El: Aubameyang triplájával győzött Azerbajdzsánban a BVB

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.22. 18:54
A labdarúgó Európa-liga 3. fordulójában a Borussia Dortmund Pierre-Emerick Aubameyang mesterhármasával 3–1-re győzött az azeri Qäbälä otthonában a C-csoport első mérkőzésén.

A Borussia Dotmund egy győzelemmel és egy döntetlennel a C-csoport élén, míg a Qäbälä egy vereséggel és egy döntetlennel sereghajtóként várhatta a csütörtök kora délutáni összecsapást, amelynek így egyértelműen a német együttes volt az esélyese.

Ennek ellenére kissé álmosan kezdte a találkozót a BVB, így az azeri Qäbälä több életveszélyes kontrát is vezethetett. A hazai vezetés megszerzéséhez Dodo állt a legközelebb, akinek a próbálkozását Ginter a gólvonalról vágta ki a 12. percben.

Ezután azonban a németek támadójátéka is éledezni kezdett, aminek a 31. percben lett meg az eredménye, miután az addig is sokszor próbálkozó Pierre-Emerick Aubameyang 18 méterről, védhetetlenül tekerte a labdát a bal felső sarokba (0–1). Nem kellett sokat várni a következő találatra sem, hiszen hét perccel később egy Kagawa-Aubameyang kényszerítő után utóbbi lőtt az ötös sarkáról újra a bal felsőbe (0–2).

A második félidőben sem erőltette meg magát igazán a német együttes, de így is újabb gólt szerezett a 72. percben. Egy szöglet után Bender lőtt kapásból, majd a bravúrral hárító kapusról pontosan Aubameyang elé pattant a labda, aki két méterről – ha nehezen is – de a hálóba továbbított, megszerezve ezzel saját maga és csapata harmadik gólját is (0–3). A túlórában Dodo révén a házigazdák csak begyötörték a becsületgóljukat, amiért keményen megdolgoztak (1–3).

EURÓPA-LIGA
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Qäbälä (azeri)–Borussia Dortmund (német) 1–3 (0–2)
G: Dodo 93., ill. Aubameyang 31., 38., 72.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 3 2 1 0 6–3 +3 7
2. FK Krasznodar 2 1 0 1 3–3 0 3
3. PAOK 2 0 2 0 1–1 0 2
4. Qabala 3 0 1 2 2–5 –3 1

Legfrissebb hírek

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
11 órája

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
18 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
21 órája

Lewandowski: Ez a mérkőzés jó tanulság minden fiatal játékosnak, a BL-ben nem elég 90 százalék

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:38

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:00

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Lewandowski a combizmát fájlalta, kihagyhatja a Dortmund elleni mérkőzést – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 12:46

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33
Ezek is érdekelhetik