A hajrában nyert a Dinamo, a Lazio ikszelt Svájcban

Vágólapra másolva!
2011.10.20. 23:24
null
Nem mondhatni, hogy a PSG szárnyalt a Slovan ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában a Dinamo Kijev a 94. percben harcolta ki a győzelmet a török Besiktas ellen. A Stoke City hármat vágott egy félidő alatt izraeli ellenfelének, az Athletic Bilbao kétgólos hátrányból mentett pontot a Salzburg ellen. A PSG kilenc emberrel fejezte be a Slovan elleni találkozót.

 

F-CSOPORT

A Bilbao 2–2-es döntetlent játszott a Salzburggal hazai pályán az Európa-liga F-csoportjának harmadik fordulójában. A PSG a Slovan Bratislava otthonában játszott gól nélküli döntetlent.

A baszk csapat számára szörnyen alakult a találkozó első félideje: a 30. percben Leonardo nagyszerű labdát adott Roman Wallnernek, és az osztrák támadó nem hibázott a hazaiak kapuja előtt.

Hat perccel később már az előbb gólpasszt adó Leonardo volt eredményes: szép összjáték után kiválóan fejezte be a vendégek akcióját.

Közben a Bilbao sztárja, Fernando Llorente több helyzetet is kihagyott, de a második félidőben sikerült betalálnia. A 69. és a 75. perc közötti hat perc alatt két gólt is szerzett büntetőből, így 2–2 lett a végeredmény, de a Bilbao nem lehet büszke rá, hogy akcióból nem is tudott betalálni a San Mamésben – pedig az utolsó negyedórában emberelőnyben rohamozhatott.

A csoport másik mérkőzésén a Slovan Bratislava pontot szerzett hazai pályán a PSG ellen, amely kettős emberhátrányba került a második félidőben a gól nélküli döntetlennel végződő összecsapáson.

E-CSOPORT

Két ukrán helyzettel indult a Dinamo Kijev–Besiktas találkozó, mindkettő Andrij Jarmolenko nevéhez fűződött. A második sikerült veszélyesebbre, a 23. percben az ukrán csatár 11 méterről a jobb oldali kapufát találta el. Ezután végig nyomott a hazai csapat, ám nem tudta gólra váltani mezőnyfölényét.

A második félidőben is jobban játszott a Dinamo, a hajrában ki is harcolta a győzelmet: Oleh Huszev szögletét követően Denisz Harmas bombázott kapásból a hálóba. (1–0)

A csoport másik mérkőzésén a Stoke City hazai pályán hamar megszerezte a vezetést: a 12. percben Kenwyne Jones egy szöglet után emelkedett a legmagasabbra és bólintott a hálóba. Újabb 12 perc elteltével növelte előnyét az angol együttes: Matthew Etherington szabadrúgását Cameron Jerome fejelte a hálóba, megelőzve a rosszul kimozduló Guj Haimovot. (0–2)

A 32. percben gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát a Stoke: Jerome ezúttal az előkészítő szerepében jeleskedett, az ismét rosszul kimozduló izraeli kapus mellett továbbított Ryan Shottonhoz, aki az üres kapuba lőtt. (0–3)

A gólt és gólpasszt jegyző Jerome a 34. és a 42. percben is sárga lapot kapott – utóbbit könyöklésért –, így kiállította a játékvezető. A fordulás után a piros lapok számában egyenlített a Maccabi: Joav Ziv cipője találta telibe a partjelzőt, amely után az izraeli futballista mehetett zuhanyozni.

D-CSOPORT

A Sporting–Vaslui találkozón a D-csoport első két helyezettje találkozott egymással, és a két döntetlennel álló románok sokáig jól tartották magukat, de az első félidő hajrájában tíz emberre fogyatkoztak, a hazaiak pedig még az első félidőben gólra váltották az előnyüket. A második félidőben Fernández találatával döntötte el véglegesen a három pont sorsát Sporting, így a százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportot.

A Lazio szerette volna megszerezni első győzelmét az Európa-liga idei kiírásában, ehhez a Zürichet kellett volna legyőzniük idegenben. Az első játékrész közepén Sculli góljával a vezetést is sikerült megszereznie a rómaiaknak, de a hazaiak egy perccel később már egyenlítettek is. Mivel az eredmény ezután nem változott, így kialakult az az érdekes helyzet, hogy a D-csoportban három csapat is két ponttal áll.

EURÓPA-LIGA
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
ATHLETIC BILBAO (spanyol)–SALZBURG (osztrák) 2–2
Bilbao, San Mamés. V: Bebek (horvát)
G: F. Llorente (69., 75. – mindkettőt 11-esből), ill. Wallner (30.), Leonardo (36.)
Kiállítva: Lindgren (Salzburg, 75.)
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia) 0–0
Pozsony, Pasienky Stadion. V: Probert (angol)
Kiállítva: Chantome (PSG, 64.), Tiéné (PSG, 80.)
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
STOKE CITY (angol)–MACCABI TEL-AVIV (izraeli) 3–0
Stoke, Britannia Stadion. V: Kakosz (görög)
G: K. Jones (12.), Jerome (24.), Shotton (32.)
Kiállítva: Jerome (Stoke, 43.), ill. Ziv (Maccabi, 55.)
DINAMO KIJEV (ukrán)–BESIKTAS (török) 1–0
Kijev, Valerij Lobanovszkij Stadion. V: Mazsics (szerb)
G: Harmas (94.)
D-CSOPORT, 3.FORDULÓ
SPORTING CP (portugál)–VASLUI (román) 2–0
Lisszabon, José Alvalade Stadion. V: Turpin (francia)
G: Evaldo (43.), M. Fernández (70.)
Kiállítva: Wesley (38.)
FC ZÜRICH (svájci)–LAZIO (olasz) 1–1
Zürich, Letzigrund Stadion. V: Gil (lengyel)
G: Nikci (23.), ill. Sculli (22.)
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
D-CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. Sporting 3 3 0 0 6–1 5 9
2. Lazio 3 0 2 1 4–5 –1 2
3. Vaslui 3 0 2 1 4–6 –2 2
4. Zürich 3 0 2 1 3–5 –2 2
E-CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. Stoke City 3 2 1 0 6–2 4 7
2. Dinamo Kijev 3 1 2 0 3–2 1 5
3. Besiktas 3 1 0 2 6–4 2 3
4. Maccabi Tel-Aviv 3 0 1 2 2–9 –7 1
F-CSOPORT
M Gy D V L–K Gk P
1. Athletic Bilbao 3 2 1 0 6–3 3 7
2. Salzburg 3 1 1 1 6–5 1 4
3. Paris SG 3 1 1 1 3–3 0 4
4. Slovan Bratislava 3 0 1 2 1–5 –4 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik