Pintér Attila: Úgy alakult, ahogy elterveztük

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 08:05
Harmadik selejtezőmérkőzésén sem vallott kudarcot a Győri ETO az Európa-ligában, hiszen a nem éppen kellemesnek ígérkező kazahsztáni túráját 2–0-s győzelemmel zárta az Atirau ellen, és ezzel nagy valószínűség szerint eldöntötte a továbbjutást a 2. kvalifikációs körből.

Pintér Attila taktikai utasításai győzelmet hoztak az ETO-nak (fotó: Németh Ferenc - archív)

A Győri ETO alaposan felkészült nemcsak a kazahsztáni utazásra, de ellenfele játékára is. Ezt tükrözi a Linas Pilibaitis és Fuad Bugerra találata révén 2–0-s vendégsikert hozó mérkőzés eredménye, és Pintér Attila, a győri edző találkozó utáni nyilatkozata is.

„Az első félidő úgy alakult, ahogy elterveztük, helyzeteink voltak, megszereztük a vezetést. Néhány futballistán érződött az utazás okozta fáradtság, a szünetben változtattam, ám ellenfelünk is erősített. Az utolsó negyedórára ismét megtaláltuk a játékunkat, ráadásul az előnyünket is növelni tudtuk” – mondta Pintér az összecsapást követően.

Viktor Pasulko, a hazaiak szakvezetője a párharc első felvonása után szomorúan vette tudomásul, hogy a 8000 kilátogató kazah néző ellenére kijött a tudásbeli különbség, és az ETO jelentős helyzeti előnyben várja a visszavágót.

„A találkozó egésze azt mutatta, hogy a győrieknek erős a játékosállományuk, csapatként pedig nagyon egységes. Nem tehetek mást, mint gratulálok az ETO győzelméhez. Az ellenfél jobb helyzetben van, azonban ez nem jelenti, hogy feladtuk volna a küzdelmet” – mondta Pasulko.

A kisalföldi zöld-fehérek egyébként első magyar klubcsapatként tudtak nyerni Kazahsztánban, hiszen ez korábban a Haladásnak, a DVSC-nek és az FC Fehérvárnak sem sikerült. S reményeik szerint ezáltal a jövő heti visszavágó is csupán formalitást jelent, amelyen egyszerűen újra érvényesíteni kell majd a papírformát.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

Legfrissebb hírek

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

A Bodö/Glimt megverte a Laziót, nem tudott nyerni a Spurs és az Athletic Bilbao az El-negyeddöntőben

Európa-liga
2025.04.10. 23:10

Két hatalmas Onana-hiba után játszott négygólos döntetlent a Manchester United

Európa-liga
2025.04.10. 23:04

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41
Ezek is érdekelhetik