Vb 2014: a bosnyákok kiestek, de „nyertek egy Besicet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.22. 14:56
A bosnyák szurkolók szerint a Fradi-légiós „felfedezése” a világbajnokság pozitívuma.

Bosznia-Hercegovinán úrrá lett a csalódottság: a nemzeti csapat Nigéria elleni világbajnoki veresége és az ezzel bizonyossá váló csoportkörbeli kiesés megviselte a néplelket. A vezető bosnyák lapok a meccs másnapján a vereség okait kutatják, ezek között azonban kevés szó esik az egyéni teljesítményekről.

Besic és Pjanic hőtérképe a Nigéria elleni meccsen
Besic és Pjanic hőtérképe a Nigéria elleni meccsen
Az egyik vezető bosnyák internetes médium, a sport.ba vezércikke „Sárkányok, ti vagytok a büszkeségeink!” címmel a kudarc ellenére kiáll a csapat mellett, amelyben a szerző hangsúlyozza, Emir Spahic, Edin Dzeko és társaik, illetve a kapitány, Safet Susic nem érdemlik meg azt a kritikát, amit kapnak, hiszen egy hete még hősök voltak, az pedig, hogy Nigéria ellen kudarcot vallottak, egyszerűen csak a realitás megnyilvánulása.


A BH Dragons, a válogatott körüli hírekkel foglalkozó portál egy-egy játékossal már kritikusabb, ám elsősorban az új-zélandi játékvezetőben látja a kiesés okát. A honlap Twitter-oldala szerint Susic nagy hibája volt, hogy nem játszott a balhátvéd Sead Kolasinac, aki a német válogatottal szemben választotta bosnyákot, pedig előbbibe is lenne esélye beférni. Ugyanitt azt is megjegyzik: a torna pozitívuma, hogy „legalább nyertünk egy Muhamed Besicet, aki a kezdő védekező középpályás lesz a következő tíz évben vagy még tovább”.

Miralem Pjanic és Asmir Begovic mellett egyébként a Ferencváros játékosa kapja még a legtöbb pozitív visszajelzést, amihez az is hozzájárult, hogy a Roma középpályása után a Fradi-légiós futott a legtöbbet a bosnyák csapatból, a harmadik legjobb passzoló volt és emellett több jó megoldással is észrevétette magát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik