Riói helyszínbejárás és tanulságok. De miért figyelünk Van Gaalra?

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2014.08.04. 11:49
A Magyar Olimpiai Bizottság már gőzerővel dolgozik a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiára, itthon és a helyszínre utazva egyaránt. Fábián László nemzetközi igazgató szerint a cél a tökéletes felkészülés, hogy senki se lepődjön meg a párás levegőn vagy a hínáros vízen, és sorjázhassanak az érmek.
– Még csak bemelegítenek a MOB-ban, vagy már Rióval kel és fekszik mindenki?
– Olimpiától olimpiáig dolgozunk, tehát, ahogy Londonban lefújták az utolsó eseményt, elkezdtünk Rióra készülni. Sőt, mivel Rio három évvel a 2012-es játékok előtt kapta meg a szervezési jogot, azóta foglalkozunk azzal, mi vár ránk. Természetesen, ahogy közelítünk a 2016-os megnyitóhoz, úgy lesz hangsúlyosabb a következő olimpia, de például már kétszer voltunk Brazíliában helyszínbejáráson.

Fábián László már most Rióra összpontosít (Fotó: mob.hu)
Fábián László már most Rióra összpontosít (Fotó: mob.hu)
– Színházi előadás volt, vagy tényleg meg lehetett nézni, amit meg kellett?
– Mindenbe bele lehet látni és nézni. Tavaly novemberben utaztam ki, és ugyan csak három nap egy ilyen túra, de nagyon tömény. Végigjártuk a háromfelé lévő helyszíneket, megnéztük a falut is – ezek persze nincsenek mind kész, csak szeretném jelezni, hogy folyik az aktív munka. A faluban például csak két épület állt, az is szerkezetkészen, ám a tervezők elfogadták a jelen lévő ötven-hatvan nemzet tanácsait, hogy szükséges több orvosi és masszőrszoba például, és ennek megfelelően folytatták a munkát.

– Hány ilyen út lesz még?
– Idén biztosan lesz még egy, és jövőre is legalább kétszer szeretnénk kimenni, mert például a kajakosoknak meg kell találnunk a megfelelő helyet az edzőtáborozáshoz. Nem akarom bagatellizálni, mondjuk, a vívók helyzetét, de ők azért teremben sportolnak, a kajakosoknak viszont nem mindegy, milyen a víz, hínáros-e, lassú-e, koszos-e, ráadásul a közelben kellene lennie a szállásnak is. Ők gondolkodnak azon is, hogy ki sem mennek előtte, de ez szerintünk nem jó ötlet, úgyhogy keressük a megoldást. Igyekszünk a legjobb feltételeket megteremteni. A MOB elég komoly összeget tervezett be a következő évre, például az edzőtáborok és versenyek finanszírozására, és részben már az olimpiai szállásköltségekre, mert 2015-ben biztosan lesz már ilyen kiadásunk. Bízunk abban, hogy a kormány is úgy érzi, ezek az összegek szükségesek ahhoz, hogy a magyar küldöttség a lehető legmagasabb létszámban, megfelelő körülmények között készüljön, aminek eredményeként jó eredményeket érhet el.

– Londonban huszonegy sportágban voltunk jelen, Rióra mennyi a cél?
– Szeretnénk, ha minél több sportágban lennének részvevőink. Négy csapatban reménykedünk, főleg a kézi- és vízilabdásokban. Ugyebár a férfi kézisek dolga nehéz, hogy finoman fogalmazzak, de még reménykedünk. A lehetséges „újak” közül a strandröplabdában nagyon bízik a szakszövetség, a golf pedig először lesz műsoron, és minimális esélyünk van rá, hogy Rózsa Csilla személyében legyen részvevőnk. Amíg esély van, addig igyekszünk támogatni minden pályázónkat. A 20-23 sportág nagyon szép volna, az majdnem 150 sportolót jelentene, ami bizonyítaná Magyarország sporterejét. Jelentős számú dobogós esélyeink is lehetnek, márpedig az első számú fokmérő a ponttáblázat. Ám, ha a húsz feletti sportágszámot tudjuk hozni, már az is nagy siker.

– Nem beszélve arról, hogy akkor a háttérstáb is viszonylag nagy lehet.
– Nagyjából két versenyzőre jut egy plusz akkreditáció, ami jelenthet edzőt, orvost, csapatvezetőt. Ha mondjuk 150 sportolónk jutna ki, akkor 200-220 fős lenne a teljes küldöttség. Ez soknak tűnik, ám a stáb valójában igen vékony, hiszen néhány sportágban csak egy versenyzőnk akad, akivel viszont nem tehetjük meg, hogy egyvalaki kísérje, mert szükséges a nagyobb támogatás. Ezt igyekszünk ügyes logisztikával áthidalni és variálni a cserélhető akkreditációkat: ha egy sportág végez az első héten, akkor a stábtagok kártyája átruházható olyanoknak, akik a második héten illetékesek, és így tovább. Ez bonyolult sakkjátszma – főleg, mert nem feltétlenül lehet készülni a nyitott végű események miatt –, de annál hasznosabb. A kvalifikáció pedig elkezdődött, akad néhány sportág, amelyben már idén lehet kvótához jutni, tehát megkezdődött az őrület, ami jövőre csak fokozódik, hiszen az indulási jogok hetven százalékát akkor lehet megszerezni.

– Foglalkoztak már a labdarúgó-világbajnokság tapasztalataival?
– Nagy félelmet kelt a káosz, ami Rióra jellemző. Ez a káosz persze a helyieknek átlátható, semmi gondjuk vele, és a vb alatt jól vizsgázott a város és a szervezőbizottság is, pluszban 2016-ra kialakítják az olimpiai sávokat, így az akkreditált járművek abban haladhatnak majd, ami nagy segítség. A közbiztonság olyan, amilyen, viszont az olimpia nem érinti azokat a helyszíneket, ahol a turistáknak nem tanácsos sétálgatniuk. A sporthelyszínek megfelelő biztonsággal rendelkeznek, amivel persze nem azt mondom, hogy mindenki hordja a nyakában a pénztárcáját, a vállán pedig a házimozit. A helyi erők a favelákkal kvázi felvették a kapcsolatot, hiszen azok országok az országban, városok a városban, de velük is haladnak előre.

– Szakmai tanulsága van a vb-nek?
– Igen, mégpedig, hogy a tizenhárom európai válogatott több mint fele elvérzett a csoportkörben. És nem kis nemzetek ám, hanem többek között Anglia, Portugália, Olaszország és Spanyolország, olyanok, amelyek nem feltétlenül a tudásuk miatt estek ki, a felkészülésükkel lehetett gond. Ezért kell nagyon figyelnünk az akklimatizációra, hogy miként tudunk alkalmazkodni a viszonylag szélsőséges időjáráshoz, hiszen Brazíliában például a játékok idején kezdődik majd a tél. Mindenképpen ki akarunk vinni szakembereket jövő augusztusban, hogy mindent végigvegyünk, ami szóba jöhet. A holland labdarúgó-válogatott felkészülését máris tanulmányozzuk, hiszen Louis van Gaal szövetségi kapitány szakmai anyaga figyelemre méltó. A hollandok két lépcsőben készültek a vb-re, először Lisszabonba mentek, ami viszonylag hasonló klímájú hely, mint Rio, a nyelv is stimmel, tehát sokat segíthetett. Az ilyen okosságokat össze kell gyűjtenünk, amihez hozzátehetjük a saját ötleteinket, hogy a sportolóinkat ne érhesse meglepetés.

– Mennyire lesz mély és széles ez kutatóexpedíció, „lemennek” a szövetségi kapitányokig?
– Szeretnénk. Az a terv, hogy egyetlen kvalifikált sportágunk se legyen, amely képviselője nem járt a helyszínen. Az a cél, hogy ne csak a pályát lássák, hanem olyan életszerű dolgokat is megtapasztaljanak, hogy mennyire párás a levegő, hol lehet pénzt váltani, ilyesmik.

– Itthon mi az aktuális munkafolyamat?
– A szövetségekkel ez év elején egyeztettünk az előversenyekről, az olimpiai logisztikáról, például, hogy miként visszük ki a kajakokat, a lőfegyvereket és a többi. Ehhez az általam vezetett sportigazgatóság bekérte a szakmai terveket, amiket folyamatosan szemlézünk, emellett a doppingellenes felkészülést is sulykoljuk, mert nagyon kemény a WADA szabályrendszere. Gőzerővel folynak tehát az előkészületek, de idén augusztusban lesz még ifjúsági olimpia is Kínában, ami aktualitását tekintve sokkal több munkát igényel, mint a felnőtt olimpia, jövőre pedig az Európa-játékok következik, ami szintén nagy feladat és akkor nem szóltunk az ifjúsági fesztiválokról… Rio azonban mindennél fontosabb, és időarányosan jól állunk.

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Gátszakadás előtt – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.09. 01:10
Ezek is érdekelhetik