Tököliék nem találtak be, a Kecskemét kiesett

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 17:57
null
A fekete mezes Kecskemét nem tudott betalálni a küzdős meccsen, így kiesett (Fotó: Oleg Lebegyev)<br />
Címkék
A Kecskemét a hazai 1–1-es iksz után gól nélküli döntetlent játszott a kazah Aktobe otthonában az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján, így az idegenben szerzett kevesebb gólja miatt búcsúzott a kupasorozattól.

ITT TALÁLJA A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁST!

A Kecskemét a hazai 1–1-es döntetlen után Kazahsztánba utazott az Aktobe elleni visszavágóra. Tomiszlav Szivics nagy örömére Tököli Attila felépült a sérüléséből, így a rutinos támadó a kezdőcsapatban kapott helyet, s rajta kívül Foxi és Gyurcsó Ádám erősítette a KTE csatársorát, amelytől mindenképpen gólra lett volna szüksége a magyar együttesnek a továbbjutáshoz.

A találkozó elején a kecskemétiek előtt adódott néhány kisebb – gólhelyzetnek nem nevezhető – lehetőség: Mohl Dávid előbb távolról eresztett el egy lövést, de nem találta el a kaput, majd a balhátvéd szép köténycsel után indult meg, de feltartották. A Foxi által beívelt szabadrúgásról lemaradtak a magyar csapat támadói.

A nyolcadik percben ismét Foxi adta be a labdát a bal oldalról, majd Vladan Csukics vállalkozott lövésre a tizenhatos előteréből, de Andrej Szigyelnyikov könnyedén hárított.

A hazaiak is veszélyeztettek néhányszor: előbb Ribánszki Lászlónak Szamat Szmakov kapura tekerését kellett védenie, majd a 20. percben Marat Hajrulin adta be a labdát szögletből, és a kapu irányába csúsztató Darko Maletic Vladan Szavicsot találta fejbe a labdával, akit ápolni kellett – de legalább nem lett gól a lehetőségből.

Néhány perccel később Ribánszki hárított Malick Mane próbálkozása után, majd egy kisszögletet követően ismét a magyar kapusnak kellett mentenie: a léc alól tolta ki Maletic veszélyesen ívelődő beadását.

A félidő utolsó harmadában a Kecskemét előtt is adódott néhány helyzet: előbb Foxi játszott össze Tökölivel, majd a közép-afrikai légiós lőhetett kapura a tizenhatos bal oldaláról, de csúnyán fölé durrantott. Az utolsó percekben Gyurcsó lövése vágódott le, aztán Balogh Béla lőtt a kapu fölé tíz méterről.

Az első félidőben főleg a mezőnyben zajlott a küzdelem a nem éppen látványos mérkőzésen. Egyik csapat sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani, és az Aktobe kissé többet birtokolta a labdát, de a szünet előtti pillanatokban inkább a Kecskemét akarata érvényesült.

A második félidő elején az Aktobe vette kezébe az irányítást, míg a Kecskemét nem igazán tudott eljutni a hazaiak kapujáig. Az 51. percben Mane lövését kellett védenie Ribánszkinak, majd öt perccel később Emil Kenzsiszarijev próbálkozását mentette szögletre a magyar kapus, a beadásból pedig Vladimir Djilasz fölé fejelt.

A második játékrész közepéhez érve végre magára talált a Kecskemét, és a 66. percben Csukics hatalmas helyzetbe került, de a szerb középpályás Foxi átadása után cselezni próbált, és a hazaiak kapusa így menteni tudott. Négy perccel később Tököli előtt adódott nagy lehetőség, a csatár nem találta el a kaput.

A hajrában mindkét oldalon adódtak lehetőségek: „itt" a csereként beálló Francis Litsingi próbálkozását védte az Aktobe kapusa, „ott" Ribánszki védte ki Anton Csicsulin nagy löketét.

Hiába próbálkozott, a Kecskemét az utolsó pillanatokban sem tudott betalálni – jóllehet Dosso előtt a 93. percben is adódott lehetőség –, így az Aktobe ünnepelhetett továbbjutást, míg a kecskemétiek számára véget ért az európai kupakaland.

KÖZEL ÁLLTUNK A GYŐZELEMHEZ – SZIVICS
EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
AKTOBE (kazah)–KECSKEMÉT 0–0
Továbbjutott: az Aktobe, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik