A svédek Ibra nélkül is simán győztek

Vágólapra másolva!
2011.02.08. 19:56
null
Berg szerezte a svédek második gólját (Fotó: Action Images – archív)
Svédország 2–0-ra győzött Ciprus ellen a Ciprus-kupa elnevezésű nemzetközi felkészülési tornán, így bejutott a holnapi döntőbe. A meccset végig uraló, Zlatan Ibrahimovic nélkül játszó északiak Tobias Hysén és Marcus Berg találatával nyertek. A másik elődöntőben Románia kétgólos hátrányt ledolgozva 2–2-es döntetlent ért el Ukrajna ellen, ám a tizenegyespárbajban végül alulmaradt.  

 

CIPRUS–SVÉDORSZÁG

A hazánkkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő Svédország Ciprussal csapott össze kedden késő délután a Ciprus-kupa elnevezésű nemzetközi felkészülési tornán.

Bár eredetileg úgy volt, hogy játszik egy félidőt, de végül a svédek a legnagyobb sztárjuk, Zlatan Ibrahimovic nélkül álltak ki a házigazda ellen.

A találkozót a jóval erősebb északi csapat uralta a meccs elejétől kezdve, és a 26. percben meg is szerezte a vezetést. Martin Olsson a jobb oldalról ívelte középre a labdát, és Tobias Hysén a kapuba bólintott közelről.

A szünet előtti pillanatokban a második gólt is megszerezték a vendégek: Pontus Wernbloom 22-23 méterre a kaputól kiugratta Marcus Berget, aki a kapu jobb oldalába lőtte a labdát.

A második félidőben is a svédek akarata érvényesült. A 64. percben Berg második találatát is megszerezhette volna, amikor egyedül vezette a labdát a kapusra, de túl önzetlen volt, és középre akart passzolni Olssonhoz, ám egy védő elcsípte a labdát.

Három perccel később ismét nagy helyzetbe kerültek az északiak: megint Berg próbált középre passzolni a jobb oldalról Ola Toivonenhez, de az egyik védő felszabadított.

A ciprusiak első nagy helyzetére a 76. percben került sor, amikor Andreasz Avraam kapott jó labdát a leshatáron, ám nem tudott Johan Wiland kapujába találni.

A folytatásban még volt egy-két lehetőség, a házigazda majdnem szépített, de végül egyik csapat sem talált be, így a svédek 2–0-s sikerével zárult a nem túl érdekes találkozó.

Holnap talán nagyobb izgalmak várhatóak a svédek meccsén, amelyen már Ibrahimovic is játszik a Románia–Ukrajna meccs győztese ellen.

ROMÁNIA–UKRAJNA

Miután a svéd válogatott a Ciprus-kupa másik elődöntőjében 2–0-ra legyőzte a házigazdákat, így már csak a leendő döntőbeli ellenfele kiléte volt kérdéses, amelyről a Románia–Ukrajna mérkőzés volt hivatott dönteni.

A találkozót az ukránok kezdték jobban, többet volt náluk a labda és már a meccs elejétől kezdve el akarták dönteni a továbbjutást. Ennek megfelelően a 24. percben meg is szerezték  vezetést, amikor is Jaroszlav Rakickij szabadrúgásból volt eredményes.

Röviddel ezután tovább növelte előnyét a sárga-mezes csapat, ekkor egy szemet gyönyörködtető jobb oldali kényszerítő után Artem Milevszkij lőtt a jobb alsóba egészen közelről.

Talán Ukrajna bízta el magát túlságosan, vagy lehet, hogy a románok csak ekkor melegedtek be igazán, de tény, hogy tíz perc alatt sikerült egyenlítenie Romániának.

A szépítő és az egyenlítő találatot is Dan Alexa szerezte, mindkét esetben egy jobb oldali szöglet után volt eredményes. Előbb egy kisebb kavarodás után csapott le a labdára és vágta be azt a léc alá öt méterről, majd egy lefejelt labdát passzolt okosan a jobb alsó sarokba.

A két szögletből született gól mindenképpen a románok szakmai stábjának taktikai repertoárját dicséri.

Ukrajnát egyértelműen megfogta a kétgólos előny elvesztése: a második félidőben ugyan továbbra is nála volt többet a labda, nagy helyzetek a románok előtt adódtak. A rendes játékidőben azonban egyik csapatnak sem sikerült megzörgetnie a másik hálóját, így tizenegyespárbaj következett.

Az ukránok a büntetőkre becserélték Olekszandr Sovkovszkijt, aki két tizenegyest ki is fogott, így Ukrajna 4–2-re nyert a párbajban, ezzel bejutott a szerdai döntőbe, ahol Svédországgal mérkőzik meg.

 CIPRUS-KUPA
ELŐDÖNTŐK
Ciprus–Svédország 0–2 (Hysén 26., Berg 45.)
Románia–Ukrajna 2–2 (Alexa 34., 44., ill. Rakickij 24., Milevszkij 31.), tizenegyesekkel: 2–4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik