Eb 2016: a házigazda ellen is bravúrra készül az izlandi válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.03. 09:42
null
Képes lesz-e Izland az újabb bravúrra? (Fotó: Reuters)
Az angolok búcsúztatása után a vasárnapi negyeddöntőben a házigazda francia csapat ellen is bravúrra készül Izland válogatottja a labdarúgó Európa-bajnokságon.

A nyolcaddöntőben Angliát 2–1-re legyőző izlandiak számára továbbra is Dánia 1992-es és Görögország 2004-es kontinensbajnoki címe a példa, hiszen mindkétszer egy teljesen esélytelennek tartott csapat nyerte a tornát. Szintén napok óta hasonlítják az északi szigetország válogatottját a Leicester Cityhez, amely óriási meglepetésre bajnok lett a Premier League-ben, ráadásul a városban éppen annyian – 330 ezren – laknak, mint Izlandon.

„Azt szeretném, ha ugyanúgy érne véget a történetünk, ahogyan a leicesterieké. Megmutatták az erősségeiket, és mi is erre törekszünk. Ugyanaz a csapatszellem jellemzi mindkét társaságot, mi is készek vagyunk egymásért küzdeni” – nyilatkozta Izland szövetségi kapitányi párosának hazai tagja, Heimir Hallgrímsson.

A hétfői nyolcaddöntő jól mutatta, milyen hibákat nem szabad elkövetnie annak a csapatnak, amely az izlandiak ellen játszik. Az angolok gyorsan vezetéshez jutottak, de utána kihagyott az összpontosításuk, és az északiak néhány percen belül fordítani tudtak.

A franciák a kontinenstornán eddig mind a hat góljukat a második félidőben szerezték, ám az Atlético Madrid csatára, Antoine Griezmann szerint ezt a vasárnapi, párizsi negyeddöntőben nem engedhetik meg maguknak. „Az első perceink nagyon rosszul sikerülnek, ebben javulnunk kell, mert nem fogjuk megúszni minden alkalommal” – mondta.

A házigazdák is hátrányba kerültek a nyolcaddöntőben, hiszen a meccs elején Írország talált be, de Griezmann két góljával végül fordítani tudtak.

Didier Deschamps szövetségi kapitány számára a védelem összeállítása okoz problémát, mert Adil Rami és N'Golo Kanté sem léphet pályára eltiltás miatt. Helyettük minden bizonnyal Samuel Umtiti – aki csütörtökön az FC Barcelonához szerződött – vagy Eliaquim Mangala, illetve Yohan Cabaye játszik majd.

A kapitány elmondta: jól tudják, hogy a hosszú, pontos bedobás a legveszélyesebb fegyvere Izland csapatának, és dolgoztak ennek a semlegesítésén. „Tudják, hogy nem jutnak túl sokszor szöglethez, ezt kompenzálják a remek bedobásaikkal, az ellenfeleik középhátvédeit pedig két magas csatárukkal nyomás alá helyezik. Minőségi játékosaik vannak, akik ráadásul a földön is kombinatív futballra képesek. A mieink már tanulmányozták a játékukat, és tökéletesen tudják, hogy Izland nem véletlenül jutott el a tornának ebbe a szakaszába. Megérdemlik, hogy itt legyenek” – nyilatkozta Deschamps.

A magyar válogatott csoportjából továbbjutott izlandi csapatnak sérültje és eltiltottja sincs, vagyis a legerősebb összeállításban szerepelhet.

A franciák még soha nem kaptak ki Izlandtól, mérlegük 8 győzelem és 3 döntetlen.

A mérkőzés vasárnap 21 órakor kezdődik a párizsi Stade de France-ban, a játékvezető a holland Björn Kuipers lesz.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–IZLAND – ÉLŐBEN AZ NSO-N!

Saint-Denis, Stade de France, 21 óra. Tv: M4 Sport. Vezeti: Kuipers (holland)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Cabaye, Matuidi, Pogba – Griezmann, Giroud, Payet. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
IZLAND: Halldórsson – Saevarsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – Gudmundsson, G. Sigurdsson, Gunnarsson, B. Bjarnason – Sigthórsson, Bödvarsson. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck és Heimir Hallgrímsson

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik