Jégkorong: „Rádöbbentem, senki vagyok a hoki nélkül”

Vágólapra másolva!

2018.04.20. 08:40

Címkék

Szénhidrátpótlásként és az Ukrajna ellen szétlövéssel megnyert találkozó „lefojtása” érdekében egy adag tésztával érkezett a mérkőzés utáni interjúra Sofron István – akin sokat változtatott az elmúlt egy év, de „nyomaiban” azért csak megmaradt Sofinak.

– Kezdjük az Ukrajna elleni meccsel: mi is történt abban a kilenc percben?
– Volt egy nagy kihagyásunk, jött az a bizonyos blokk. Sok volt az egyéni hiba, fegyelmezetlenül játszottunk, mert úgy tűnik, négy-nullánál elhittük, hogy már a zsebünkben van a mérkőzés. Jókor jött a pofon, ráébresztett bennünket, hogy a koncentráció igenis hatvan percig szükséges, nem engedhetjük meg ezt a hozzáállást senkivel szemben. A hétvégétől nehezebb ellenfeleink lesznek, akik ellen egy kis kihagyás is végzetes lehet. Ez volt tehát a világbajnokság előtti utolsó tanulólecke.

– Ilyenkor mi játszódik le a csapatban?
– Aki sportol, tudja, hogy ennek vannak törvényszerűségei. Nagy előny esetén mindkét csapatról lekerül a teher, az egyik visszaesik, a másiknak meg éppen úgy pattan a korong, éppen olyan helyzetei lesznek, hogy elindul felfelé. Amit tehetünk, hogy gyorsan elfelejtjük ezt a mérkőzést: ennek annyi volt a pozitívuma, hogy ilyen helyzetben is nyerni tudtunk. A lényeg, hogy az öt felkészülési mérkőzésből mind az ötöt megnyertük – ami viszont semmit sem jelent a világbajnokság szempontjából…

LELKI NYUGALOM
Sofron István környezetében sokan vélekednek úgy, hogy párja, a szerelme is nyugalmat hozott az életébe. „Ez pontosan így van – erősítette meg a feltevést a csatár. – Az elmúlt egy év elég nehéz volt lelkileg, töréseket, váltásokat éltem meg. Amerikába költöztünk, majd vissza Európába, Villachba. Voltak kesze-kusza pillanatai az életünknek, de ő mindvégig ott volt mellettem, támaszt adott, biztatott, hitt bennem. Van az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Én már pontosan tudom, hogy ez mit jelent, és hálás vagyok neki, hiszen gyakorlatilag mindent feladott az én karrieremért. Szeretem a pozitív gondolkodását, hogy meg tudja velem értetni, minden okkal történik. Ha olyan helyzet adódik, tényleg meg tud nyugtatni.”

– Önnél már az nagy bravúr, hogy ott lesz a világbajnokságon, hiszen február végén súlyos sérülést szenvedett: az eszméletét veszítette, orrcsonttöréssel, agyrázkódással vitték le a pályáról.
– Szerencsés vagyok, mert az agyrázkódásomnak nem lett utóhatása. Négy-öt napig sötét szobában feküdtem, nem csináltam semmit, hogy semmiféle inger ne érje az agyamat, és minél hamarabb gyógyulni kezdjek. Örülök, mert fejfájás, hányinger és szédülés sem volt a felépülésem után. Persze az igazi teszt, amikor terhelés alatt vagy, akkor tudja meg az ember, mennyire sérült valójában. Én két edzés után levehettem azt a mezt, amely jelzi a többi játékosnak, hogy kerülni kell a testi kontaktust.

– Ön a válogatott egyik keményen ütköző játékosa, annak idején a német bajnokságban még a büntetőlistát is vezette – változtatott a hozzáállásán ez a sérülés?
– Nem befolyásolja a játékomat, egyáltalán nem tört meg lelkileg. Most az ukránok ellen azért kicsit visszafogtam magam, próbáltam elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekből sérülten jöhetnék ki, de továbbra is képes vagyok a játékstílusomhoz híven játszani.

– Mennyire tud a finn szövetségi kapitány, Jarmo Tolvanen által megkövetelt északi stílusnak megfelelni?
– Mivel korábban már volt az edzőm az Alba Volánban, nagy újdonságot nem jelent számomra. Más a szisztéma, mint amit a kanadai Rich Chernomaz követelt meg tőlünk, de mindenkinek sikerült átállnia. A szövetségi kapitány jól megtalálja a hangot a csapattal, tudja, mikor kell szigorúnak lennie, és mikor engedhet a gyeplőn. És meg tudja tartani úgy is a fegyelmet, hogy nem olyan negatív a játékosokkal, mint annak idején Cherno volt, akinek sok gesztusával én nem tudtam azonosulni. Most érzem az egységet, a pozitív hangulatot.

– A válogatottból sokan most játszanak először hazai rendezésű világbajnokságon. Önnek már ez lesz a harmadik. Meg lehet ezt élni rutinból?
– Nem, mert arra, amit a közönségünktől kapunk, nincsenek szavak. Büszke vagyok rá, hogy mennyire hokiszerető és -értő szurkolótáborunk van, amely elkísér bennünket bárhová a világban. Óriási az érdeklődés a hazai világbajnokság iránt, tudjuk, hogy minden egyes mérkőzésünkön fel fog robbanni a csarnok. Ez nyomást helyez ránk, de ez is a jó irányba fogja lökni a csapatot. És azért gondoljunk bele abba is, hogy milyen lehet az ellenfeleinknek: elég kellemetlen tízezer magyar szurkoló előtt játszani.


PROGRAM, EREDMÉNYEK – MINDEN EGY HELYEN ADATBANKUNKBAN!

– A tavalyi világbajnokságot azonban csak televízión követhette figyelemmel, hiszen doppingvétség miatti eltiltását töltötte. Ez mennyit változtatott Sofron Istvánon?
– Rengeteget. Rádöbbentett, mennyire fontos a sport az életemben, hogy mennyire senki vagyok a hoki nélkül. Rossz volt kívülről nézni a srácokat – ez a kihagyás dupla motivációt adott: amikor februárban ismét felvettem a címeres mezt, mindenképpen bizonyítani akartam, hogy itt a helyem a csapatban.

– Azért szerda este megvillantotta a Sofi-féle csibészséget is a pályán: miután a szétlövésben belőtte az utolsó gólt, csendre intette az ukrán kispadot.
– A csibészség nem rossz, szükségszerű ebben a sportágban. Azért intettem ki, mert amikor ők belőtték a negyedik góljukat, ugyanezt tette a közönséggel az egyik játékosuk. Gondoltam, jelzem, hogy inkább hallgassanak el ők, utazzanak el szépen Litvániába az alacsonyabb osztályú világbajnokságra, ott mutassák meg, hogy mire képesek.

– Mi hol fogunk játszani jövőre?
– Remélem, hogy Szlovákiában, hiszen ott rendezik az elit-világbajnokságot. Többek között ezért is mérföldkő a mostani hazai vébé az életünkben, mert álomszerű élmény lenne a saját közönségünk előtt feljutni, a szurkolóinkkal együtt megélni ezt a csodát. És az ő szempontjukból is remélem, hogy összejön Szlovákia, mert ők időt, pénzt nem kímélve támogatnak bennünket, egész évben spórolnak, hogy elutazhassanak velünk a világ végére is, gyakorlatilag a világbajnokság az ő vakációjuk. Milyen jó lenne, ha most a karnyújtásnyira lévő, pénztárcabarát Szlovákiát megadhatnánk nekik, és tízezrek előtt játszhatnánk az A-csoportban!

A MAGYAR KERET
KAPUSOK
Duschek Dávid (Dunaújvárosi Acélbikák), Rajna Miklós (Fehérvár AV19), Vay Ádám (Rapid City)
HÁTVÉDEK
Garát Zsombor (MAC Budapest), Gőz Balázs (Norfolk Admirals), Pozsgai Tamás (MAC Budapest), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (Fehérvár AV19), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (HC TWK Innsbruck)
CSATÁROK
Benk András (UTE), Bodó Chris (MAC Budapest), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Timra), Hári János (Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (Quad City), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Sarauer Andrew (Villach), Sebők Balázs (KalPa), Sofron István (Villach), Vas János (DVTK Jegesmedvék)