El: Gángó megúszta gól nélkül a Fulham ellen, jön a Fradi-Aalesund

Vágólapra másolva!
2011.07.07. 22:02
Címkék
Gángó András, a feröeri NSÍ Runavík magyar kapusa ezúttal megúszta kapott gól nélkül az angol Fulham elleni mérkőzést a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében, ám csapata az első találkozón elszenvedett vereség miatt kiesett.

A Fulham végig fölényben játszott, ám hiába volt ott a soraiban Damien Duff és Bobby Zamora, nem tudott gólt szerezni. A BBC beszámolója szerint Gángónak nem volt olyan sok dolga, mint az első mérkőzésen, ám ami akadt, azt elvégezte. A WBA-ba tartó Gera Zoltán természetesen nem játszott a Fulhamben.

Ugyancsak véget ért az Aalesund mérkőzése: a norvég csapat kettős győzelemmel jutott túl walesi ellenfelén, éppen úgy, ahogyan következő ellenfele, a Ferencváros.

Az Európa-liga csütörtöki játéknapjáról korábban kiadott híreink:

1. Két meccs, két továbbjutás, avagy most Kazahsztán Európa közepe

2. Norvégjaink egyike továbbjutott, svéd Luxemburg-fóbia

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK

NSÍ Runavík (feröeri)–Fulham (angol) 0–0

Továbbjutott: a Fulham, 3–0-s összesítéssel

Neath (walesi)–Aalesund (norvég) 0–2 (Barrantes 53., Sylling Olsen 79.)

Tj: az Aalesund, 6–1-gyel

Rabotnicski Szkopje (macedón)–Trans Narva (észt) 3–0 (M. Petrovic 45., Manevszki 81., Vujcic 90.)

Tj: a Rabotnicski, 7–1-gyel

O. Ljubljana (szlovén)–Siroki Brijeg (bosznia-hercegovinai) 3–0 (Radujko 15., 18., Vrsic 49.)

Tj: a Ljubljana, 3–0-val

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK

MVM Paks (magyar)–UE Santa Coloma (andorrai) 4–0 (Magasföldi 11., 49., Böde 77., Heffler N. 81.)

Tj: a Paks, 5–0-val

Ulisses (örmény)–Ferencváros (magyar) 0–2 (Abdi 35. – 11-esből, Oláh 97.)
Tj:
a Ferencváros, 5–0-val

Flamurtari (albán)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 1–2 (Shehaj 20., ill. D. Boskovics 72., 77.)

Tj: a Flamurtari, 4–3-mal

Milsami Orhei (moldovai)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 1–3 (Golban 92., ill. Koskadze 73., Robertinho 90., 93.)

Tj: a Dinamo, 5–1-gyel

Zeta (montenegrói)–Spartak Trnava (szlovák) 2–1 (Dabics 79., Novovics 81., ill. Ciprys 94.)

Tj: a Spartak, 4–2-vel

Sahtyor Karagandi (kazah)–Koper (szlovén) 2–1 (Konyiszbajev 45., 84., ill. Osterc 32.)

Tj: a Sahtyor, 3–2-vel

Olimpi Rusztavi (grúz)–Bananc (örmény) 1–1 (Mikaberidze 18., ill. Du Bala 72. – 11-esből)

Tj: az Olimpi, 2–1-gyel

Irtis Pavlodar (kazah)–Jagiellonia (lengyel) 2–0 (M. Coulibaly 37., Malcev 43.)

Tj: az Irtis, 2–1-gyel

Qarabag (azeri)–Banga Gargzdai (litván) 3–0 (Teli 29., A. Sadygov 35., Agoli 77.)

Továbbjutott: a Qarabag, 7–0-val

Fola Esch (luxemburgi)–Elfsborg (svéd) 1–1 (Allomerovic 74., ill. Schnell 37. – öngól)

Tj: az Elfsborg, 5–1-gyel

Nömme Kalju (észt)–Honka Espoo (finn) 0–2 (Savage 48., Dudu 77.)

Tj: a Honka, 2–0-val

Lusitanos (andorrai)–Varazdin (horvát) 0–1 (Brlecic 62.)

Tj: a Varazdin, 6–1-gyel

Tromsö (norvég)–Daugava Daugavpils (lett) 2–1 (Möller 12., Nyström 53., ill. Gongadze 33.)

Tj: a Tromsö, 7–1-gyel

Häcken (svéd)–Käerjéng (luxemburgi) 5–1 (Makondele 7., 82. – mindkettőt 11-esből, Waris 42., Williams 65., Ranégie 84., ill. Da Cruz 48.)

Tj: a Häcken, 6–1-gyel

Vllaznia (albán)–Birkirkara (máltai) 1–1 (Vajushi 4., ill. Silva 17.)

Tj: a Vllaznia, 2–1-gyel

FK Minszk (fehérorosz)–AZAL Baki (azeri) 2–1 (Losankov 5., Szascseko 11., ill. Szacsivko 66. – öngól)

Tj: a Minszk, 3–2-vel

KÉSŐBB
Tre Penne (San Marinó-i)–Rad Beograd (szerb) 20.30 (0–6)
Cliftonville (északír)–TNS (walesi) 20.45 (1–1)
St. Patrick's (ír)–ÍBV (izlandi) 20.45 (0–1)
Glentoran (északír)–Renova (macedón) 20.45 (1–2)
KR Reykjavík (izlandi)–ÍF Fuglafjördur (feröeri) 21.15 (3–1)
Az első mérkőzések eredményét és góllövőit ide kattintva tekintheti meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik