Jégkorong: újabb kazah siker a Négy nemzet tornáján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 22:15
A kazah jégkorong-válogatott 5–3-ra legyőzte Dél-Koreát a Tüskecsarnokban, így két forduló után is százszázalékos a budapesti Négy nemzet tornáján.

A kazahok a házigazda 3–1-es legyőzésével, a dél-koreaiak pedig az A-csoportos olaszoktól elszenvedett 5–2-es vereséggel kezdték a felkészülési tornát. Kiegyenlített játékkal indult a csütörtöki mérkőzés, majd a kazahok az első emberelőnyüket kihasználva vezetést szereztek. Ettől lendületbe jöttek, és bő fél perccel később újra betaláltak.

A második harmadban a dél-koreai csapat emberfórból zárkózott ugyan (2–1), ám a magabiztosságából mit sem vesztő kazah válogatott egy perc leforgása alatt kétszer is villant. A meccs felénél újra szépítettek a kelet-ázsiaiak, így a második szünetre is kétgólos különbséggel vonulhattak a csapatok.

A záró harmad közepéhez közeledve egy kettős hátrányt kivédekeztek ugyan a kazahok, ám öt a négy ellen ismét eredményesek tudtak lenni a dél-koreaiak. Ezt követően is nagy nyomást helyeztek az ellenfél kapujára, de egyenlíteni nem tudtak, a kazah csapat viszont előnyből eldöntötte az összecsapást.

Mindkét fél ellenfele lesz a magyar együttesnek az április 29. és május 5. között Asztanában sorra kerülő divízió 1/A vb-n, amelynek résztvevője még a szlovén, a fehérorosz és a litván csapat. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió 1/B-be.

JÉGKORONG
NÉGY NEMZET TORNÁJA (TÜSKECSARNOK)
Kazahsztán–Dél-Korea 5–3 (2–0, 2–2, 1–1)

Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont/2 mérkőzés, 2. Olaszország 3/1, 3. Magyarország 0/1 (1–3), 4.Dél-Korea 0/2 (5–10)

Szerdán játszották
Kazahsztán–Magyarország 3–1 (0–0, 3–0, 0–1)
Olaszország–Dél-Korea 5–2 (2–1, 1–1, 2–0)
Pénteken játsszák
16.00: Kazahsztán–Olaszország
19.30: Magyarország–Dél-Korea
Szombaton játsszák
16.00: Magyarország–Olaszország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Bálizs Bence (MAC Újbuda), Hetényi Zoltán (DEAC), Rajna Miklós (MAC Újbuda)
HÁTVÉDEK: Dudás Jesse (MAC Újbuda), Kiss Dániel (DVTK Jegesmedvék), Láday Tamás (Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (MAC Újbuda), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (Tölzer Löwen)
CSATÁROK: Bartalis István (Schwenningen), Bodó Christopher (MAC Újbuda), Galló Vilmos (Timra IK), Hári János (Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (MAC Újbuda), Terbócs István (MAC Újbuda), Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Sofron István (Fehérvár AV19), Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék), Szabó Krisztián (Fehérvár AV19), Vas János (DVTK Jegesmedvék)

Legfrissebb hírek

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Sztanyiszlav Csercseszov távozik a kazah válogatottól – hivatalos

Minden más foci
2025.01.27. 15:18

Búcsúzott a címvédő a tenisz United-kupán

Tenisz
2025.01.01. 16:36

Ausztria mindhárom pontot elvitte Kazahsztánból, a vártnál simábban nyertek a norvégok Szlovéniában

Minden más foci
2024.11.14. 17:57

Csercseszovék továbbra is lőtt gól nélkül, Almatiban nyert Szlovénia Kazahsztán ellen

Minden más foci
2024.10.13. 16:54

Sesko és Aktürkoglu is mesterhármassal vezette győzelemre hazáját, Haaland góljával nyertek a norvégok

Minden más foci
2024.09.09. 22:55

NL: Kazahsztán féken tartotta Haalandékat, Litvániában nyert Ciprus

Minden más foci
2024.09.06. 19:59

Szongoth Domán: Felszabadultan tudtam játszani, és ilyenkor jönnek ezek a dolgok

Jégkorong
2024.08.29. 18:26
Ezek is érdekelhetik