A crash.net internetes szakújság szerint Kubica hétfőn közölte a csapat egyik, a kórházban őt meglátogató vezetőjével, hogy Liuzzi lenne a megfelelő megoldás.
Bár Kubica elsősorban Liuzzi versenyzői képességei miatt ajánlja az olaszt, a lengyel vélhetően praktikus szempontokból is javasolta Liuzzit, hiszen az olasz csak öt centivel alacsonyabb és négy kilogrammal kevesebb nála, míg Heidfeld esetében a különbség 18 centiméter és 21 kilogramm. Azaz ha a sérült pilóta év közben visszatér, sokkal egyszerűbb átalakítani az autót Liuzzi után, mint Heidfeldet követően.
Kubica egyébként úgy döntött, hogy nem hagyja el a Pietra Ligure-i kórházat, mert az olasz klinikán minden feltétel adva van a rehabilitációja folytatásához.
„Ez bölcs döntés, hiszen a felépülése folytatásakor egy épületen belül maradhat azokkal a sebészekkel, akik megműtötték, és pontosan tudják, mi vált ki egyes reakciókat"– mondta Daniel Morelli, Kubica menedzsere, aki cáfolta a versenyző párja, Edyta Witas által hétfőn tett nyilatkozatot a pilóta állapotának rosszabbodásáról.
„Sajnálom, hogy ez történt, a hétfőn elhangzott információ alaptalan volt. Az orvosok szerint Robert minden reakciója megfelelő. Szerdán az utolsó műtétet is végrehajtják rajta, és hétfő délután kifejezetten jó kedve volt" – mondta Morelli.