A Midtjylland győzni tudott Felcsúton, bajban a Videoton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.28. 20:20
null
Az első félidőben nem játszott rosszul a Videoton (Fotó: Földi Imre)
Egy góllal kikapott a Videoton Felcsúton a dán Midtjyllandtól a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A visszavágóra augusztus 4-én kerül sor.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
VIDEOTON–Midtjylland (dán) 0–1
(F. Novák 55.)

ONLIVE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

Az előző idényben megverték a Manchester Unitedet – figyelmeztette a Videoton mestere, Henning Berg játékosait az El-ellenfélről, a Midtjyllandról beszélve, és ő maga is testközelből megismerte a dánokat az elmúlt idényben, amikor még a Legia Warszawa edzőjeként találkozott velük.

Berg akkori csapata 1–0-s vereséget szenvedett, és most kis híján már a 2. percben betalált a Midtjylland, de szerencsére Markus Halsti közelről a kapu fölé fejelt – nem ijedt meg a fehérvári gárda, két ziccerrel válaszolt, ám Danko Lazovics csodapasszát elvétette Géresi Krisztián, Asmir Suljic pedig egy szemkápráztató csel után pontatlanul célzott.

Az első félidő többi részében a mezőnyharc dominált, kósza középtávoli kísérletekkel tarkítva. A szünet előtt a vendégek előtt adódott gólszerzési lehetőség, a szünet után pedig Stopira trafálta közelről telibe a kapust. Bezzeg a Midtjylland nem hibázta el következő lehetőségét, bár Filip Novák találatához kellett a Vidi-védelem rövidzárlata: 0–1!

Nos és az is, hogy a gólpasszt adó játékos egy picit lesen álljon.

Egy tizenegyes elmaradta  Vidinek? (Fotó: Földi Imre)
Egy tizenegyes elmaradta Vidinek? (Fotó: Földi Imre)

Berg a szünetben Lazovics helyére Feczesin Róbertet küldte be, majd Bódi Ádámot Filipe Oliveira váltotta, Loic Nego pedig „Az év kihagyott helyzete” című verseny élén váltotta az eddigi rekordert, lévén két lépésről az üres kapu fölé lőtt…

A hajrára beállt Barczi Dávid, de sem ő, sem társai nem tudtak újítani, helyzete sem volt a Videotonnak a kapott gól után – a székesfehérvári csapat az augusztus 4-i visszavágón javíthat.

Tulajdonképpen az egész magyar klubfutball renoméján.

ONLIVE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

EDZŐJE SZERINT ÍGY JUTHAT TOVÁBB A VIDI

Mi hiányzott? – kapta a kérdést a norvég szakember a lefújást követően.
„Jó mérkőzést játszott ma a csapatom, ehhez nem férhet kétség. A Midtjylland nemzetközileg tapasztalt együttes, jól védekeztünk, nem volt sok lehetősége a dán alakulatnak, de abból a kevésből is betalált. Nekünk is megvoltak a helyzeteink, be kellett volna találnunk. Természetesen játszhattunk volna jobban is, de mindent egybevetve jó teljesítményt nyújtottunk” – nyilatkozta Henning Berg az M4 Sportnak.
„Nyernünk kell egy-nullára, majd tizenegyesekkel tovább kell jutnunk – reagált mosolyogva Berg arra a kérdésre, hogy mi kell a Videoton továbbjutásához. – Persze a kettő-nulla is meglehet, a futballban ez benne van. A mai meccs kiegyenlített találkozó volt, döntetlennel, de akár a mi győzelmünkkel is véget érhetett volna. Egyenlő erők küzdelme volt, de a következő meccsen jobbak leszünk. A Midtjylland játékosai három éve játszanak együtt, mi két hónapja futballozunk ebben a szerkezetben” – zárta szavait a Videoton vezetőedzője.
Lang Ádám, a székesfehérváriak válogatott hátvédje szerint a dánok kihasználták, hogy magas centerük, Kadlec erős a fejpárbajokban – ez vezetett a győztes góljukhoz is.
„Az első húsz percet leszámítva jól játszottunk. Az elején enerváltabbak voltunk, bátortalanabbak. Ahogyan telt az idő, felvettük azt a ritmust, ami a labdabirtokláshoz kell. Egygólos a hátrány, de mi úgy utazunk el a visszavágóra, hogy van esély, szeretnénk megfordítani a párharcot és továbbjutni” – mondta Lang az M4 Sport riporterének a találkozó után.

Legfrissebb hírek

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28

Módosított az Opta a BL-erősorrendjén a sorsolás után, csökkentek a Liverpool esélyei

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:53

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Sallai mellett egy Fradi-játékos is bekerült az El-rájátszás válogatottjába a WhoScorednál

Európa-liga
2025.02.21. 12:25

Sallai Roland: A legfontosabb bajnoki meccsünk következik

Európa-liga
2025.02.21. 10:52

Álomszerű első félidő Plzenben, ideges Ferencváros – cseh sajtószemle

Európa-liga
2025.02.21. 09:20

Gartenmann: Csak magunkat okolhatjuk, fél óra alatt mindent eldobtunk

Európa-liga
2025.02.21. 07:51
Ezek is érdekelhetik