Amikor majdnem világbajnok lett Brazíliában egy magyar edző

Vágólapra másolva!
2018.06.16. 09:39
null
A mester (fehérben) és az ő szeretett Penarolja (Fotó: mindenuruguay.blog.hu)
Az oroszországi világbajnokság döntőjéig fel-felelevenítjük a korábbi tornák legizgalmasabb, legérdekesebb, legelgondolkodtatóbb, legmeghatóbb, legátpolitizáltabb, legerotikusabb történeteit.

 

Ma egy kevés híján világbajnoki aranyat szerző magyar labdarúgóedzőről olvashatnak.

Csodálatos kalandorélete volt Hirschl Imrének (1900–1973), aki a csodaedző, de akkoriban még játékos Guttmann Béla csapata mellett tűnt fel mint masszőr, majd lyukat beszélt pár dél-amerikai klubtulajdonos hasába, hogy idehaza a Ferencvárosban is játszott (pedig dehogy), ezért adjanak neki lehetőséget csapatuknál. Guttmann szerint Hirschl terve az volt, hogy fenekestől felforgatja a csapatot, gyorsan kirúgják, de a végkielégítésből kiviszi magához Pesten maradt családját – ám Hirschl nem hallott még a lélektanról és a placebóhatásról, mert akarata ellenére sikert sikerre halmozott.

Vezette a Gimnasia La Platát (Argentína első külföldi edzőjeként!), a River Plate-et, a San Lorenzót és a Cruzeirót is, majd 1949-ben a Penarol mestere lett – mivel az uruguayi válogatott e klubra épült, és a játékosok imádták Hirschlt, majdnem szövetségi kapitány és így 1950-es világbajnok lett. De csak majdnem: hiába az ászok ragaszkodása, a rivális Nacional egyik vezetője feljelentette, mert Argentínában korábban bundázásért eltiltották, és a Penarolnál is voltak gyanús ügyei.

Harminc nappal a vb előtt Juan López lett az uruk mestere, Hirschlnek maradt a Penarol. Később vezette a Rivert is, de már egyszerű kereskedőként hunyt el Buenos Airesben.

Ott lett volna a helye a magyar szakembernek...
Ott lett volna a helye a magyar szakembernek...

 

 

Legfrissebb hírek

Az ökölvívók is megirigyelnék, úgy kiütötte ellenfelét az uruguayi labdarúgó – videó

Minden más foci
2025.02.27. 15:03

Luis Suárez feleségével hőssé vált, megmentették egy öngyilkosjelölt életét

Minden más foci
2025.01.08. 17:04

Messi passzából fantasztikus, félfordulatos Martínez-gól és argentin győzelem; brazil iksz

Minden más foci
2024.11.20. 08:03

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Vb 2026: Peru Uruguay legyőzésével megszerezte első győzelmét a selejtezőben

Minden más foci
2024.10.12. 08:12

Vb 2026: Paraguay gyönyörű góllal verte meg Brazíliát

Minden más foci
2024.09.11. 07:11

Brazília egy góllal nyert, Uruguay ikszelt a vb-selejtezőn

Minden más foci
2024.09.07. 08:39

Luis Suárez könnyek között jelentette be visszavonulását az uruguayi válogatottól

Minden más foci
2024.09.03. 06:52
Ezek is érdekelhetik