Tokió 2020: egy szervező a koronavírus miatti halasztásról beszélt

K. Zs.K. Zs.
2020.03.10. 21:04
null
Az olimpiai falu látképe (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság álláspontja szerint a tokiói olimpia a programnak megfelelően július 24-én megkezdődik, de a koronavírus-járvány miatt folyamatosan téma a játékok elhalasztásának lehetősége is – ezúttal a Wall Street Journal írt erről, a tokiói szervezőbizottság egyik tagjára hivatkozva.

 

„Nem hiszem, hogy a játékokat törölni lehetne – idézi a WST Takahasi Harujukit, a 2020-as nyári olimpia szervezőbizottságának egyik tagját. – Ha a szükség úgy hozná, akkor inkább halasztásra kerülhet sor. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagy bajba kerülne, ha törölni kellene a játékokat. Csak az amerikai televíziós közvetítési jogdíjak hatalmas összeget tesznek ki.”

Takahasi szerint, ha a játékok nem rendezhetők meg az idén, akkor egy-két éves halasztás lenne az ideális megoldás, ami természetesen szintén jelentős pénzügyi következményekkel járna.

Fontos tudni – emlékeztetett néhány napja az ESPN Hasimoto Szeiko japán sportminiszterre hivatkozva –, hogy a rendezésre vonatkozó szerződés alapján lehetséges a halasztás, azonban évekről nem lehet szó: a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött megállapodás értelmében Tokiónak 2020 vége előtt kell megrendeznie az olimpiát.

Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Kiszivárgott: a kakadu adta az ihletet – ilyen lesz Brisbane 2032 olimpiai logója

Egyéb egyéni
2026.10.03. 18:00

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
2026.09.26. 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45