Euro 2012: a lengyel legenda kifakadt a honosított játékosok miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.11. 08:48
Címkék
Jan Tomaszewski, a lengyelek korábbi világbajnoki bronzérmes kapusa ellenzi az olyan labdarúgók beválogatását a nemzeti együttesbe, akik pályafutásuk korábbi szakaszában már szerepeltek más ország válogatottjában.

„Ez egész egyszerűen nem az én csapatom, és nagyon sajnálom, hogy egykor én is ebben a mezben futballoztam – nyilatkozta a Radio Zetnek Tomaszewski. – Nem kellene francia és német sportolók segítségével reprezentálnunk az országot a pályán. Megvannak a saját játékosaink, őket kellene előtérbe helyeznünk.”Tomaszewski. – Nem kellene francia és német sportolók segítségével reprezentálnunk az országot a pályán. Megvannak a saját játékosaink, őket kellene előtérbe helyeznünk.”

Az 1974-es vb-n harmadikként záró lengyel gárda kapusa Sebastian Boenischre, Adam Matuszczykra, Ludovic Obraniakra, valamint Damien Perquis-re utalt, ők ugyanis korábban a német, illetve a francia junior válogatottban szerepeltek. Tomaszewski szerint ezek a futballisták azért akartak a lengyel együttesben játszani, mert más országokban nem tudtak volna bekerülni a nemzeti tizenegybe.

A lengyel-ukrán közös rendezésű Eb június 8-án, a lengyelek görögök elleni csoportmérkőzésével kezdődik Varsóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik