Ötlettelen német játék, biztos francia siker Brémában

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 22:59
null
A franciáknak Brémában Florent Malouda gólja is kellet a győzelemhez (Fotó: Reuters)
Címkék
Tudatos, okos játékkal zilálta szét a vendég Franciaország Brémában az elképzelés nélküli, gyenge játékot mutató Németországot. Az eredmény (1–2) nem tükrözi kellőképpen, mennyire simán nyertek a vendégek.

A brémai Weser-stadionba 40 ezer néző látogatott ki abban a reményben, hogy megtörik a német válogatott rossz sorozata, hiszen a francia válogatott 17 meccses veretlenségi szériával érkezett Brémába, valamint azzal a tudattal, hogy 1987 óta nem tudták őket megverni a németek.

A hazaiak kapujába ezúttal Tim Wiese állt, hogy hazai pályán bizonyíthasson. Eddig a Werder kapusának nem volt szerencséje, mert öt fellépése közül egyszer sem tudott győzni a válogatott. A mérkőzés előtt Mesut Özilt köszöntötték, mert ő lett 2011 legjobb német válogatott játékosa. Laurent Blanc, a francia csapat szövetségi kapitánya tartott a németektől, de bizakodott, hogy le tudják győzni az ellenfelet.

A mérkőzés elején rögtön a zöld mezben játszó németek léptek föl támadóan, alaposan beszorították a franciákat. A 4. percben Ribéry ütközött szerencsétlenül Reusszal, és fájdalmasan kapott a combjához, de rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.

Az első negyedóra végén magukhoz tértek a franciák is, két szöglettel jelezték, hogy ők is a pályán vannak. Egy ilyen szöglet után az elmélázó védők között a 16. percben M'Vila küldött életerős fejest a kapura, Wiese azonban a gólvonalon állva kiütötte a labdát.

A németeknél ezekben a percekben többet volt a labda, de az igazi átütőerő hiányzott a játékukból. A 18. percben például Kroos kapott remek labdát a jobb szélen, de addig-addig kereste a lehetőséget, hogyan vegye le a labdát, amíg szögletre mentettek előle.

A 21. percben aztán a franciák veszélyesebb játéka gólt érlelt, hiszen Giroud, a Montpellier csatára a harmadik válogatott mérkőzésén végre betalált. Debuchy fantasztikusan futott el a jobb szélen, felnézett, középre játszott, ahol a bántóan üresen érkező Olivier Giroud Wiese lába között passzolt a hálóba. 0–1. Nem volt érdemtelen a francia vezető gól, hiszen a németek nem nagyon találták a helyüket a pályán ezekben a percekben.

OLIVIER GIROUD TALÁLATA

A 32. percben aztán a szórványos német rohamok majdnem gólt eredményeztek. Egy pillanatra nem figyeltek Kloséra a francia védők, de a 114. válogatottságát ma ünneplő csatár 6 méterről Llorisba lőtte a labdát. A rákövetkező szögletből azután megint gólt szerezhettek volna a németek, de Badstuber fejese a kapufáról pattant mellé.

A Nationalelf megnyomta a félidő utolsó negyedóráját, és többször is beszorította a vendégeket, de többször is hiba csúszott az utolsó átadásba.

Közben azonban olykor bizonytalankodott a németek hátsó alakzata, amit a franciák kis híján kihasználtak a 40. percben, de Özil megszerezte a labdát, végigszaladt a jobb szélen, jól is adott be középre, az érkező Klose pörgetését azonban Lloris csak összekaparta üggyel-bajjal.

Az első félidő vége előtt még a megsérült Schürrle helyett Müller lépett pályára, majd már a hosszabbítás 1. percében Mesut Özil fordult kapura, és mintegy 22 méterről alig tévesztette el a kaput, amelyet különben jól ismert, hiszen a Werder Bremen játékosa volt két és fél éven át.

A félidőre maradt az egygólos francia vezetés, ami annyiban mindenképpen megérdemelt volt, hogy tudatosabb játékot nyújtottak a vendégek, és jobban szervezett produkciót nyújtottak.

A szünetben kiderült, hogy Schürrlénél orrcsonttörést valószínűsítenek, ezért kellett lecserélni. A második félidő elején inkább a franciák voltak aktívabbak, a németek a cserék után igyekeztek megtalálni az összhangot.

Az 54. percben jegyezhettük fel az első igazi helyzetet, Nasri vállalkozott lövésre a tizenhatos előteréből, lövése gyanúsan Boateng kezéről pattant szögletre, de az olasz bíró nem látott okot arra, hogy tizenegyest adjon. Nem tudtak felszabadítani a németek, és az 55. percben Debuchy távolról, sistergős lökettel tesztelte Wiesét, aki csak kiütni tudta a labdát. Erre aztán felélénkültek a németek is, és többször is veszélyeztettek, de lövésig nem jutottak el, mert az átadásokat rendre elrontották. Feltűnő volt ezekben a percekben, hogy a németek milyen kevés elképzeléssel szövögetik támadásaikat. Néhány távoli próbálkozásra azonban futotta az erejükből. Özil például a 60. percben jó lövéssel veszélyeztetett, de Lloris a helyén volt.

A francia ellenakciók azonban mindig óriási veszélyekkel jártak. Egy ilyen végén a 61. percben Nasri két helyzettel tisztára játszotta magát, de ellökték a tizenhatos előtt. A németek szétesni látszottak, saját tizenhatosuk közelében vesztettek labdát, Boateng nem is tudott szabályosan szerelni, a 64. percben megkapta a sárga lapot.

A hazai közönség füttyszóval igyekezett munkára serkenteni a kedvenceit, de továbbra is gyengén játszottak a németek. Szinte a levegőben lógott az újabb francia gól a 65. percben, de Ménez nem koncentrált rendesen, odalett a helyzet.

De csak a 69. percig bírták ki a németek. Debouchy centerezett jobbról, a menteni igyekvő védőkről Malouda elé perdült a labda. A Chelsea francia csatárának lövésébe beleért ugyan Wiese, de a labda így is gólba jutott. 0–2.

FLORENT MALOUDA TALÁLATA

Amolyan minden mindegy alapon nekiugrottak a németek a franciáknak, de a cseréken és a szabálytalanságokon kívül továbbra sem tudtak újdonsággal szolgálni. Kroos például szépen „faragta" Nasrit a 75. percben, de a sárga elmaradt.

Egyedül Özil tűnt aktívnak, a többiek szinte csak kóvályogtak a pályán. Joachim Löw cseréi szinte semmit nem tudtak hozzátenni a játékhoz. Ezalatt a franciák már nem erőltették túlságosan a támadásokat, igyekeztek valahogy túlélni az utolsó tíz percet.

A németek erőlködtek, a franciák nem, mégis helyzetbe kerültek, mert a Bender szabálytalansága után megítélt szabadrúgást Nasri a 89. percben a sorfal fölött ügyesen ellőtte, és a labda alig-alig ment fölé. Az utolsó percekben már csak a végső sípszót várták a csapatok, látszólag hiába, mert Tagliavento még négy percet hosszabbított.

És ez kellett a németeknek, mert Cacau révén a 91. percben csak összehoztak egy szépítő gólt, lényegében a semmiből 1–2. De az olasz bíró is csak elodázni tudta azt, ami az egész meccs alapján nyilvánvaló volt, vagyis a vendégek győzelmét.

CACAU TALÁLATA

A franciáknak tehát kár volt aggódni, veretlenségi sorozatuk tovább nyúlt, és a németek sem tudnak győzni ellenük. Ráadásul 1990 óta a németek még gólt sem tudtak rúgni a franciáknak, ezúttal legalább ezt a sorozatot sikerült megtörniük. Szegény Wiesének viszont nem tört meg a saját sorozata: továbbra sem tud győztes meccsen pályára lépni a válogatottban.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NÉMETORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–2 (0–1)
Bréma, Weserstadion. Vezette: Paolo Tagliavento (olasz)
Németország: Wiese Boateng, Hummels, Badstuber (Höwedes a szünetben), Aogo Khedira (L. Bender, 70.), Kroos – Reus (Cacau, 70.), Özil, Schürrle (Th. Müller, 45.) – Klose. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Franciaország: Lloris – Debuchy, Rami, Mexés, Abidal M'Vila (Maluda, 62.), Cabaye (A. Diarra, 62.) – Nasri, Valbuena (Amalfitano, 68.), Ribéry (Ménez a szünetben) – Giroud (Saha, 76.). Szövetségi kapitány: Laurent Blanc
Gólszerző: Cacau (91.), ill. Giroud (21.), Malouda (69.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik