Jégkorong ob I: végleges a döntő órarendje, a héten már lehet bajnok

Vágólapra másolva!
2011.03.21. 16:30
Címkék
A címvédő Sapa Fehérvár AV19 után a Dab.Docler jutott be a magyar jégkorongbajnokság döntőjébe, miután utóbbi 3–2-es összesítéssel búcsúztatta az elődöntőben a Vasas HC-t. A sorozat holnap folytatódik, méghozzá a finálé első felvonásával, és a hétvégére akár bajnokok avathatunk, hiszen a párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart, márpedig keddtől öt nap alatt négyszer megmérkőznek egymással a Fejér megyei riválisok.

Az előző kiírásban a fehérváriak söpréssel nyertek az Acélbikák ellen, akkor idegenben előbb 7–0-ra, majd 9–4-re nyertek, közben otthon 7–2-re. A címvédők az aranyérem sorsát eldöntő utolsó mérkőzésen az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban szétlövésben bizonyultak jobbnak (4–3) ellenfelüknél.

A pályaelőny ismét a dunaújvárosiaknál van, akik minden hazai mérkőzésüket 18 órától kezdik, hogy kétszer, háromszor vagy négyszer, az még kérdéses. A két, esetleg három fehérvári összecsapás közül kettőt 19, egyet 18 órától játszanak.

JÉGKORONG OB I, A BAJNOKI DÖNTŐ MENETRENDJE
Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV19 3. 22. (kedd), 18 óra
Sapa Fehérvár AV19–Dab.Docler 3. 23. (szerda), 19
Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV19 3. 25. (péntek), 18
Sapa Fehérvár AV19–Dab.Docler 3. 26. (szombat), 18
Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV19 3. 28. (hétfő), 18 (ha szükséges)
Sapa Fehérvár AV19–Dab.Docler 3. 29. (kedd), 19 (ha szükséges)
Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV19 3. 31. (csütörtök), 18 (ha szükséges)
A párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik