Jégkorong: már nem félnek Kercsó Árpádtól, sokkal inkább tisztelik

– Mi volt a vonzó a nyíregyházi lehetőségben?
– Az, hogy a nulláról kell felépíteni valamit – felelte Kercsó Árpád mesteredző, aki hétfőtől a Szabolcsi Sólymok JE szakmai igazgatója. – Nagyon sok az irigyem a sportágon belül, de azt most senki sem mondhatja, hogy beleültem volna a készbe. Ha viszont innen indulva eljutunk odáig, hogy bekerülünk az ország legjobb nevelőegyesületei közé, az hatalmas dolog lesz. Engem az éltet, hogy a nulláról pillanatok alatt érjünk el eredményt. Ezen most azt értem, hogy a jelenlegi nyolcéveseknek másfél év múlva az ország legjobbjai között kell lenniük. Ehhez azonban további infrastrukturális fejlesztésekre van szükség, mert csak így lesz növelhető a jégidő.

– Hogyan vezetett az útja a Ferencvárostól a Szabolcsi Sólymokig?
– Úgy, hogy egy év alatt egy dicsérő szót sem kaptam a Fradinál, holott az U8-tól az U12-ig mi voltunk a legjobbak az országban. Az elején azt hittem, csak viccelnek, amikor azt mondták a vezetők, hogy nekik nem számítanak az eredmények az utánpótlás-korosztályokban. Aztán rájöttem, tényleg így gondolják: úgy vannak vele, nem kell nevelni, majd vesznek játékost. A még egy évig érvényes szerződésem ellenére úgy éreztem, nincs rám szükség, ezért eljöttem, a nyíregyháziakkal pedig egy debreceni ismerősömön keresztül találtunk egymásra.

– Azt már látja, melyik korábbi munkájához hasonlíthat a nyíregyházi?
– Ilyenkor eszembe jutnak a csomafalvai kezdetek, ahol a Maros folyó egyik zsilipjét kinyitva árasztottuk el a pályának kinézett területet vízzel, ami aztán Erzsébet-napra megfagyott, és így lett jegünk. Hajnal ötre jártunk edzeni, egyetlen nap sem maradt ki – na jó, újév napján csak nyolcra mentünk. Vagy Dunaújváros, ahol edzés előtt a vasportól is meg kellett olykor tisztítanunk a jeget, különben korcsolyázni nem, csak sétálni lehetett rajta. Zalaegerszegen a pénz fogyott el, négy év után ránk oltották a villanyt. Itt azért sokkal jobbak a lehetőségek ahhoz, hogy belevágjunk az úgynevezett zöldmezős beruházásunkba, de az elengedhetetlen, hogy oldalról is lezárják a pályát. Az a világ már elmúlt, amikor Aigner Szilárd időjárás-jelentéséhez igazítottuk az edzéseket – eredményeket akkor lehet elérni, ha késő nyártól a tavasz végéig rendelkezésünkre áll a jég.

– Látja már az új Ladányi Balázsokat és Hári Jánosokat?
– Vannak ügyes nyolcéveseink, majd közülük megkeressük őket. Muszáj lesz, mert annál nagyobb öröm nincs, ha látom, miként válnak klasszissá a kisgyerekek. A nyáron egy esküvőn találkoztam Hárival és Galló Vilmossal, jólesett, amikor azt mondták, nem érték volna el a mostani szintjüket, ha én nem vagyok.

– Pedig nyilván velük is szigorú volt, és ezt a jelzőt a mai napig sokat használják önnel kapcsolatosan.
– Ez a Kercsó Árpád azért már nem a régi, és azt vettem észre a fehérvári időszakomtól kezdve, hogy a gyerekek már nem félnek tőlem, inkább tisztelnek. Ez nem baj, de ha azt akarjuk, hogy fejlődjenek, el kell érnem, hogy a saját módszereim szerint haladjunk. Bármilyen szigorú vagyok a pályán, emberként azért szeretnek a gyerekek, ezt erősítették meg az említett tanítványaim szavai is.

– Mennyi időre szól a nyíregyházi megbízatása?
– Egyelőre egy évre, de már most sem lehet kérdés a folytatás, mert ha igen, máris elmegyek... Szeretném felépíteni itt is az akadémiát, és innen én már nem is szeretnék elmenni sehova.