Gyász: elhunyt vb-aranyérmes kardvívónk, Marót Péter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.06.07. 18:30
null
Marót Péter (1945–2020)
Rövid, súlyos betegség után 75 éves korában elhunyt Marót Péter, olimpiai ezüstérmes, világbajnok kardvívó – adta hírül a Magyar Vívószövetség a hivatalos honlapján.

Marót Péter másfél héttel ezelőtt, május 27-én töltötte be a 75. életévét. Tíz nappal a születésnapja előtt súlyos autóbalesetet szenvedett, melyet követően az intenzív osztályon ápolták.

Marót Péter első kiemelkedő sikerét ifiként érte el, 1965-ben, 20 évesen egyéniben Rotterdamban megnyerte a korosztály világbajnokságát. Ott volt az 1970-ben és 1971-ben ezüstérmet szerző vb-csapatban. Az 1972-es müncheni olimpián Gerevich Pállal, Kovács Tamással, Bakonyi Péterrel és Pézsa Tiborral csapatban bronzéremig jutott. Az áhított arany, ha nem is olimpián, de vb-n sikerült: Göteborgban az 1973-ban vb-győztes együttes tagja volt (Kovács T., Kovács Attila, Gerevich, Hammang Ferenc). Az 1975-ös budapesti világbajnokságon egyéniben és csapatban is dobogóra állhatott, bronzérmet, illetve ezüstérmet szerzett.

Marót Péter korának egyik legjobbja volt, sokak szerint a fegyvernem virtuóz zsenije. Sok új elemet hozott a kardvívásba, technikailag remekül kivitelezett másod-, harmadszándékú akciói élményszámba mentek. Néhány évvel ezelőtt agyvérzés következményeként tolószékbe kényszerült.

A BVSC és a Vasas korábbi klasszisát a Magyar Vívószövetség a saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a tatabányai ökölvívás egykori olimpikonja

Ökölvívás
Tegnap, 17:45

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.04.10. 23:17

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
2026.04.10. 12:25

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 17:42

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
2026.04.09. 09:41

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
2026.04.07. 21:45

Elhunyt az Újpest hétszeres bajnok játékosa

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 20:18
Ezek is érdekelhetik