„A Tirana-ZTE meccsen mindkét csapatot zavarta a labda”

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 07:55
null
Djordje Kamber (19) és a ZTE csak az eredménnyel lehet elégedett
A tegnapi KF Tirana–ZTE Európa-liga-selejtező után néhány héttel talán már maguk a csaptok is csak az eredményre, a zalaiak szempontjából kedvezőbb 0–0-ra emlékeznek majd. A meccsről sokat elmond, hogy a magyar csapat vezetőedzője, Csank János szerint mindkét együttes játékosait zavarta a labda, a világbajnokságról jól ismert Jabulani.

„Az ellenfél jobban bírta a tikkasztó meleget, és így elismerem: szenvedés lett a vége. Több játékosom is elfáradt, hozzáteszem, ilyenkor ez benne van a pakliban. Nem lehetek elégedett, hiszen több futballista is gyengén játszott" – kezdte a kevés helyzetet hozó KF Tirana–ZTE mérkőzés értékelését a vendégek vezetőedzője, Csank János.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik magyar csapat jut tovább az El második selejtezőköréből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nehéz meccs volt ez a számunkra, igaz, ők és mi sem ismertük a másikat. Mind a két csapatot zavarta a labda, a kapusok többször is alászaladtak a beadásoknak, a játékosok sokat hibáztak a mezőnyben, elpattant tőlük a labda. Az ellenfélnek volt két lesgyanús helyzete, vissza kell néznem azokat majd videóról, és ha valóban nem volt les, akkor védekezésben mindkettőnél nagyot hibáztunk" – folytatta a szakember. A találkozót egyébként a világbajnokságon mindenki által „megszeretett" Jabulanival játszották.

Csank hozzátette, mivel kupameccsről van szó, és még van egy visszavágó, így magával az eredménnyel elégedettnek kell lennie, ugyanakkor tudja, hogy a továbbjutáshoz sokkal labdabiztosabb játékra lesz szükségük.

Az albánok vezetőedzője, Sulejman Starova a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott a mérkőzést követően.

„Megvoltak a lehetőségeink, még ha nem is sok. Egyet pedig legalább be kellett volna rúgnunk. Nagy volt a meleg, láttam a játékosokon, hogy elfáradtak, de azért nyújthattak volna többet is" – mondta a KF Tirana szakvezetője.

„Ezen a meccsen megismertük az ellenfelet, a visszavágóra rá tudunk készülni a gyenge pontjaira. Láttam egy-két olyan helyet, ahol sebezhető a Zalaegerszeg. Nehéz meccs vár ránk Magyarországon, de nem kilátástalan a helyzetünk. Ha tökéletesen odafigyelünk, meglepetést szerezhetünk" – nyilatkozta Starova.

A selejtező 1. fordulójában érdekelt másik magyar csapata, a Győr 2–2-es döntetlent játszott Nyitrán.

 

Legfrissebb hírek

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

„A büntetőig mi irányítottunk” – Rúben Amorim dicsérte csapatát a Real Sociedad elleni meccs után

Európa-liga
2025.03.07. 08:52
Ezek is érdekelhetik