Egy apa erőfeszítései – indul az NS Lewis Hamilton-sorozata

Ha egy édesapát megkérdeznek, milyen ajándéknak örülne hatéves kisfia, a távirányítós autót biztosan az elsők között említi, így 1991-ben Anthony Hamilton sem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, hogy meglepje vele gyermekét. Pedig tudtán kívül abban a pillanatban változtatta meg örökre családja sorsát.

Anthony szülei az 1950-es években vándoroltak be Grenadából Angliába, és első generációs emigránsként a család minden nehézségen átment, ami ilyen helyzetben elképzelhető. A fiú kifejezetten szegény körülmények között cseperedett fel, s ez alázatra és kitartásra tanította, így felnőttként szinte bármilyen munkát elvállalt, hogy megteremtse vele boldogulását.

Felelősségtudata tovább erősödött, amikor húszas évei elején feleségül vett egy fehér brit nőt, Carmen Larba­lestiert, akivel 1985. január 7-én első gyermekük, a kis Lewis Carl születését ünnepelték. Igen, a hasonlóság nem véletlen, a szülők valóban az atlétafenomén Carl Lewisról nevezték el az új jövevényt – talán abban a halvány reményben, hogy egy napon az ő fiuk is ünnepelt világsztár lesz… A csecsemő érkezése sem tudta azonban hosszabb távon egyben tartani a családot, 1987-ben a szülők elváltak, a kétéves Lewis édesanyjánál cseperedett tovább. Anthony természetesen továbbra is szívén viselte fia sorsát, és annyit látogatta, amennyit csak ideje engedte, szoros kapcsolatot kialakítva vele.

Az évek így teltek-múltak, amikor eljött az a bizonyos nap, és Lewis megkapta a kis rádió-távirányítású autóját – onnantól szinte megszűnt számára a külvilág. A hatéves kisfiú képes volt órákon át nyúzni új játékát, ám hogy még izgalmasabb legyen a dolog, apja elvitte helyi klubversenyekre, ahol azonnal a legjobbak közé tartozott. A távirányítón nem volt más, mint a gyorsulást és lassulást, valamint a kanyarodást vezérlő egy-egy kar, a kisfiú autókezelési érzékének fejlődéséhez mégis nagyban hozzájárult.

Aztán amikor a versenyeken már a felnőtteket is rendszeresen legyőzte, Anthony elgondolkodott: vajon mit tudna a srác egy gokart volánjánál?

És a Jézuska két évvel később el is hozta karácsonyra a minijárgányt, amelyből alig lehetett kirobbantani a kis Lewist. Eközben persze a távirányítású autókat sem hanyagolta el, amelyeket olyan ügyesen terelgetett, hogy versenyei miatt 1992-ben már hétévesen bekerült a BBC egyik gyerekműsorába. Az adás végén a műsorvezető a kamerába nézve ezzel a mondattal búcsúzott:

„Rettegj, Nigel Mansell, a rádió-távirányítású versenyzők a nyomodban vannak!” Ha sejtette volna, mennyire igaza van…

FEKETE ÖVES KARATÉS ÉS ÜGYES FOCISTA

A kis Hamilton tehetsége ugyanis a gokartban is nyilvánvaló volt, Anthony pedig megfogadta, ameddig bírja erővel, segíti fia karrierjét. Persze szűkös anyagi helyzete miatt a hosszú távú autóversenyzői karrier lehetősége ekkor még mindig a sci-fi kategóriájába tartozott, éppen ezért arra ösztönözte fiát, hogy más sportágakban is próbálja ki magát.

Mivel a gyerekek sokszor csúfolták bőrszíne miatt, kicsit talán dacból is a küzdősportok között keresgélt, és meg is találta számításait: karatéban például már 12 éves korára fekete övet szerzett, és a mai napig gyakran felidézi, hogy akaraterejét és küzdeni tudását ekkor szívta magába. A sajtótájékoztatókon többször elmesélte már, hogy az egyik ellenfele egyszer jól elverte, és vérző orral, sírva próbált hazaszaladni, szigorú apja viszont újra meg újra visszaküldte harcolni – ekkor tudatosult benne, hogy a legreménytelenebb helyzetekben sem szabad feladnia.

Eközben a futballpályán sem volt ügyetlen, olyannyira, hogy a sulicsapatban együtt játszott a későbbi angol válogatott Ashley Younggal, és a visszaemlékezések szerint bizony nem is volt sokkal képzetlenebb játékos nagynevű társánál. Ám fekete öv ide, gólok oda, nyolc-kilenc éves korára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ragyogó tehetsége a gokartozásban repítheti a legmagasabbra, ezért apja mérleget vont, vett egy mély levegőt, és megfogadta: ha törik, ha szakad, fia karrierjének szenteli életét. Aktuális munkahelyéről távozott, hogy helyette három, sőt olykor négy műszakban dolgozva még több pénzt tudjon összekaparni Lewis versenyeztetésére. Tette azért is volt hősies, mert időközben második feleségétől második gyermeke is megszületett, akiről ráadásul hamarosan kiderült, hogy cerebrális palézisben szenved.

Ebben az időszakban senki nem vethette volna a szemére, ha feladja Lewis lehetetlennek tűnő gokartos álmait, az apa azonban rendíthetetlenül hitt fiában, aki ezt a versenypályán kiváló eredményekkel, az iskolában pedig jó érdemjegyekkel hálálta meg. Anthony fáradhatatlanul hajtotta a mókuskereket, és műszakjai után azonnal fiához igyekezett, hogy tehetségét együtt csiszolják tovább. Lewis manapság szintén gyakran felidézi, amint apja kiáll a pálya szélére, megnézi, hogy az adott kanyarokban hol fékeznek a leggyorsabbak, majd ehhez képest rendre néhány méterrel beljebb jelöli ki fiának a fékezési pontot. A fiú eleinte persze csak pörgött-forgott, Anthony viszont mindaddig nem tágított, amíg nem sikerült bevenni a kanyarokat – különleges vezetési stílusában ez a mai napig visszaköszön.

ÁLDOZATOT HOZOTT, HOGY GOKARTOZHASSON

A gokartversenyzést 1993-ban kezdte el, két évvel később már brit kadétbajnok volt, ami további bizakodásra adott okot. Dilemmát jelentett ugyanakkor, hogy anyja ebben az időben elköltözött Londonba, Lewist viszont a gokartozás Stevenage-be kötötte, de némi gondolkodás után úgy döntött, pályafutása érdekében a maradást választja. Átköltözött apja szűkös, egy hálószobás lakásába, ahol nevelőanyjával és féltestvérével négyen éltek együtt, ágya egy ütött-kopott kanapé volt. De legbelül érezte, hogy megéri áldozatot hozni, mert pályafutása szépen ívelt felfelé. Gokartos sikereire a szakmabeliek is felkapták a fejüket, a brit Autosport 1995 decemberében meghívta rangos gálájára, amelyen évről évre a nemzetközi autósportélet kiemelkedő alakjai vesznek részt.

Az ifjú tehetséget lenyűgözte, hogy testközelből figyelheti Damon Hillt, Jacques Villeneuve-öt vagy Emerson Fittipaldit, megilletődöttsége azonban egy idő után elszállt, és egyre jobban feloldódott a sztárok között. Olyannyi­ra, hogy amikor meglátta a McLarent irányító Ron Dennist, odalépett hozzá, és azt mondta: „Jó estét, Lewis Hamilton vagyok. Megnyertem a brit bajnokságot, és egy napon az ön autóival szeretnék versenyezni.”

Dennisnek tetszett a fiatalember bátorsága, és viccesen annyit válaszolt, térjenek vissza a témára kilenc év múlva, de ezt követően azért figyelemmel követte a fiú pályafutását, amely a következő években sem torpant meg. Apja áldozatos munkájának köszönhetően Lewis továbbra is részt tudott venni a különböző országos gokartversenyeken, amelyeken folyamatosan szállította az eredményeket: 1996-ban megnyerte a junioroknak szervezett Jövő Bajnokai-sorozatot, valamint bajnoki címet szerzett a SkyTV KartMasters és az Öt Nemzet tornáján.

DENNIS JELENTKEZETT, BESZÁLLT A MCLAREN

A következő évben tovább halmozta a kadétbajnoki címeket, és néhány brit bukmékernél már ekkor lehetett fogadni rá, hogy 23 éves kora előtt F1-es futamot nyer, míg 25 éves kora előtt F1-es világbajnokságot. Bár sem apjának, sem neki nem volt könnyű több fronton helytállni, erőfeszítéseiket siker koronázta, a folyamatos sikerek hatására ugyanis Dennis jóval hamarabb jelentkezett, mint a korábban ígért kilenc év. A McLaren 1998-ban döntött úgy, hogy beindítja többszintes juniorprogramját, és a gokartosok között Hamiltonra esett a választása. Ez elsősorban Anthonynak jelentett óriási könnyebbséget, hosszú évek megfeszített munkája után ugyanis a csapat jókora terhet levett a válláról, fián ugyanakkor csak nőtt a nyomás, hiszen folyamatosan bizonyítania kellett, hogy méltó az F1-es csapat támogatására. A következő évek ennek jegyében teltek.

(A következő részben: Az első csörték Rosberggel)