Még a Red Bull sem érti a nagy időkülönbségeket

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 11:44
null
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is pazar kört futott, a különbség mégis óriási (Fotó: Reuters)
Címkék
Sebastian Vettel csodálatos köréről szólt az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nem állhatta meg, hogy rákérdezzen: a tavaly Vetteltől az időmérőn csupán 116 ezreddel kikapó Mark Webber miért ment nyolc tizeddel rosszabb kört csapattársánál? Hogy a többiekről ne is beszéljünk… Összeállításunkban a nagycsapatok vezetőinek értékelése mellett az összes pilóta nyilatkozatát megtalálják.

A tavalyi idény 19 futamából 15-öt az első rajtkockából kezdő Red Bull 2011-ben sem szakított szokásával, Sebastian Vettel révén megszerezte a pole pozíciót. A csapat roppant elégedett volt a német teljesítményével, de Christian Horner istállófőnök megjegyezte: nem érti, miért volt nyolc tizedmásodpercnyi különbség a német és Mark Webber szereplése között.

„Seb óriási teljesítményt nyújtott, kiválóan kezdődött az idényünk, de azt nehéz megérteni, miért ilyen nagy a különbség a két versenyzőnk eredménye között, főleg az utolsó szektorban – mondta Horner. – Addig nincs nagy differencia, de az a néhány kanyar egészen érthetetlen, meg kell vizsgálnunk az adatokat. Mindent összevetve kiváló formában érkeztünk, és úgy is várhatjuk a vasárnapi futamot."

A McLarentől Lewis Hamilton kihasználta Webber gyengébb teljesítményét, és behozta a második helyre az autóját. Martin Whitmarsh csapatfőnök szerint gyorsabb is lehetett volna a 2008-as világbajnok.

„Ha nincs gond a KERS-rendszerrel, amely miatt a fékeken is állítani kellett, gyorsabb is lehetett volna. Így viszont két komolyabb hiba is egyszerre jelentkezett – mondta Whitmarsh (bár ő nem jegyezte meg, hogy Vettel egyáltalán nem használta a KERS-t az időmérő során). – A szabályok engedik, hogy megjavítsuk a kocsit, úgyhogy teljes fegyverzetben szállunk csatába a Red Bull-lal."

A Ferrarinál már az időmérő első szakaszában elő kellett venni a lágy gumikat, mert veszélybe került Felipe Massa továbbjutása. A brazil végül az utolsó körével tudott kikecmeregni a kiesőzónából, de a maranellóiaknak a versenyre nem maradt vadonatúj lágy gumijuk.

„Nincs mit szépítenünk rajta, ez az edzés alulmúlta a várakozásainkat – szögezte le Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke. – Ki kell derítenünk, miért nem tudtuk kihozni azt a teljesítményt a kocsiból, ami a teszteléseken benne volt. Mindenesetre a versenytempónk jónak ígérkezik, ezt próbáljuk meg kihasználni a futamon. A stratégia évek óta nem volt olyan fontos, mint most lesz, de a legfőbb, hogy célba érjünk."

Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke is csalódott volt, a csapat túl sokat foglalkozott apró hibák kijavításán, s ezért nem tudta tökéletesen felkészíteni az autóit az időmérőre.

„Az alapok jók, ám túl sok nehézséggel kellett megbirkóznunk a hétvégén, és nem tudtunk annyi energiát fektetni a beállítások tökéletesítésébe, hogy ki is hozzuk a kocsiból a maximumot – mondta Brawn. – A gumikészletek terén jól állunk, és a hosszabb menetekben is jó a teljesítményünk, úgyhogy még nem adtuk fel a reményt."

A PILÓTÁK NYILATKOZATAI AZ IDŐMÉRŐ UTÁN
Sebastian Vettel (1.): Az első lépést megtettük, de még mindig nulla pontunk van, ugyanúgy, ahogy a riválisainknak. A verseny tele lesz ismeretlen tényezőkkel, s bár van sejtésünk róla, hogyan fognak viselkedni a gumik, a valóság a versenyen derül ki. Érdekes futamnak ígérkezik. Az időmérő teljesítményével tökéletesen elégedett vagyok, a csapat kiváló autót rakott össze, és úgy vélem, a versenyen sem lesz gond a megbízhatóságával.
Mark Webber (3.): Nem tudtam jobb időt autózni, ezért csalódott vagyok. Nem tudom, hol veszítettem időt Sebastianhoz képest, alaposan át kell néznem, hol tudnék javulni. A csapat remek munkát végzett, én nem, de össze kell szednem magam, mert eggyel magasabb szintre léptünk. Képtelen voltam a pole-ért harcolni, ami kellemetlen, főleg, hogy az első sorról is lecsúsztam.
Lewis Hamilton (2.): Csodálatos, hogy az első sorba kerültem, hihetetlen, milyen gyorsan megoldotta a csapat az autó problémáit. Bátor és fantasztikus döntés volt, hogy hagyjuk el a forradalmi megoldásaink egy részét és tegyünk néhány lépést visszafelé. Ilyet még nem tapasztaltam az F1-ben. A Red Bull nem használta a KERS-t az időmérőn, ami azt jelenti, hogy a különbség akár 1.3 másodperc is lehet, és ez nem normális. De legalább az élmezőnyben vagyunk, és csatázhatunk a győzelemért. Csodás az autónk, de azt el sem tudom képzelni, milyen lehet a Red Bull.
Jenson Button (4.): Elégedettek lehetünk a szereplésünkkel, mert bár lehetett volna jobb is, a teszteredményeinkhez képest mérföldekkel előrébb tartunk. Keveset teszteltünk, még alig ismerjük az autót, de az első jelek biztatóak. Várom a versenyt, a negyedik rajthelyről indulva jók az esélyeim, tavaly ez bejött. Figyelnünk kell, hogy Sebastian eredménye ne keserítsen el minket, a futamon közelebb kerülhetünk hozzá.
Fernando Alonso (5.): Már a szabadedzéseken is látszott, hogy nem vagyunk versenyképesek. Az időmérőn inkább a biztosra mentünk, az idén már nem számít annyira, hogy a negyedik vagy az ötödik helyről rajtolsz, mint tavaly. Az ötödik pozíciónál jobban bánt az elsővel szembeni lemaradásunk, s hogy a Toro Rossóval, a Sauberrel és a Renault-val szemben nincs meg a megnyugtató előnyünk. Remélem, Sepangban minden másképpen alakul majd, és a pole-hoz leszünk közelebb.
Felipe Massa (8.): Talán senkit sem lep meg, ha azt mondom, ennél többre számítottunk. Még csak nem is arról beszélek, hogy Vettel legyőzése lett volna a cél, de a 8. rajthelynél sokkal jobbat vártam. A gumik teljesen másképpen viselkednek, mint a teszten: lassabban kopnak, de az első körben még nem olyan gyorsak, mint a rákövetkezőkben.
Michael Schumacher (11.): Nem ideális rajtja ez az idénynek, nem tagadhatom le, hogy csalódott vagyok. Nem az a pár század zavar, amely miatt lecsúsztam a harmadik szakaszról, hanem az a lemaradás, amely miatt nem vagyunk az első két sorban. A tesztek után azt hittük, a Ferrari szintjén vagyunk, de sajnos nem ez a helyzet. Sajnos több gondunk van itt az autóval, mint a teszteléseken.
Nico Rosberg (7.): Csalódott vagyok, mert pénteken abban a hitben feküdtem le, hogy nagy meglepetést szerezhetünk. Minden jól működött, meg kell néznünk, miért nem voltunk elég gyorsak. Annak örülök, hogy a pálya tisztább oldaláról rajtolhatok.
Nick Heidfeld (18.): Borzasztóan csalódott vagyok a 18. hely miatt, a KERS-em nem működött, és képtelen voltam olyan kört futni, amely során senki sem tartott fel. A balszerencsének tudom be ezt az eredményt, bízom benne, hogy a versenyen gyorsan fel tudok zárkózni a középmezőny élére.
Vitalij Petrov (6.): Megtérült a télen végzett kemény munkánk. A harmadik szakaszban csak egy menetem volt, óriási nyomás alatt vezettem, örülök, hogy jó kör lett belőle. Az autó az első edzéstől fogva jól vezethető, ezért bizakodva várom a versenyt. A gumik miatt nem aggódom, kiegyensúlyozottabbak, mint a teszteken, közel sincs olyan nagy időveszteség velük, mint Barcelonában.
Rubens Barrichello (17.): A szabadedzés nehézségei után kicsit kapkodtunk, és túlpörgettem magam. Tudtam, hogy jó a kemény keverékű gumi, mégis túlzottan siettettem a dolgot, aztán kisodródtam a kanyarban és megcsúsztam. Hibáztam, méghozzá elég buta hibát vétettem. Az autó nem olyan gyors, amilyennek reméltük, vagyis a többiek gyorsabbak. Ha a jó oldalát nézem a történteknek, maradt sok vadonatúj készlet gumim, ami még jól jöhet a versenyen.
Pastor Maldonado (15.): Az első szakaszból simán továbbjutottam, a másodikban viszont több dolog is hátráltatott: kétszer a sárga zászló, egyszer pedig a saját hibám, amikor szétfékeztem a gumit. Az autó azonban jónak tűnik, szerezhetünk pontot vele.
Adrian Sutil (16.): Úgy érzem, gyorsabbak vagyunk annál, mint amire előzetesen számítottam. Kár a megpördülésért a célegyenesben néhány száz méterre a célvonaltól, az időmmel akár a 12. hely is meglehetett volna.
Paul di Resta (14.): Ha valaki az időmérő előtt felajánlja a 14. rajtkockát, azonnal elfogadom. Jól sikerült életem első F1-es időmérője, erre lehet építeni.
Kobajasi Kamui (9.): Nem rossz a teljesítményünk, jól felkészültünk, de még mindig van min javítanunk. Kár, hogy a záró szakaszra nem maradt új lágy szettünk, akkor akár a 6. rajtkocka is meglehetett volna.
Sergio Pérez (13.): Az első szakaszban elért hatodik helyem után többre számítottam, ám a második etapban kifogott rajtam a sárga zászló, és a fontosabb körömben lassítanom kellett. Jobb eredmény is van a kocsiban, a pontszerzés a célom.
Sébastien Buemi (10.): Örülök, hogy ismét a legjobb tízbe kerültem, 2009 óta nem volt erre példa. A végére nem maradt új gumim, úgyhogy akkor már nem tudtam gyorsabb lenni. A szabadedzések alapján a versenyen lesz esélyünk megtartani ezt a pozíciót és pontokat szerezni.
Jaime Alguersuari (12.): Gratulálok a csapattársamnak, de a saját eredményemmel is elégedett vagyok. Jó autót épített a csapat, ez az eredmény is azt mutatja, hogy eredményesek lehetünk.
Heikki Kovalainen (19.): A második menetemben a hátsó légterelő nem működött megfelelően, lassabb voltam az egyenesekben, azaz maradt tartalék a kocsiban. A gumikat sem tudjuk megfelelően kihasználni, de remélem, a vasárnapi magasabb hőmérséklet jót tesz nekünk, és a versenyen közelebb kerülünk a középmezőnyhöz.
Jarno Trulli (20.): A szervóval volt némi gondom a szabadedzéseken, ám az időmérőre megjavult, és már jobban viselkedett a kocsi. Lassan melegítjük be a gumikat, de a versenyen megszűnik majd ez a probléma, és veszélyesek lehetünk azokra, akik előttünk állnak.
Narain Karthikeyan (107%-on kívül): Nagyon keményen dolgozott a csapat, hogy elkészüljön az idénynyitóra, de a végén sajnos kifutottunk az időből. Sebaj, jöhet Malajzia!
Vitantonio Liuzzi (107%-on kívül): Büszkének kell lennünk arra, amit elértünk, főleg úgy, hogy az első mért körömet az időmérőn teljesítettem.Már az is nagyszerű, hogy idáig eljutottunk, és nagyon bizakodó vagyok, mert az autó beállításaival tökéletesen a nullánál tartunk, azaz nagyon messze az ideálistól.Kell egy kicsit gyakorolnunk, és akkor nem esünk ki a 107 százalékos halmazból. Amikor aláírtam, tudtam mibe vágok bele, és most az első körök után nagyon várom a malajziai edzéseket.
Timo Glock (21.): Ez a hétvége ad lehetőséget arra, hogy szembesüljünk a valós erőviszonyokkal, és nehéz feldolgozni a tapasztalatokat. Új mérnöki stábbal dolgozom, jól összeszoktunk a teszteken, de nem azért vagyunk itt, hogy a 107 százalékos határ ellen viaskodjunk. A versenyen meg kell próbálnunk célba érni, hosszú távon pedig javítanunk kell a kocsin.
Jérome d’Ambrosio (22.): Örülök a teljesítményemnek, és hogy rajthoz állhatok a vasárnapi versenyen. Életem első időmérőjén szembesültem vele, milyen belülről a kvalifikáció, és miben kell még javulnom.
AUSZTRÁL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:23.529
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:24.307
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:24.395
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:24.779
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:24.974
6. Vitalij Petrov orosz Renault 1:25.274
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:25.421
8. Felipe Massa brazil Ferrari 1:25.599
9. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:25.626
10. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso-Ferrari 1:27.066
11. Michael Schumacher német Mercedes 1:25.971
12. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:26.103
13. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:26.108
14. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:26.739
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Cosworth 1:26.768
16. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:31.407
17. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth idő nélkül
18. Nick Heidfeld német Renault 1:27.239
19. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1:29.254
20. Jarno Trulli olasz Lotus-Renault 1:29.342
21. Timo Glock német Virgin-Cosworth 1:29.858
22. Jérome D'Ambrosio belga Virgin-Cosworth 1:30.822
Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 1:32.978
Narain Karthikeyan indiai Hispania-Cosworth 1:34.293
Liuzzi és Karthikeyan a 107 százalékos határon kívülre esett, így a szabályok szerint nem indulhat
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik