A címvédő DAB lesz a Vasas ellenfele a döntőben

Vágólapra másolva!
2011.01.29. 21:17
null
Miskolcon az MK-döntőbe jutásban reménykedtek – vasárnap a bronzéremért küzdhet a csapat (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Dab.Docler jégkorongcsapata döntőbe jutott, így megvédheti címét a Tippmix Magyar Kupában, ellenfele a Vasas lesz a miskolci négyes döntőben vasárnap. A harmadik helyért a házigazdáknak a Ferencvárossal kell megmérkőzniük.

A nap első összecsapásán a fővárosi zöld-fehérek az 59. percben szerezték becsületgóljukat, de a Vasasnak a négy találatig jutó Fodor Csanád révén még erre is volt válasza. Korábban pedig már összesen nyolc gólt szerezve lelépték ellenfelüket.

A Dab.Doclerre ennél jóval nehezebb feladat várt, hiszen a házigazdák elleni mérkőzés előtt az erőviszonyok itt kiegyenlítettnek tetszettek. Nos, végül ez a meccs is simán alakult. Az újvárosiak minden harmadban egy-egy gólt lőve és egyet sem kapva kerekedtek ellenfelük fölé. A dunaújvárosi győzelem fő letéteményese Kurt MacSweyn volt, aki az első találatnál gólpasszal jeleskedett, majd két alkalommal elvállalta a befejezést is.

 JÉGKORONG, TIPPMIX MAGYAR KUPA, MISKOLC, ELŐDÖNTŐ
VASAS–FTC–ORANGEWAYS 9–1 (2–0, 3–0, 4–1)
Miskolc, 500 néző. V: Mayer G., Varjú, Kovács B., Pálkövi
VASAS: RAJNA – Hüffner (2), Kangyal 1, Sabol (1), Gröschl, Hardi – Szirányi B., Sille 1, Gergely Cs. 1, MÄKINEN 1 (2), Fodor Sz. (1) – SVASZNEK (1), Géczi (1), Somogyi, Wéber, Pavlis – BERTA 1 (3), FODOR CS. 4 (1), MARTZ (3).  Edző: Risto Kurkinen
FTC: Pleszkán – János, Vychodil,  Jánosi, Borbás, Nagy L. – Mamics, Eade, Peterdi (1), Hoffmann (1), Borsos 1 – Székely Mádai L., Bontovics, Dancsfalvi, Galló, Kiss G. – Barabás, Horváth G., Marosi. Edző: Fekti Bálint
Kiállítások: 16, ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
Risto Kurkinen: – Az első harmad még nehéz volt, aztán elfáradt mentálisan a Ferencváros. Szorosabb mérkőzésre számítottam az eddigi meccseink alapján, ezért is értem meg, hogy sokgólos vezetésünknél kicsit esett a koncentráció-szintünk. Berta és Martz is hosszú sérülése után játszott remekül, de Fodor Csanád góljainak is örülök, hiszen mindig keményen és alázatosan dolgozik. Vasárnap alighanem nehezebb dolgunk lesz.
Fekti Bálint: – Erről a meccsről nincs mit nyilatkoznom.
 
DAB.DOCLER–MISKOLCI JJSE 3–0 (1–0, 1–0, 1–0)
Miskolc, 2000 néző. V: Kincses, Halassy, Kész, Nagy A.
DAB: SEVELA – HEGYI Á. (1), Pozsgai, Metcalfe (1), MACSWEYN 2 (1), Azari 1 – M. VARGA (2), Martinka, Virág T., Galanisz, MAGOSI – Tőkési, Kiss D., Mestyán, Papp V., Kiss Á. – Lencsés, Jonkl, Szilassy, Papp Cs., Győri. Edző: J. P. MacCallum
MISKOLC: BUDAI K. – Láda B., Waddell, Bonar, Dubek, SALUGA – Gőz, Derton, Rafaj, Majoross, Bartzen – Egri G., Láda P., Szilágyi L., Urbán, Sijka – Budai R., Kis A., Korpos, Kállai, Dányi. Edző: Bob Dever
Kiállítások: 24+10 perc fegyelmi (M. Varga, Lencsés), ill. 35+10 perc fegyelmi (Waddell)+végleges fegyelmi (Derton)
MESTERMÉRLEG
J. P. MacCallum: – Sevela volt a döntő. MacSweyn is remekül játszott, de neki nem volt térdműtétje nemrég... Védekezésben jók voltunk, és a sorok megváltoztatása is hasznosnak bizonyult.

Bob Dever: – Nagyon csalódott vagyok. Az emberhátrányos védekezésünk rendben volt, előnyben viszont nem végeztük el a munkát. Budai jól védett, megadta az esélyt a győzelemre, ennél többet nem kérhettünk tőle. Néhány játékosomban csalódtam: érzelmileg fegyelmezetlenek voltak döntő pillanatokban. Sevela viszont szenzációsan teljesített: a legjobban, ahogy valaha láttam.

 

A VASÁRNAPI PROGRAM
DÖNTŐ
DAB.DOCLER–VASAS 16.15 óra
A 3. HELYÉRT
MISKOLCI JJSE–FTC-ORANGEWAYS 13 óra
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik