Torna-vb: Berki Krisztián edzője szerint csoda kell a kvótához

– Egy világbajnokság előtt, pláne ebben a helyzetben megengedhető az általános kérdés: hogy vannak?
– Lelkileg nem vagyok jó állapotban. És Krisztián sem.

– Ezt nem jó hallani…
– A felkészülésünk nem úgy sikerült, ahogy korábban szokott, és ez egyértelműen Krisztián vállfájdalmai miatt van így. Egy edző hetekkel, hónapokkal előre megtervezi a menetrendet – eddig úgy dolgoztunk, hogy szinte pontosan meg tudtam mondani, hol fogunk tartani egy hónap, fél év múlva, ez a rendszer most felborult, hiszen nem tudtunk folyamatosan dolgozni. Egy napon belül sem tudok tervezni, mert délelőtt még nem tudom, mi lesz délután.

– Miközben a tanítványa, amikor jól van, remek fogásokat csinál a lovon.
– Igen, ez így van, ám nincs mögöttünk annyi munka, mint szokott lenni. Minket eddig mindig a sok gyakorlás, a sok munka vitt előre, az adott önbizalmat. Volt olyan világverseny, amelyre úgy érkeztünk, hogy Krisztiánban benne volt háromszáz gyakorlat – ettől most nagyon messze vagyunk.

– Mennyire?
– A gyakorlatát egy-két elem kivételével tudja megcsinálni, ez is azt mutatja, hogy nincs a szokott felkészültségi állapotban. Egyébként hihetetlen, mit meg nem tett azért, hogy egészséges legyen, gyógytornásztól masszőrig járt, kezeléseken vett részt, injekciókat kapott, és a teremben is ugyanolyan alázattal és szorgalommal dolgozik, mint korábban – már amikor nem fáj a válla...

– Sokszor fáj?
– De még hányszor! Olyankor mindig figyelmeztetnem kell, hogy Krisztián, hagyd abba! Mert ő még ilyenkor is csinálná tovább.

– Mit tehet ilyen helyzetben egy edző?
– Ül a pódium mellett, és minden idegszálával a versenyzőjére figyel. Már az elején megmondtam, nem vagyok hajlandó annyira terhelni a vállát, hogy az később a civil életében akadályozza. Ennyit nem ér egyetlen érem sem. Egyébként tehetetlen vagyok, hiszen sohasem tudom, mi történik a következő pillanatban.

– Akkor miért indul Berki Krisztián a világbajnokságon Stuttgartban? Megnyert már mindent, éveken keresztül volt a csúcson.
– Való igaz: Krisztián mindent elért, amit gyerekkorában egy sportoló megálmodik magának, és én mint edző ugyanezt mondhatom. Ez a világbajnokság, az esetleges kvótaszerzés már csak plusz lenne, lehetne, ahogy mondani szokták, hab a tortán. Kérdés: kell-e az a hab a tortára?

– Bosszantó és szomorú a helyzet, rá­adásul az előző három olimpiai kvalifikációhoz képest most a legkönnyebb a kvótaszerzés. Illetve most lehetne...
– Ezen kár bosszankodni, úgysem tehetünk semmit.

– Nem lenne jobb elköszönni a sportágtól?
– Ha Krisztián megcsinálja a gyakorlatát, még mindig ott van a világ legjobb három lovasa között. Annyira bízik magában, nem akar azzal foglalkozni, hogy a válla akadályozza meg a kvóta megszerzésében. Persze mondhatnám neki, hogy ne vállalja az indulást, mert hallgat rám – de mi van, ha mégis sikerül?

– Mi kell ahhoz, hogy így legyen?
– Csoda. De éppen azért nem tudom nyugodt szívvel azt tanácsolni neki, hogy ne induljon a világbajnokságon, mert ha ő felmegy a szerre, képes mozgósítani mindent, ami benne van. És sok van benne. Szorult helyzetben pláne képes extrát nyújtani, elég csak a londoni olimpiára gondolni, amelyen már a selejtezőben majdnem elvérzett. Vagy az azt megelőző tokiói kvalifikációs világbajnokságra, amelyen törött lábbal versenyzett. Törött lábbal! Négy szeren készült, mert az akkori kvalifikációs szabályok értelmében több szeren is versenyeznie kellett, nem tudott leugrásokat csinálni a lába miatt, még a verseny előtt közvetlenül is injekciót kapott. Bevallom, egy petákot sem adtam volna azért, hogy megszerzi a kvótát. Ezért vannak bennem most is kérdőjelek, hiszen sikerülhet is. A tokiói vébéhez viszonyítva most valamivel nagyobb a baj, de ha nem fáj a válla, és megcsinálja a gyakorlatát, biztosan döntős, onnan pedig már csak egy lépés a kvóta. Bármi megtörténhet Stuttgartban, még a csoda is, mert Krisztiánban benne van a bajnok gén.