Amikor elkezdtek futballozni a svédek, kikaptak

Vágólapra másolva!
2012.06.16. 16:10
null
Nem véletlenül ölelgették a társak Theo Walcottot (Fotó: Action Images)
Címkék
A labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjában, a második kör zárásaként az angolok fordulatos, izgalmas mérkőzésen legyőzték és ezzel haza is küldték a svédeket. A találkozó hőse Theo Walcott volt, miközben Zlatan Ibrahimovic meglepő gyakorisággal bukkant fel meglepő helyeken. A kíméletlen számok szerint éppen akkor buktak el a svédek, amikor elkezdték uralni a fontosabb kategóriákat.

PÁR HARCOS

Nem volt éppen az élvezetek csúcsa, de egészen jól szórakoztak a semleges szurkolók is a Svédország–Anglia találkozón. Az már a mérkőzés közben kiderült, hogy pár futballista borzalmasan kilóg társai közül, a svédeknél például a jobb oldali védő, Andreas Granqvist INSTAT-indexe, azaz a tevékenységét összesítő szám egyenesen negatív lett, köszönhetően a mérkőzésen megnyert három (nem tévedés, három) párharcának, de a szintén súlytalan Johan Elmander sem lehet éppen büszke a maga 40-es kalkulusára.

Az angoloknál a leggyengébb Joleon Lescott (95) volt, legalábbis papíron, mert kis túlzással csak akkor derült ki, hogy James Milner (141) is a pályán volt, amikor lecserélték.

Ám nézzük először szokás szerint a mérkőzés fundamentális számait! A labdabirtoklás meglehetősen hektikusan alakult, de a végére összességében kiegyensúlyozott lett. Szembetűnő, hogy a párharcokat a svédek uralták, a mérkőzés ötödik negyedóráját viszont borzalmasan megnyomták a háromoroszlánosok, aztán a végét annak rendje és módja szerint kibekkelték, afféle túlélő üzemmódra berendezkedve.


Az első ábrán a kapura lövések, a másodikon a labdabirtoklás, a harmadikon a támadások, a negyediken a pontos passzok, az ötödiken a megnyert párharcok láthatók (svéd: piros; angol: kék). AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
Az első ábrán a kapura lövések, a másodikon a labdabirtoklás, a harmadikon a támadások, a negyediken a pontos passzok, az ötödiken a megnyert párharcok láthatók (svéd: piros; angol: kék). AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!


Érdekes dolgokra bukkanunk az egyéni statisztikák összefoglaló táblázatát átnézve is, hiszen csapatszinten ugyebár fizikailag erősebbek voltak a sárga mezesek, néhányan egyszerűen csődöt mondtak. Remek döntés volt ugyanakkor Erik Hamrén kapitánytól Jonas Olsson bevetése, hiszen a jó ideje Angliában futballozó védő kiemelkedő százalékban nyerte meg csatáit, ellenben a nagy öreg Anders Svensson nem remekelt. A passzokat tekintve a 20 próbálkozásából 12-t elrontó Elmanderen kívül mindenki legalább 75 százalékos biztonsággal tette-vette a labdát, különösen a középpályások remekeltek. Ellenben az angolok ennyi egyéni párharcot legutóbb a százéves háborúban veszítettek el, John Terry 12/11-gyel átjátszhatatlan volt, de rajta kívül csak Scott Parker (13/7) került az 50 százalékos mutató fölé a mezőnyjátékosok közül. Szinte hihetetlen, hogy Theo Walcott 6/1-gyel, Milner pedig 11/1-gyel zárt; és ha Terryn kívül bármelyik két angol hátvéd százalékát összeadjuk, az soha nincs annyi így sem, mint a Chelsea középső védőjéé!


Angol egyéni statisztikák. AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
Angol egyéni statisztikák. AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Svéd egyéni statisztikák. AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
Svéd egyéni statisztikák. AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

LÖVÉSÜK IS ALIG VOLT

Ha a kapura történő fejeseket, lövéseket összevetjük, feltűnik, hogy a svédeknél a két Olof Mellberg-fejesen kívül a tizenhatoson belül csakis Ibrahimovic találta el a kaput; ő egymaga ötször kísérletezett, a többiek összesen nyolcszor. Legszorgalmasabban Kim Källström próbálkozott, aki amúgy a második félidőben a mérkőzés legnagyobb svéd helyzetét hagyta ki. A szigetországiak sem remekeltek éppen, bár ha azt nézzük, hat darab kapu felületére tartó lövésből három gólt szerezni, nem is olyan rossz! A legszorgosabb Gerrard volt a maga három lövésével, de két távoli bombáját kihagyta, aztán a 90. percben a meccs ziccerét is.

Támadnak a svédek: J. Olsson (5), Mellberg (3), Källström (9), S. Larsson (7) és Ibrahimovic (10). A tele karika a kapura tartó lövés vagy fejes, az üres a blokkolt vagy mellé szállt.
Támadnak a svédek: J. Olsson (5), Mellberg (3), Källström (9), S. Larsson (7) és Ibrahimovic (10). A tele karika a kapura tartó lövés vagy fejes, az üres a blokkolt vagy mellé szállt.
Támadnak az angolok: A. Cole (3), Terry (5), Johnson (2), Parker (17), Gerrard (4), A. Young (11), Carroll (9), Welbeck (22), Walcott (7). A tele karika a kapura tartó lövés vagy fejes, az üres a blokkolt vagy mellé szállt.
Támadnak az angolok: A. Cole (3), Terry (5), Johnson (2), Parker (17), Gerrard (4), A. Young (11), Carroll (9), Welbeck (22), Walcott (7). A tele karika a kapura tartó lövés vagy fejes, az üres a blokkolt vagy mellé szállt.

KIDERÜLT, KIM MIT TUD

Ha megnézzük a két karmester, Källström és Gerrard teljesítményét, bizony, a játékosok nem duzzadhatnak a büszkeségtől. A svéd irányító hajtott becsülettel, 85 százalékos passzmutatója önmagában nem rossz, a párharcokban sem nyomták el – bár kerülte a testi kontraktusokat –, de mint láthatjuk a nyilak irányából, főleg az első 45 percben csak oldalra tologatta a labdát. Egyébként éppen akkor kapta össze magát, amikor a többiek hullámvölgybe kerültek, ám mindennél többet elmond róla, hogy Ibrahimovicnak mindössze öt labdát adott, éppen annyit, mint a csereként beálló jobbhátvédnek, Mikael Lustignak...

A jó öreg Gerrard sem érdemelte ki, hogy arcképét beapplikálják a szövetség címerébe, de azt el kell ismerni, ahhoz képes, ahogyan nemzetközi tornáin általában szerepelni szokott, szava sem lehet rá senkinek. 63/57-es passzmutató (ezek közül csupán tíz rövid labda volt), a tizenhatoson belülre pedig hat jó indítást küldött. Csak a jobbhátvéd és a jobbszélső posztján nem fordult meg (nem úgy, mint a 2006-os világbajnokságon), de a labdaszerzések területén kudarcot vallott, hiszen kettőt begyűjtött, miközben nyolcat elszórt. A 60. perc tájékára nagyon elfáradt, ekkor rendre átjátszották, a végére azért összekapta magát.

KAPURA LÖVÉSEK A SVÉD–ANGOL MECCSEN

Kim Källström és Steven Gerrard teljes statisztikai adatlapja

A második játékrészben egyébként kevesebbszer vett részt az összjátékban, lásd a mellékelt ábrát, de célirányosabban mozgatta övéit, sok hosszú és pontos labdával. Amiben sokkal jobb volt kollégájánál: a jobb szélen játszó Milnernek 12, a középcsatár Andy Carrollnak 10 passzt postázott, ügyesen mozgatta klubtársát, a felfutó Glen Johnsont is. Ami viszont meglepő adat, azon kívül, hogy hogy milyen sokszor vették el tőle a labdát, az, hogy nem nyert több párharcot, mint amennyit elveszített. 389-es indexével viszont magasan kiemelkedett az angol kezdőjátékosok közül.


Balra (fentről lefelé) a svéd, jobbra az angol vezér passzai
Balra (fentről lefelé) a svéd, jobbra az angol vezér passzai

ZLATAN, AZ ÜGYES KIS SZŰRŐ

A mérkőzés egyes szakaszai során, mint egykoron Alan Smith vagy Guti, egyre hátrább került a pályán Ibrahimovic, mert elöl nem sűrűn záporoztak felé a jobbnál jobb indítások. Tudjuk, a válogatottban eleve hátrébb szerepel, mint a Milanban, de azért az tényleg túlzás, hogy saját térfelén hat, az ellenfélén kilenc párharcot nyert meg a mérkőzés folyamán... A kapura sem volt túlságosan veszélyes, 42 pontos labdája viszont tőle csodálatosan szép adat, és ezek közül emeljük ki az első svéd gól előtti parádés emelést. Jellemző módon csak kettővel kapott több labdát, mint amennyivel ő kereste a társakat, de a 90 perc alatt négyszer indított előrefelé, a többi labdát lekészítette a mögötte zsongó A. Svensson, Källström, Rasmus Elm triónak. Hogy ezeket milyen minőségben kapta vissza, arról góljai számai tanúskodnak...

Kicsit olyan ő, mint Cristiano Ronaldo a portugáloknál, nem ahhoz a kiszolgáláshoz szokott klubjában, mint amiben ezen az Eb-n részesült. Persze, ettől még hátára vehetné néha bandáját...

Ibrahimovic számadatai (részlet). AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
Ibrahimovic számadatai (részlet). AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!


VERY WELL, WALCOTT!

Mondjuk meg őszintén, Andy Carroll játékáról egy szem bombafejese, 18 jó passza és 19 eladott labdája mindennél jobban árulkodik, elemezzük inkább a csereként beálló Walcott adatait! Az Arsenal örök ígérete jó 30 perc alatt egyenlített, adott egy gólpasszt Danny Welbecknek, és a végén egy tökéletes keresztlabdát Gerrardnak. Nyolc passza mind sikeres volt, ezek közük ráadásul hat „építő jellegű", amely remek arány. A jövőben azért arra illik majd figyelnie, hogy párharcai 83 százalékát ne veszítse el...


Walcott számadatai. AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
Walcott számadatai. AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik