Lepontozott Volán ellen nyerne bajnokságot a DAB

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 14:38
null
A tavalyi döntőn akadtak forró jelenetek, ám a párharc sima volt – ezúttal sportszerű, de kiélezettebb <br />csatát vár a szakma (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
Kedd délután Dunaújvárosban rajtol a magyar jégkorongbajnokság döntője, az utolsó hazai hokis esemény a budapesti divízió 1-es világbajnokság előtt. Akárcsak tavaly, ezúttal is a két Fejér megyei együttes, a DAB.Docler és a Sapa Fehérvár AV 19 csap össze az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

A Volán egy éve 4–0-ra elsöpörte az Újvárost, s akkor nem is volt egy súlycsoportban a két gárda, hiszen a Volán 7–0-ra, majd 7–2-re és 9–5-re verte meg riválisát, mielőtt egy szétlövéses mérkőzésen 4–3-mal be nem biztosította a bajnoki címét. Az ob I küzdelmeibe ezúttal is az elődöntőben csatlakozó székesfehérváriak a Miskolc legyőzése után kerültek be a fináléba, míg a DAB a Vasas elleni nagy csatát megnyerve jutott a lehetőséghez.

Az erőviszonyok kiegyenlítése érdekében az ob I-es mezőny kitalálta, a Volán pedig elfogadta, hogy az osztrák bajnokságban alkalmazott, a csapatok erejét játékosaik alapján pontozó rendszer szerint a Fehérvár a jelenlegi 52 pontos keretéből minden meccsre csak 38 pontnyi erősségű hokissal áll ki.

Ez annyit tesz, hogy általában három légiós és egy rutinosabb magyar mindig kimarad, azaz Kevin Primeau vezetőedzőnek sakkoznia kell az állománnyal (amelyben a külön egységként induló farmcsapatból csak azok szerepelhetnek, akiket az EBEL-be is neveztek). Most például nagy kérdés, hogy a légiós hátvédek közül kit vessenek be, valamint hogy ki legyen a sérült Benk András helyettese.

„Erősebbek vagyunk, mint egy éve, a Fehérvár pedig a szabályok miatt gyengébb. Jobbak az esélyeink a tavalyinál – mondta a Nemzeti Sportnak Szilassy Zoltán, a DAB csapatkapitánya, s hangsúlyozta, a vezetőedző is azt igyekszik a csapatba sulykolni, hogy van esélye a diadalra. – J. P. MacCallum kiemelte, hogy ne úgy készüljünk, mint egy éve, amikor jutalomjáték volt a döntő, hanem úgy, hogy nyerjük meg. A mester mellett megtanultuk, milyen a jégkorongos erőfejlesztés és taktikailag is fejlődtünk."

A Volán részéről Tokaji Viktor elmondta, hogy a 38 pontos kompromisszum elsősorban a magyar veteránok számára hátrányos, de ezzel együtt is magabiztos fehérvári sikert vár a döntőben.

„A DAB jó irányban halad, a fiatalok felnőttek a feladathoz, a szabályok meg szűkítik a lehetőségeinket – ecsetelte Tokaji, mitől is lehet szorosabb az idei finálé a tavalyinál. – Azonban az Újváros egy hét alatt öt meccset játszott, ami nekünk kedvez. Bízom benne, hogy négy nulla lesz a vége, kőkemény, de kulturált döntőt várok, sérülések nélkül. Ha szombaton véget ér a bajnokság, három héttel utána már kezdődik is a világbajnokság…"

JÉGKORONG OB I, A DÖNTŐ MENETRENDJE
Március 22., kedd, 18.00 (Tv: Sport 1)DAB–Fehérvár
Március 23., szerda, 19.00Fehérvár–DAB
Március 25., péntek, 18.00
DAB–Fehérvár
Március 26., szombat, 18.00 (Tv: Sport 2)Fehérvár–DAB
Március 28., hétfő, 19.00 (Tv: Sport 2) – ha szükségesDAB–Fehérvár
Március 29., kedd, 19.00 (Tv: Sport M) – ha szükségesFehérvár–DAB
Március 31., csütörtök, 19.00 (Tv: Sport 1) – ha szükségesDAB–Fehérvár
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik