Milyen formában van a Sturm, az Aalesund, a Tromsö és az Aktobe?

Vágólapra másolva!
2011.07.11. 11:57
null
Szabics (balra) betalált a Hannover hálójába (Fotó: Imago)
Címkék
A héten négy magyar csapat is játszik az európai labdarúgókupákban: a Videoton a Sturm Grazcal BL-selejtezőt, a KTE debütál az Aktobe elleni El-selejtezőn, a Ferencváros az Aalesundot, a Paks a Tromsőt fogadja. „Ellenfélnézőbe” mentünk – a riválisok hétvégi eredményeiket nyugodtan átmenthetnék szerdára és csütörtökre is…

STURM GRAZ

A négy magyar kupacsapat ellenfelei közül egyedül a graziak vannak felkészülési fázisban, a „feketék” edzőjük, Franco Foda értékelése szerint jó nyári edzőtáboron vannak túl. A keret keveset változott: elment a védelem legbiztosabb tagjának számító horvát óriás, Gordon Schildenfeld (az Eintracht Frankfurt némi alkudozást követően kivásárolta szerződéséből), jött a grúz Giorgi Pophadze a hátvédsor bal oldalára, valamint Matthias Koch a középpálya közepére. A Videoton elleni mérkőzésig még egy átigazolás lehetséges, mert a Sturm nagy erővel keresi Schildenfeld utódát (ahogy a szurkolói honlap fogalmazott, a Schildenfeld 2.0-t). Péntek óta a graziakkal készül a kétszeres horvát válogatott középhátvéd, Vedran Jese – ő egy félidőt kapott a Hannover elleni felkészülési mérkőzésen.

A Sturm 4–1-es győzelemmel nyitotta a nyári felkészülési mérkőzések sorát a landesligás SV Wildon ellen, majd jött a grúz élvonalbeli Dinamo Tbiliszi és egy 0–0-s döntetlen. Az osztrák Oberligában játszó Hitzendorfot 16–1-re gázolták el a graziak, majd a Michael Fuchs-emléktornán a Gratkornnal (2–1), a Grazer AK-val (1–0) és a Hartberggel (0–0, 11-esekkel 1–2) játszottak.

Ezután jöttek az erősebb ellenfelek: az ukrán Metaliszt Harkiv 2–1-re legyőzte a Sturmot, viszont a graziak jobbnak bizonyultak a bosnyák Zeljeznicarnál (1–0). A dán FC Köbenhavn 1–0-ra megverte az osztrák bajnokot, az utolsó tesztmérkőzés a német élvonalbeli Hannover ellen 3–3-ra végződött.

Az első félidőben a Sturm Graz a Gratzei – Pophadze, Burgstaller, Feldhofer, Standfest – Kainz, Klem, Weber, Hölzl – Szabics, Muratovic, a másodikban a Cavlina – Pürcher, Jese, Neuhold, Ehrenreich – Bukva, Koch, Foda, Wolf – Haas, Kienast összeállításban játszott. Érdekesség, hogy az osztrák Bundesliga előző idénybeli legeredményesebb csatárduója, a Szabics, Kienast páros még egyszer sem játszott együtt a nyáron!

FORMA (legutóbbi 4 mérkőzés): V, GY, V, D

STURM GRAZ–HANNOVER 3–3

AALESUND

REKDAL BABA MIATT MARADHAT OTTHON

Az Aftenposten értesülései szerint elképzelhető, hogy Kjetil Rekdal, az Aalesund vezetőedzője helyett segítője, Kent Bergersen fogja vezényelni a norvég csapatot a Ferencváros elleni budapesti El-selejtezőn.


Rekdal élettársa, Ane Guro Skaare-Rekdal gyermeket vár, és július 17-ére írták ki – ha a baba „siet", akkor Rekdal párjával marad, és helyettesére bízza a csapatot.


„Ha a meccsünk előtt megszületik a baba, nem utazom Magyarországra, túl messze van, és a párom mellett akarok maradni. A csapat nem kerül ezzel hátrányba, „Kenta" [Kent Bergersen] irányított már élvonalbeli csapatokat, jól fog boldogulni. Lehet, a játékosoknak jobb is, hogy egy higgadtabb edző lesz velük" – mondta Rekdal az Aftenpostennek.


„Más kérdés, hogy amikor legutóbb helyettesíteni kellett – 2009-ben Geir Hansen ugrott be a Fredrikstad ellen –, akkor az asszisztensem szétrúgta a kispad plexijét, pedig általában nagyon csendes volt" – tette hozzá.

Az Aalesund hétvégi bajnokiját elhalasztották, a norvég csapat így a Ferencváros elleni meccsre a Neath elleni El-visszavágóval (2–0, idegenben) „készült”. A narancssárga-kékek május óta 15 tétmérkőzést játszottak, mérlegük igen jónak mondható, 11–1–3. Még akkor is, ha a tizenöt meccsben benne van három, gyengébb csapat ellen játszott Norvég Kupa-meccs is.

Az Aalesund a Neath elleni visszavágón a Sandqvist – Arnefjord, Skiri, Jalasto, Skagestad – Barrantes (Ulvestad), P. Larsen, M. Olsen (Sandnes, 81.), Okoronkwo, Parr – Phillips (Flötre, 58.) összeállításban játszott, míg legutóbbi bajnokiján (5–2-es vereség a Moldétól) Grytebust – Arnefjord, Jääger, Skiri (Ulvestad, 66.), Jalasto – P. Larsen, Morrison (Skagestad, 80.), C. Myklebust, Parr – Sellin (M. Olsen, 71.), Phillips összeállításban futott ki a pályára. Kjetil Rekdal vezetőedző rendszeresen forgatja kiegyensúlyozott képességű keretét, egyvalamire viszont nagy szüksége lenne: góllövő csatárra, mert hogy a támadók nem igazán villognak. Reméljük, nem az Albert-stadionban találnak rá góllövő cipőjükre.

FORMA (legutóbbi 4 mérkőzés): GY, GY, V, GY

A Tromsö kikapott és kapust vesztett
A Tromsö kikapott és kapust vesztett

TROMSÖ

A Tromsö vasárnap játszott bajnokit a norvég élvonalban, a Valerengához utazott.

Per Mathias Högmo 4–1–4–1-ben (valószínűleg ebben a formációban áll fel a TIL Székesfehérváron, a Paks ellen is) játszatta csapatát. A tromsőiek a Sahlman – Eriksen Nordbye, Björck, Ciss, Yndestad – Mbodj – R. Johansen, Yttergaard Jenssen, M. Andersen, Drage – Abdellaoue összeállításban kezdtek, és már a 27. percben változtatásra kényszerültek: az első számú kapust, az egy összecsapásban megsérülő Sahlmannt Malmqvist váltotta fel. A Valerenga a 42. percben szerzett vezetést, és a 79.-ben eldöntötte a mérkőzést – a Tromsőbe még Jama és Rinde állt be.

A TIL a 2. helyen áll a bajnokságban, három ponttal a Molde mögött – és a vasárnapi vereséggel egy négymeccses veretlenségi szériája szakadt meg.

FORMA (legutóbbi 4 mérkőzés): GY, GY, GY, V

VALERENGA–TROMSÖ 2–0

AKTOBE

A Kecskeméti TE El-beli kupaellenfele, az Aktobe hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a kazah élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a Lokomotiv Asztanával. A Lokomotiv vezeti a kazah Premjer-ligát, az Aktobe négy pont hátránnyal az Asztana és a Zsetiszu mögött a 3. helyen áll.

Az Aktobe május végén gödörbe került, és a júniust végigszenvedte, 2–1–2 volt a mérlege a Premjer-ligában, a tabellán is visszaesett. Júliusban eddig nem kapott gólt a kazah élcsapat, a középmezőny erősebb csapatai közé tartozó Ordabaszi ellen 1–0-ra nyert a mostani 0–0 előtt. Az Aktobénak jelenleg négyes veretlenségi sorozata van.

Vlagyimir Muhanov vezetőedző a Szidelnyikov – Kenzsiszarijev, Szmakov, Csicsulin, Primus – Kosztics, Hajrullin, Logvinyenko, – M. Mane, Djilasz, Liszenkov kezdő tizenegynek szavazott bizalmat a rangadón.

FORMA (legutóbbi 4 mérkőzés): D, GY, GY, D

ORDABASZI–AKTOBE 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik