„Készen állunk a nagy megméretésre”

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.01.23. 20:18
null
Gyurcsányiéknak a döntetlen is elég lenne a továbbjutáshoz (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Ma 20.30-kor a Papp László Budapest Sportarénában válogatottunk a legjobb nyolc közé kerülésért játszik Csehországgal. Bár a nyitó meccsen 3–1-re kikaptunk Azerbajdzsántól, mivel az azeriek 6–1-re verték meg a cseheket, számunkra a győzelem mellett a döntetlen is elég lenne, hogy bejussunk a negyeddöntőbe. Az uefa.com megszólaltatta Gyurcsányi Zsoltot, aki elmondta: játékosaink számára egy álom beteljesülése lenne, ha hétfőn Debrecenben az elődöntőért mérkőzhetnének meg Olaszországgal.

Online-közvetítésünket a mérkőzésről ide kattintva olvashatja!

A gólveszélyes Gyurcsányi Zsolt úgy érzi, hogy a magyar csapat „jó úton jár afelé, hogy győzzön" a futsal Európa-bajnokság A-csoportjának mindent eldöntő záró mérkőzése előtt, amelyet Magyarország Csehországgal vív.

„A jó út"

Az Eb nyitó meccsének 3–1-es veresége után Gyurcsányi és csapattársai megnézhették, hogy korábbi ellenfelük, Azerbajdzsán hogyan győzi le csütörtökön 6–1-re Csehországot. A találkozó után Gyurcsányi pozitívan látja az előttük álló kihívást. „A csapat hangulata nagyon jó – mondta az uefa.com-nak. – Úgy gondolom, hogy készen állunk a nagy megméretésre. Azért edzünk, hogy gyökerestül kiirtsuk a hibákat, amelyeket az első meccsen elkövettünk, és hiszem, hogy jó úton járunk afelé, hogy győzzünk."

Nem szégyen

Jobb gólkülönbsége miatt egy döntetlen is elég Kozma Mihály csapatának a továbbjutáshoz, ebben az esetben a B-csoport első helyezettjével, Olaszországgal mérkőzhet a gárda a hétfői negyeddöntőben, a debreceni Főnix Csarnokban. „A magyar játékosok számára ez volna az álom – mondta Gyurcsányi a legjobb nyolc közé kerülésről. – Számomra az a legfontosabb, hogy a csapat jól játsszon, és a legjobbak ellen nemzetközi szintű teljesítményt nyújtson. Ez számítana sikernek."

„A pluszjátékos"

Amikor a csehek az 1999-es Európa-bajnoki selejtezőben 4–3-ra legyőzték a mostani házigazdákat, a 29 éves Gyurcsányi még nem volt a csapat tagja, ennek ellenére neki is van emléke az ellenfélről. „Egy évvel ezelőtt, múlt januárban játszottunk ellenük itt Magyarországon. Akkor 1–0-ra vesztettünk egy pontrúgásból kapott góllal." A telt ház a Papp László Sportarénában segíthet a hazaiaknak, hogy revánsot vegyenek. „Ez tényleg rendkívül nagy segítség számunkra – mondta Gyurcsányi. – Magunk mögött tudni egy 7000 fős tábort olyan, mintha egy pluszjátékosunk lenne."

Tapasztalatszerzés

Miközben a magyar válogatott abban reménykedik, hogy meg tudja adni szurkolóinak, amire vágynak, maga Gyurcsányi is örömét leli abban, hogy ilyen magas szintű futsalt láthat. „Imádom nézni a meccseket – mondta. – Nagy rajongója vagyok a spanyol együttesnek: láttam már a csapatot a tévében – úgy gondolom, jelenleg ők a legjobbak. A taktika a legfontosabb része a futsalnak, Magyarországon egy kicsit le vagyunk maradva mind technikailag, mind taktikailag, de remélhetőleg csökkenteni tudjuk ezt a lemaradást. Sokat tanulhatunk abból, amit a tévében látunk és ami a pályákon történik a döntőig."

A 20.30-kor kezdődő találkozót honlapunk élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik