Jenson Button az Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmét követően elmondta, kiváló és fordulatos Formula–1-es szezonra számít, mert Melbourne-ben több csapat is roppant erős formát mutatott.
„Nagyon fontos volt ez a győzelem, a télen végzett munkánk gyümölcse, és biztosíték a főhadiszálláson dolgozók számára, hogy nem hiába tettek meg mindent a jó autó megépítése és felkészítése érdekében – mondta Button. – Szerintem nem csak én gondolom úgy, hogy ez különleges idény lesz az F1-ben, a hat világbajnok és a sok versenyképes csapat önmagáért beszél. Nagyszerű most a Formula–1, nagyon várom a Malajziai Nagydíjat, igaz, ezt az estét még az ünnepléssel akarom tölteni.″
Button elismerte, hogy segített neki a biztonsági autós időszak, mert ha végig teljes sebességgel kellett volna mennie a futamon, lassítania kellett volna, hogy ne fogyjon el az üzemanyaga.
„Borotvaélen táncoltunk, de az újraindulásom jól sikerült, a csapat azt kérte, az első két kört nyomjam meg, amennyire csak lehet. Úgy tűnik, ez elég is volt″ – fogalmazott Button, aki elismerte, nem rajtolt valami jól.
„Amikor kialudtak a lámpák, a gázra léptem, és láttam, hogy Lewis mellé értem. Nagyon izgatott lettem, hirtelen kettesbe kapcsoltam, kicsit korán is tettem, így a kigyorsításom messze volt a tökéletestől. Így mentünk fej fej mellett az első kanyarig, ahol a belső ív az enyém volt, és megszereztem a vezetést″ – mondta a győztes, aki csak a két boxkiállását követő körben nem állt az élen.
Sebastian Vettel a biztonsági autós időszaknak és csapata gyors kerékcseréjének tudta be, hogy sikerült Lewis Hamilton elé kerülnie, s így a 2. helyen zárnia. A világbajnoki címvédő, aki csupán egyetlen körön át vezetett a versenyben, elismerte, a győztes utolérésére nem volt esélye.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
„Amikor Lewis a boxba ment, kint maradtam, mert úgy éreztem, meg fogom tudni előzni. A biztonsági autó beküldése segített, de a csapat is nagyon gyorsan végrehajtotta a kerékcserét – mondta Vettel. – Azt hittem, Jensont is támadni tudom majd, de az újraindulást követően két kanyar sem kellett, és már eltűnt a messzeségben, megérdemelten nyert. Lewistól viszont nehéz volt elszökni. Az autó erősebb, ha jobban sikerül az időmérőnk, egy hét múlva nehezebb feladat elé állítjuk a McLarent.″
A harmadik helyezett Lewis Hamilton rezignáltan nyilatkozott a leintést követően, a pole-ból indulva győzelemben reménykedett, de ő is elrontotta a rajtját.
„Először is gratulálok Jensonnak és a csapatnak, remek munkájuk eredménye a győzelem. Az én versenyem kicsit nehezebbre sikerült, de még hosszú az idény. Továbbra is dolgoznom kell, aztán egyszer eljön az én napom – mondta Hamilton. – Sokkoló volt a rajt, nem tudom, mi történt, de nagyon kipörögtek a kerekeim, egy helyben álltam addig, míg Jenson mellém nem ért.″
Hamilton nem értette, miért nem volt meg a sebessége ahhoz, hogy lépést tudjon tartani Buttonnal a verseny elején.
„Nem tudom, miért, de gyengélkedtem a verseny alatt, előzni lehetetlen volt, a biztonsági autó pedig kifogott rajtam. Gyakran előfordul, hogy rosszkor vagyok rossz helyen. Szomorú vagyok, de csak azért, mert tudom, hogy a szintünkhöz képest alulteljesítettem, ugyanakkor Malajziában lesz esélyem jobb eredményre″ – mondta Hamilton.
1. | Jenson Button | brit | McLaren-Mercedes | 1:34:09.565 |
2. | Sebastian Vettel | német | Red Bull-Renault | 2.139 mp h. |
3. | Lewis Hamilton | brit | McLaren-Mercedes | 4.075 mp h. |
4. | Mark Webber | ausztrál | Red Bull-Renault | 4.547 mp h. |
5. | Fernando Alonso | spanyol | Ferrari | 21.565 mp h. |
6. | Kobajasi Kamui | japán | Sauber-Ferrari | 36.766 mp h. |
7. | Kimi Räikkönen | finn | Lotus-Renault | 38.014 mp h. |
8. | Sergio Perez | mexikói | Sauber-Ferrari | 39.458 mp h. |
9. | Daniel Ricciardo | ausztrál | Toro Rosso-Ferrari | 39.556 mp h. |
10. | Paul di Resta | brit | Force India-Mercedes | 39.737 mp h. |
11. | Jean-Eric Vergne | francia | Toro Rosso-Ferrari | 39.848 mp h. |
12. | Nico Rosberg | német | Mercedes | 57.642 mp h. |
13. | Pastor Maldonado | venezuelai | Williams-Renault | 1 kör h. |
14. | Timo Glock | német | Marussia-Cosworth | 1 kör h. |
15. | Charles Pic | francia | Marussia-Cosworth | 5 kör h. |
16. | Bruno Senna | brazil | Williams-Renault | 6 kör h. |
NEM ÉRT CÉLBA | ||||
Felipe Massa | brazil | Ferrari | 46 megtett kör | |
Heikki Kovalainen | finn | Caterham-Renault | 38 | |
Vitalij Petrov | orosz | Caterham-Renault | 34 | |
Michael Schumacher | német | Mercedes | 10 | |
Romain Grosjean | francia | Lotus-Renault | 1 | |
Nico Hülkenberg | német | Force India-Mercedes | 0 | |
Leggyorsabb kör: Button (56. kör) 1:29.187 (átlag: 214.053 km/óra) |
GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZ. | PONT | ||
1. | Jenson Button | 1 | 1 | 1 | 25 |
2. | Sebastian Vettel | – | 1 | 1 | 18 |
3. | Lewis Hamilton | – | 1 | 1 | 15 |
4. | Mark Webber | – | – | 1 | 12 |
5. | Fernando Alonso | – | – | 1 | 10 |
6. | Kobajasi Kamui | – | – | 1 | 8 |
7. | Kimi Räikkönen | – | – | 1 | 6 |
8. | Sergio Perez | – | – | 1 | 4 |
9. | Daniel Ricciardo | – | – | 1 | 2 |
10. | Paul di Resta | – | – | 1 | 1 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 40 |
2. | Red Bull-Renault | 30 |
3. | Sauber-Ferrari | 12 |
4. | Ferrari | 10 |
5. | Lotus-Renault | 6 |
6. | Toro Rosso-Ferrari | 2 |
7. | Force India-Mercedes | 1 |