Morrison: Jók az esélyeink a Fradi ellen

Vágólapra másolva!
2011.07.12. 21:04
null
Morrsion (balra) most volt csapatát keserítené <br />el az El-ben (Fotó: M. Németh Péter, archív)
Címkék
A Ferencváros labdarúgócsapata a norvég Aalesunddal találkozik az Európa-liga-selejtezőjében. Jason Morrison korábban játszott a Fradiban is, jelenleg azonban a norvégok sikeréért küzd. A jamaicai középpályás szerint jó esélyiek vannak a továbbjutásra, és kíváncsi rá, hogyan fogadják majd a ferencvárosi szurkolók. A norvég labdarúgást jól ismerő Korcsmár Zsolt és Szekeres Tamás is egyetértett abban, hogy a Costa Rica-i Michael Barrantes az Aalesund vezéregyénisége. Prukner László szerint hátul fogható a következő ellenfelük.

MORRISON: KÍVÁNCSIAN VÁROM, HOGYAN FOGADNAK MAJD A SZURKOLÓK

„Majdnem senki sem maradt abból a csapatból, akikkel együtt játszottam. Mivel nem tudom, kik fogják alkotni az ellenfél keretét, így nehéz megtippelni az esélyeket. Mondhatjuk, hogy amelyik csapat majd továbbjut, az a jobb. Ezzel együtt azt hiszem, jó esélyeink vannak a Ferencváros ellen. Két szép évet töltöttem a magyar csapatnál, és sokat játszottam. Több jamaicai is él Budapesten, akikkel rendszeresen összejártunk. Kíváncsian várom, hogyan fogadnak majd a szurkolók" – mondta Morrison az Aftenposten nevű norvég napilapnak.

„Elöljáróban 50-50 százalékot adnék a párharc előtt mindkét csapatnak, de talán valamivel mi vagyunk az esélyesebbek" – csatlakozott játékosához Kjetil Rekdal vezetőedző, aki végül úgy tűnik, hogy „mindenórás" várandós feleségével marad, és nem utazik el a csapatával.

 

KORCSMÁR ÉS SZEKERES IS A COSTA RICA-I KÖZÉPPÁLYÁST EMELTE KI

Korcsmár Zsolt, a norvég Brann Bergen 22 esztendős védője előtt sem ismeretlen az Aalesund, hiszen nem egészen egy hónapja csapata hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Ferencváros csütörtöki ellenfelével. Az Aalesund gólját Michael Barrantes Rojas szerezte, akire az Albert-stadionban sem árt figyelni.

Korcsmár jól ismeri az Aalesundot
Korcsmár jól ismeri az Aalesundot

„A Costa Rica-i középpályás az Aalesund vezéregyénisége. Ha a Ferencvárosnak sikerül semlegesítenie a légióst, könnyebb dolga lesz. Michael Barrantes kötetlen szerepkörben futballozik, szinte valamennyi támadásnak részese, a csapattársak amint labdát szereznek, máris őt próbálják megjátszani, még a kapus is. A Tromsőnél stílusosabb csapat az Aalesund, de kedvezhet a Fradinak, hogy olykor a két szélsőhátvéd egyszerre lép egy sorral feljebb, hatalmas szabad területet hagyva maguk mögött."

A Costa Rica-i légióst Szekeres Tamás is méltatta, de további fontos információ átadására is készül a korábban Norvégiában is megforduló játékos. A Ferencvárosban 1990 és 1995 között futballozó védő már korábban felvette a kapcsolatot Prukner László szakmai igazgatóval, aki örömmel fogadja a segítséget.

„Az Aalesund rendre négy kettő három egyes felállásban játszik, elsősorban a védekezésre koncentrál még hazai pályán is, hogy aztán gyors ellentámadásokkal veszélyeztessen. Michael Barrantes valóban rendkívül technikás és képzett labdarúgó, de csapatként az Aalesund nem jobb a Tromsőnél. Jelenleg ötödik ugyan a norvég bajnokságban, de biztos vagyok benne, hogy a szezon végén nem lesz az élmezőnyben."


PRUKNER SZERINT HÁTUL FOGHATÓ AZ AALESUND

„Nagy átalakuláson mentünk át az előző szezonban, menedzsment-váltás volt, nem egyszer, nem kétszer. Az utolsó időszak annak a jegyében telt a vezetők részéről, hogy a múltat rendezzék, és hosszú távú jövőképet alakítsanak ki a klubnak és a csapatnak. Köszönet azoknak a csapatoknak, akik annyi pontot gyűjtöttek, hogy mi harmadik helyen kiléphettünk a nemzetközi porondra. Ez egyben felelősség is a mi számunkra. Hogy a jövőben is minél több magyar csapat szerepelhessen a kupákban..." – mondat a Fradi szakmai igazgatója a Duna Tv Sportaréna című műsorában.

„A Paksnak és nekünk volt a legrövidebb időnk a felkészülésre, és míg a többi kupaindulónál kevés volt a fluktuáció, addig nálunk nagy volt a jövés-menés, így keressük még önmagunkat. Óvatosan kellett adagolnunk a terhelést, mert vannak, akik a szabadságukról csatlakoztak, velük nagyon vigyázni kell, hogy bírják a sorozatterhelést. Nagy feladat, hogy mindenkit a legjobb állapotba hozzunk."

„Kevés információnk volt az örmény csapatról, de úgy gondolom jobb csapat vagyunk, így kötelező volt a továbbjutás. Mindkét meccsen megérdemelten nyertünk, bár az idegenbelin mindent megtett az Ulisses, de így is sikerült győzni. Nem volt időnk pihenni, mert utána rögtön utaztunk Moszkvába. Még rakjuk össze a mozaikokat a következő ellenfélről. Nagy Tamás nézte meg a norvég ellenfelet, és van néhány összefoglalónk is, ebből úgy tűnik, előrejátékban erősek, de hátul talán foghatóak" – tette hozzá a szakember.


AZ AALESUND UTAZÓ KERETE
Grytebust, Sandqvist (kapusok); Jääger, Skagestad, Arnefjord, Tollas, Jalasto, Parr, Orry Larsen, Ulvestad, Morrison, Sellin, Sylling Olsen, Fuhre, Okoronkwo, Barrantes, Myklebust, Flötre (mezőnyjátékosok)
Az NSO ajánlja: Európa-liga-adatbank – Aalesund

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik