Népes magyar csapat utazik augusztusban Kínába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.03. 14:51
null
Cseh Lászlót Sanghajban zavarta az asztmája, Sencsenben talán jobb lesz a levegő (Fotó: Reuters)
Címkék
Tizenhat sportágban 103 magyar sportoló vesz részt az idei, 26. nyári Universiadén, amelyet augusztus 12. és 23. között rendeznek meg a kínai Sencsenben. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szerdai sajtótájékoztatóján Hédi Csaba főtitkár elmondta, hogy ilyen népes magyar küldöttség még sosem vett részt tengerentúlon rendezett Universiadén. Mindez leginkább az állam és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentős támogatásának köszönhető.

Az egyetemi és főiskolai sportolók világméretű seregszemléjén 24 sportágban összesen több mint 7000 versenyző méri össze tudását.

A MEFS vezetői konkrét elvárásokat nem fogalmaztak meg a magyar versenyzőkkel szemben, mert a mezőny erősségére csak a helyszínen derül fény. Vincze Pál alelnök-csapatvezető szerint jó eredmény elsősorban az úszó Cseh Lászlótól, a tornász Hídvégi Vidtől, a 400 méteres síkfutásban induló, junior Európa-bajnok Deák Nagy Marcelltől, továbbá a vívóktól és a férfi vízilabda-válogatottól várható. A Székely Bulcsú irányította pólós csapat keretébe amúgy négy olyan fiatal –€“ Baksa László, Bundschuh Erik, Török Béla és Vámos Márton –€“ is bekerült, aki részt vett a tavalyi zágrábi felnőtt Európa-bajnokságon.

Csurka Gergely sajtófőnök bejelentette: bár Cseh Lászlót 200 és 400 méter vegyesre, valamint 200 méter pillangóra is nevezték, miután azonban Sencsenben magas a páratartalom, az asztmával küszködő háromszoros olimpiai ezüstérmes versenyző csak a helyszínen dönti el, végül is milyen versenyszámban áll rajthoz.

Az említetteken kívül még a cselgáncsozóktól, a tekvondósoktól, a sportlövészektől és a súlyemelő Baranyai Jánostól lehet pontszerző helyezésre számítani. Érdekesség, hogy a férfi kosárlabda-válogatott 20 évi szünet után tér vissza az Universiadéra.

A MEFS kiadványa szerint Magyarország eddig 112 arany-, 92 ezüst- és 98 bronzérmet nyert a nyári Universiadékon. Legutóbb, 2009-ben, Belgrádban 1 első, 2 második és 5 harmadik helyezést értek el a magyar versenyzők.

Legfrissebb hírek

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: Paks–Puskás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
1 órája

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
1 órája

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
2 órája

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
2 órája

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik