Női hoki, U18-as vb: a svédek túl erősnek bizonyultak

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 15:33
null
A svédek nemcsak benéztek a magyar kapuba, hanem négyszer a korongot is belőtték oda (Fotó: <a href="http://www.iihf.com/competition/324/statistics.html">Jana Chytilová/HHOF-IIHF Images</a>)
A magyar válogatott 4–0-s vereséget szenvedett Svédországtól a Finnországban zajló U18-as női jégkorong-világbajnokság negyeddöntőjében, így az ötödik helyért játszhat pénteken.

A csoportjában a harmadik helyet megszerző magyar csapat a másik kvartett második helyén végző svédekkel találkozott. A skandináv válogatott a cseheket 3–2-re megverte első mérkőzésén, majd az oroszoktól 5–4-re, míg az Egyesült Államoktól 8–0-ra kapott ki.

A mieink a bent maradás kiharcolásával óriási tettet hajtottak végre, felszabadultan léphettek tehát jégre, ám a svédek nem nagyon engedték őket levegőhöz jutni. Az első harmadban 18-szor vették célba Németh Anikó kapuját, magyar lövésből viszont csak egyet láthatott a heinolai aréna közönsége.

A nyitó játékrészben 3–0-ra húztak el a kék-sárgák, akik a folytatásban visszavettek a tempóból, de a magyar lányok továbbra sem sűrűn jutottak el a japán származású Minatsu Murase kapujáig. Mindenesetre ezt a harmadot 0–0-val lehozták, azaz sikerült rendezni a sorokat.

A záró 20 percet már a magyar csapat kezdte jobban, de a gól ekkor sem jött össze. A svédek a 45. percben büntetőt hibáztak, az 55. percben viszont egy emberelőnyt hamar kihasználtak, beállítva ezzel a 4–0-s végeredményt.

A Gömöri Csaba által irányított magyar válogatott az ötödik helyért a finn–cseh mérkőzés vesztesével játszik péntek kora délután.

NŐI JÉGKORONG, U18-AS VB, FINNORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Svédország–Magyarország 4–0 (3–0, 0–0, 1–0)
KÉSŐBB
Finnország–Csehország
A BENT MARADÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Oroszország–Németország 5–3 (3–0, 1–2, 1–1)
A csoportját megnyerő Egyesült Államok és Kanada automatikusan bejutott az elődöntőbe.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a női hokis csoportok oroszokkal és nélkülük

Jégkorong
2025.02.13. 19:29

Jégkorong: idő előtt ugrottak a jégre a németek ünnepelni a mieink legyőzésekor

Jégkorong
2025.02.09. 23:04

Csak a házigazda németek elleni győzelem ér olimpiai kvótát a magyar női hokiválogatottnak

Jégkorong
2025.02.09. 11:14

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31

„Oscar-díjat” kapott Odnoga Lotti a szlovákok elleni mozdulatáért

Jégkorong
2025.02.07. 18:41

Női jégkorong olimpiai selejtező: Nem volt kérdés, ki nyer – Odnoga Lotti

Jégkorong
2025.02.06. 19:50

Megérkeztek az utolsó fecskék is, teljes a magyar válogatott az olimpiai selejtező előtt

Jégkorong
2025.02.03. 19:11
Ezek is érdekelhetik