Szerfelett rémes – Marosi Gergely publicisztikája

Rachael Denhollander kezdte el, Rachael Denhollander fejezte be.

Az egykori tornásznő volt az első, aki nevét vállalva megvádolta szexuális zaklatással a Michigan State University és az amerikai női tornászválogatott orvosát, Larry Nassart. Az Egyesült Államok Tornaszövetsége által nem megfelelően kezelt zaklatási bejelentésekről cikksorozatot indító Indianapolis Starnak írt egy e-mailt, hogy ugyan lehet, nem tartozik szorosan a vizsgálatukhoz, de őt Nassar molesztálta.

Másfél évvel később Rachael Denhollander volt az utolsó, aki a tárgyalóteremben vallomást tehetett Nassar ellen, elmondva, mit tett vele, és az milyen hatással volt az életére. Az utolsó a több mint 150 nőből, akiknek többségét a sportorvos „kezelés” címszóval még kisgyerekként vagy tinédzserként molesztálta. Denhollander hangja indította el azt a lavinát, amelynek végén biztos lett: az első büntetőügyében 60, a másodikban 175 év börtönt kapó Nassar rácsok mögött fogja végezni.
„Most a halálos ítéletét írtam alá” – közölte a bíró az ítélethirdetésnél.

Mielőtt teljesen megnyugodnánk, hogy a szörnyet leterítették, a túlélők meghallgattattak, a tárgyalás katartikus volt, a bíró pedig szigorú és igazságos (és ez mind igaz is), álljunk meg egy kicsit, mert ami történt, az nagyon sokfelé ágazó felelősséget tár fel.

Egyrészt Larry Nassar azért molesztálhatott gyerekeket több mint húsz éven át, mert az ellenőrzéssel megbízott szervezetek – USA Gymnastics, Michigan State University – minimum totális hanyagsággal kezelték a bejelentéseket, de sokkal inkább aktívan megpróbálták szőnyeg alá söpörni a kínos eseteket.

A vallomásokból kiderült: volt, akivel finoman közölték, jól gondolja meg, hogy hivatalos útra tereli-e az ügyet, mert a pályafutása forog kockán. Volt, akit meggyőztek, az, hogy Nassar a hüvelyében turkál, „valódi orvosi procedúra.” Volt, akit a félelmetes manipulációs képességű orvos győzött meg. Krónikus hazudozónak állította be a szülei előtt a molesztált hatéves kislányt, akinek aztán bocsánatot kellett kérnie tőle. Volt, akinek a panaszát egyszerűen semmibe vették.

A csontvázak olyannyira kidőltek a szekrényből, hogy most szinte mindent maguk alá temetnek. Belebukott az ügybe már tavaly az amerikai tornaszövetség elnöke, napokkal ezelőtt a legfelső vezetőség, a szponzorok úgy menekültek el a szervezettől, mint középkori vándor a bubópestises faluból. Lemondott a michigani egyetem vezetője. Bezárták az amerikai női tornászválogatott központját, a Károlyi-ranchet (bár a magyar edző házaspárt nem vádolták meg bűncselekménnyel), mely izoláltságával tökéletes terep volt Nassarnak a szörnyűségek elkövetésére. Nem mintha csak a tornászokat „kezelte” volna: futballistától úszóig, műugrótól táncosig, olimpiai bajnoktól civilekig, mindenhonnan szedte az áldozatokat.

A lavina még nem állt meg. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága azt követeli, hogy a tornaszövetség valamennyi magas rangú vezetője mondjon le, ugyanakkor sokan magával az ötkarikás felügyeleti szervvel szemben is vizsgálatot követelnek. Polgári perek százai indulnak majd testületek, tisztviselők, edzők ellen. Várhatóan szövetségi szintű, a kongresszus által irányított vizsgálat kezdődik az összes szervezettel szemben, amelynek égisze alatt Nassar dolgozhatott. Mocskos ügynek mocskos az árja. És nagyon sokára jöhet tisztulás.

Már csak azért is, mert – ahogy azt több élsportoló elmondta a bíróságon – Nassar nem maga a betegség, hanem annak a tünete. Olcsó megoldás lenne ráverni a balhét. Megvan a bűnbak, börtönben fog megrohadni, új napra virradtunk, hurrá!

Nem. Ennél sokkal mélyebb problémák vannak, olyanok, amelyek lehetővé tették, hogy egy pedofil ragadozó nagyon hosszú éveken keresztül százával szedje áldozatait.

Kezdjük a közeggel. Ostobaság lenne boszorkányüldözésbe fogni a tornasportok ellen (és sértő a tanítványaik méltóságát szem előtt tartó szakemberekkel szemben), de az a különös és zárt közeg, amelyben Nassar ténykedett, nagyban megkönnyítette a ragadozó dolgát. Gyerekek edzenek naponta órákon át, ez rendkívül nehéz, embert próbáló feladat. Vakfegyelem van, a sportolókat arra kondicionálják, hogy ne kérdőjelezzék meg az autoritást. Magyarán: nekik kuss! Ha Larry Nassarhoz kell kezelésre menni, akkor Larry Nassarhoz kell kezelésre menni. Ha a hotelszobájába, akkor a hotelszobájába. Ha nem őt keresik fel, repülnek a válogatottból.

A versenyző álmaiból zsarolási muníció lesz. A versenyző testéből eszköz, formálható anyag. A cél a tökéletesség. Nem jó a mozdulat, nem jó az elem, nem jó a test, a kritika folyamatos. Már önmagában ezt sem könnyű bírni, pláne ha a vélemény romboló. Teljesíteni kell fájdalmak közepette, teljesíteni kell sérülten. Mert különben ott van a helyére egy rivális. És egy gyerek könnyen magára veheti, hogy ő a rossz, nem pedig a teljesítménye.

A tárgyaláson naponta szó esett a borzalmas trauma következményeként fellépő mentális problémákról, de ezek közül sok akkor is jelentkezhetett volna, ha nem molesztálják a gyerekeket. Depresszió. Önsértés. Öngyilkossági kísérletek. Testkép- és evészavarok. A háttérben a pusztító tudat, amit gyerekként megtanultak: ha valami rossz, az ő hibájuk. Ha valami rossz, ők a gyengék.
„Mindig éreztették velünk, hogy ha meg merünk szólalni, vagy panaszunk van, mi vagyunk a nehezen kezelhetők, mi drámázunk. Egész fiatal korunktól kezdve arra idomítottak minket, hogy hallgassunk” – mondta a tárgyaláson Aly Raisman, az amerikai tornásznők csapatkapitánya.

A hallgatás pedig pusztít.

„Nem ember vagy, hanem élsportoló!” – förmed rá az újonnan bemutatott Over the Limit, azaz Túl a határon című dokumentumfilmben Amina Zaripova, az orosz ritmikus gimnasztikázó olimpiai bajnok Margarita Mamun edzője tanítványára, amikor a lány szóvá meri tenni, hogy teljesen kikészült. Zaripova főnöke, Irina Viner nem cizellálja ennyire a mondandóját, ő elintézi egy „itt fogsz megdögleni, te szuka” kifakadással.

Szóval nem ember, hanem élsportoló. Eszköz. Elhasználható. Kifacsarható. Eldobható. A felügyelő szerveknek pedig az az érdekes, hogy ezzel az eszközzel aranyat lehessen bányászni. Éppen ez a felfogás az, amely megkönnyítheti a ragadozók dolgát. Larry Nassarnak ugyanis elég volt annyit tennie egy elit, versengő, kíméletlen közegben, hogy – emberként kezelte a gyerekeket. A vallomásokból tudjuk, volt, hogy ennivalót csempészett a lányoknak, volt, hogy csak meghallgatta félelmeiket, kétségeiket. Barátként kezelték, és ezzel a leggusztustalanabb módon élt vissza.

Ne feledjük, a fenti példa torna, de más sportágaknak ugyanúgy megvannak a maguk ügyei – hogy mást ne mondjunk, Angliában is iszonyatos méretűre duzzadt egy gyerekmolesztálási botrány a labdarúgók körében. Jerry Sandusky amerikaifutball-edző tizenöt évig szedhette áldozatait a Penn State Egyetemen. És nagyon sok minden lehet még, amiről nem tudunk.

„Minden sportban ott a kockázat, különösen az elit szintjén, amikor a teljesítménykényszer óriási. Ha ebből az ügyből úgy jövünk ki, hogy a sportolók méltósága fontosabb az érmeknél… akkor az már óriási előrelépés” – jelentette ki Shellie Pfohl, a sportolók biztonságáért elindított SafeSport szervezet vezetője.

Bizony, óriási előrelépés lenne. De ehhez előbb kulturális változás szükséges. Ne eldöntendő kérdés legyen, hogy valaki ember vagy élsportoló. Ember és élsportoló. De semmiképpen sem eszköz.