Vb 2018: a válság Budapesten kezdődött, elküldték a kapitányt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.16. 10:35
null
Per-Mathias Högmo egy évvel ezelőtt Budapesten (Fotó: Hegedüs Gábor)
Szerdán a norvég labdarúgó-szövetség bejelentette: szerződést bontottak Per-Mathias Högmóval, a válogatott szövetségi kapitányával.

Per-Mathias Högmo 2013 szeptemberétől töltötte be a kapitányi tisztséget, de vezetésével egyetlen nagy tornára sem tudott kijutni a válogatott, és Norvégiában úgy látják: gyakorlatilag elúszott a 2018-as vb-szereplés is.

Högmo kapitányi megbízatása végére a pontot a csehek elleni minapi vb-selejtező elveszítése (1–2) tette ki – bár ő akkor jelezte, csalódottsága ellenére nem kíván lemondani, szeretné kitölteni a szerződéséből hátralévő egy évet. Erre azonban már nem lesz módja.

Az Aftenposten norvég lap megfogalmazása szerint a norvégoknak tavaly „fantasztikus lehetőségük nyílt arra, hogy a magyarok elleni pótselejtezőn kivívják az Eb-szereplés lehetőségét, de kettős vereség lett a vége, és az idegenbeli mérkőzésen pályára küldött csapat összeállítása sokakat felbosszantott”.

„A budapesti vereséggel egyéves folyamatos lecsúszás vette kezdetét, aminek nem lehetett más a vége, mint Högmo menesztése” – fogalmazott Kenneth Fredheim futballkommentátor.

Hogy ki lesz az utód? Kezdetben két név röppent fel: Stale Solbakkené, az FC Köbenhavn vezetőedzőjéé, és Erik Hamrén korábbi svéd szövetségi kapitányé – de a norvég sajtó időközben a Videoton vezetőedzőjét, Henning Berget is feltette a kívánságlistára.

A budapesti fájdalom (Fotó: Földi Imre)
A budapesti fájdalom (Fotó: Földi Imre)

 

Legfrissebb hírek

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Marco Rossi Dárdai Bencéről: Meg fogom hívni, amint lehetséges lesz

Magyar válogatott
2025.01.31. 22:38

Sportolóink a világ minden táján – 2025-ben is

Egyéb egyéni
2025.01.07. 08:47

24 százalék! Ekkora esélyt ad a statisztikai oldal a válogatottnak az egyenes ági vb-kijutásra

Magyar válogatott
2025.01.04. 11:19

Készülünk – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2024.12.14. 23:09

Írországban kezd a magyar válogatott a vb-selejtezőben – menetrend

Magyar válogatott
2024.12.13. 21:28

Schäfer András szerint nincs jelentősége, hogy végül Portugáliát vagy Dániát kapjuk-e a selejtezőn

Magyar válogatott
2024.12.13. 17:24
Ezek is érdekelhetik