El: három nappal a Honvéd elleni visszavágó előtt távozott az edző

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.15. 16:10
null
Váratlanul távozott Marek Zub a Zalgiris kispadjáról (Fotó: Zalgiris)
Távozik az Európa-liga selejtezőjében a Budapest Honvéd elleni visszavágóra készülő Zalgiris Vilnius vezetőedzője, Marek Zub – adta hírül a litván klub hivatalos honlapja.

 

Az 54 esztendős lengyel tréner – aki 2012 és 2014 között már volt az együttes vezetőedzője – idén februárban vette át a Zalgiris irányítását. A vilniusi csapat 17 forduló után a második helyen áll a litván első osztályú bajnokság alapszakaszában.

A klub tájékoztatása szerint Zub idény végéig szóló szerződésében volt egy záradék, amely lehetőséget adott arra, hogy a nyáron bármelyik fél felbontsa a megállapodást. Zub élt a jogával, így közös megegyezéssel távozik az egyesülettől.

A Zalgiris múlt csütörtökön 3–1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd vendégeként Budapesten, az Illovszky Rudolf Stadionban.

Egyelőre nem tudni, ki irányítja a csütörtöki visszavágón a csapatot.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
, CSÜTÖRTÖK
19.00: Zalgiris Vilnius(litván)–Budapest Honvéd (m4sport.hu)
Az első mérkőzésen: 1–3
20.00:
Kukësi(albán)–Debreceni VSC
Az első mérkőzésen: 0–3
20.00:
Fehérvár FC–FK Zeta(montenegrói) (Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 5–1

FC Žalgiris Vilnius on Twitter

FK Žalgiris and coach Marek Zub has parted ways. Žalgiris contract with Zub was signed until the end of the season, but the contract included an option to rescind it in the summer. The coach exercised this option and leaves the club by mutual agreement.



Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50

„Rodriéhoz hasonlít a stílusa” – a Honvéd tehetségének nagy jövőt jósolnak

Labdarúgó NB II
2025.02.22. 09:55

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28

Módosított az Opta a BL-erősorrendjén a sorsolás után, csökkentek a Liverpool esélyei

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:53

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20
Ezek is érdekelhetik