Vívó Eb: már az elődöntőben a férfi párbajtőrcsapat

Vágólapra másolva!
2013.06.18. 14:04
Bejutott a legjobb négy közé a Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat a zágrábi vívó Európa-bajnokság keddi versenynapján.

Az Eb honlapja szerint a húsz válogatottat felvonultató mezőnyben a világranglistán harmadik, tavaly Eb-ezüstérmes magyarok az első fordulóban nem vívtak, majd a 16-os táblán 45:36-ra megverték a svédeket.

A hazai szövetség beszámolója szerint a nyolcaddöntő úgy alakult, ahogy egy esélyes együttes nyitómeccse általában szokott: kicsit döcögősen indult, de végig kontroll alatt volt, és igazából nem férhetett kétség a sikerhez. Az együttesből Boczkó emelkedett ki.

A negyeddöntőben az észtek következtek, akiken szintén túljutott – mégpedig nyolctusnyi különbséggel – a magyar csapat. Ezúttal is mindenki összeszedetten vívott, a 2010-ben egyéni világbajnok Nikolai Novosjolovot az elején sikerült nullán tartani, a többieket pedig megverni, így hamar jelentős előnyt szerezni (20:11), majd azt végig fegyelmezetten megőrizni. Ezúttal Imre Géza volt a húzóember, de Boczkó és Rédli is jól tartotta ellenfeleit.

A magyar csapat a döntőért az ukránokkal vív majd.

A női tőrcsapatok versenyét is kedden rendezik meg az Eb-n.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB

A legjobb 16 között

Magyarország–Svédország 45:36

A negyeddöntőben

Svájc–Lengyelország 33:26
Franciaország–Csehország 45:33
Ukrajna–Olaszország 45:36
Magyarország–Észtország 45:37

Legfrissebb hírek

Karácsonyi dupla ünnep: Imre Géza ötvenéves

Egyéb egyéni
2024.12.23. 14:53

Vívás: az MTK-s fiúk döntőztek, az edzők a büfében kávéztak

Utánpótlássport
2024.12.13. 12:39

„Jó szülőnek lenni nehezebb, mint élsportolónak” – Imre Géza és Kökény Bea

Kézilabda
2024.11.27. 09:58

Boczkó Gábor: Jól jönnek a megszerzett pontok

Egyéb egyéni
2024.11.12. 11:01

Továbbra is Boczkó Gábor a vívók kapitánya

Egyéb egyéni
2024.10.04. 11:12

Boczkó Gábor: Nyugodtan felül lehet múlni az én elvárásaimat

Párizs 2024
2024.08.03. 09:40

Dancsházy-Nagy Tamás: Nagyon a csapatra készültünk

Párizs 2024
2024.08.03. 00:23

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00
Ezek is érdekelhetik