Olaszország 3-0-val „megnyerte” a balhés meccset

Vágólapra másolva!
2010.10.29. 15:59
null
Zambrottáék lényegében játék nélkül kapták meg a három pontot (Fotó: Action Images)
Címkék
Ahogy az várható volt, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 3–0-s gólkülönbséggel Olaszországnak ítélte a szerbek elleni Eb-selejtezőért járó három pontot. Mint ismert, a genovai találkozót a vendégszurkolók botrányos viselkedése miatt nem tudták lejátszani.

 

Az olasz–szerb mérkőzést eleve csak félórás késéssel tudták elkezdeni, majd hatpercnyi játék után a játékvezető félbeszakította, mivel úgy látta, nem garantálható a labdarúgók biztonsága.

Az UEFA a várakozásoknak megfelelően pénteken – miután meghallgatta a két fél képviselőit és a mérkőzés játékvezetőjét – 3–0-s gólkülönbséggel az olaszoknak ítélte a három pontot, ám a rendező válogatott sem úszta meg szankciók nélkül.

Az olaszoknak 100 ezer eurót kell fizetniük rendezési hiányosságok miatt, ráadásként pedig egy zárt kapus meccsel sújtották őket, igaz, ennek végrehajtását felfüggesztették. Ez azt jelenti, hogy ha az olaszok hazai meccsein a következő két évben nem lesz balhé, nem lép érvénybe a zárt kapus büntetés.

A szerbeknek – 120 ezer euró megfizetés mellett – egy hazai találkozót mindenképpen üres lelátók előtt kell játszaniuk, egy másik ilyen mérkőzésük pedig az olaszokéhoz hasonlóan a „levegőben lóg”.

Az UEFA ezen kívül kérte az európai országok szövetségeit, hogy ne áruljanak jegyeket a szerb szurkolóknak Szerbia idegenbeli mérkőzései előtt.

Az olasz és a szerb szövetségnek három napja van fellebbezni a döntés ellen.

„A közbelépéssel hatalmas katasztrófát kockáztattunk volna meg” – nyilatkozta Nyonban Antonello Valentini, az olasz szövetség igazgatója azzal kapcsolatban, hogy miért nem léptek fel határozottabban az olasz rohamrendőrök.

Korábban megírtuk, hogy helyi sajtóértesülések szerint a szerb maffia pénzelte a botrányt okozó huligánokat.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Olaszország 4 3 1 10–1 +9  10
2. Szlovénia 4 2 1 1 7–3 +4  7
3. Észtország 4 2 2 6–5 +1  6
4. Észak-Írország 3 1 2 2–1 +1  5
5. Szerbia 4 1 1 2 5–7 –2  4
6. Feröer 5 1 4 3–16 –13  1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik