Újabb 252 kilométert tettünk a Skoda Superbbe, amely kedves útitársunk, szépen és csendesen dolgozik – ez például rólunk nem állítható, legalábbis nem mindig. Kedd este például minket is elkapott a hév, amikor a Krefeld Pinguine az EHC Red Bull Münchennel küzdött. Rangadó volt esedékes a német első osztályú jégkorongbajnokságban, és mi ott voltunk, hogy megnézzük, miként alkalmazkodik a DEL-hez honfitársunk, Sofron István.
Ám amíg idáig elérkeztünk térben és időben, történt egy s más. Délelőtt például még kiugrottunk a Löwen Frankfurt edzésére a Main mentén, hogy Tim Kehler is elmondhassa a magáét. Az oroszlánok Vancouver mellett született vezetőedzője pár hónapja még Borsodban tartotta a tréningeket, első európai évében ő volt a Miskolci Jegesmedvék mestere, de buzog benne a tettvágy és az ambíció – a Frankfurtban bekkelő Vas Márton szerint nincs alkalmazott, aki több időt töltene nála a jégpályán –, ezért a szezonbeli utolsó meccse után közölte: menni akar tovább. Akkor még nem tudta pontosan, hová, de beállt a férfi felnőtt válogatott stábjába Rich Chernomaz szövetségi kapitány mellé, akivel rögvest egy hullámhosszra kerültek, így „Cherno” magával hozta klubjához.
Kehler mostani beszélgetésünkben elmondta – ezen interjú is látható lesz az NSO-n később –, a mai napig tartja a kapcsolatot a Miskolc elnökével, Egri Istvánnal, és figyeli a Jegesmedvék eredményeit. Hiába, ilyen a magyar hoki: aki egyszer járt itt, mindig a barátunk marad – erről a mifelénk legendás Pat Cortina tud órákig mesélni. Amikor túránk végén benézünk hozzá Münchenbe, lesz rá lehetősége, mindenesetre Sofron Istvánnak máris üdvözletét küldte.
Szóval, Sofi.
Krefeldnek a Pinguine a legfőbb sportcsapata, de hogy ne maradjanak foci nélkül a helyiek, szeretik emlegetni a KFC Uerdingen 05-öt. Uerdingen közigazgatásilag Krefeld része, a piros-kékeket 1905-ben alapítottákés nyolcvan évvel később Német Kupa-győztesek lettek, 1986-ban pedig KEK-elődöntőbe jutottak. Manapság viszont a Regionalligában (negyedosztály) küszködnek, a legközelebbi nagyváros, a majd' 600 ezres Düsseldorf csapata, a Fortuna is másodosztályú, már csak ezért is a jégkorong az első számú sportág e vidéken. |
Frankfurtbólátgurulni Krefeldbe nem kimerítő, ajtótól ajtóig, pihenővel három óra volt tán, hogy Németország nyugati végébe érjünk, alig 30-40 kilométerre a holland határtól. Érdekes az út errefelé, az autópálya halad a német szabályok mentén, miközben jobbra mondjuk, egy melegház mögött már Hollandia terül el. Az ember elnéz egy kanyart, és megint Németországban van, aztán rossz kijáratot választ a körforgalomban, és ismét Hollandiában találja magát. A világnak ez a csücske leképezi az egyesült és egységes Európát: a mi szállásunk éppenséggel Hollandiához tartozik, de a napi meccsre Németországba mentünk. És ez a világ legtermészetesebb dolga: szüleink, nagyszüleink megkönnyezik, ha átgurulnak a határvonalon Hegyeshalomnál, a Good bye, Lenin! című filmalkotást pláne. De a mai Németország már nem is az „a” Németország – csak hogy visszakanyarodjunk a sporthoz –, Sofron csapattársainak a fele légiós Csehországtól Amerikáig, a vezetőedző kanadai, szóval nem is Goethe, hanem Shakespeare nyelve a fő az öltözőben.
Krefeld alig negyedmilliós városka, a római időkben katonai település volt, aztán a porosz és Hitler-birodalom is megtette a magáét, majd a brit légierő nagyjából lebombázta az egészet, mígnem jött az amerikai felszabadítás. Manapság a Fressnapf állateledel-gyártó központjáról és a hokicsapatról nevezetes. Utóbbi csarnoka a König Palast, amit 2004-ben nyitottak meg, de nemrég újítottak fel, és a nyártól Sofron István munkahelye. Ezúttal hokicsemegét kínált, a helyi Pinguine ugyanis az EHC Münchennel játszott, amely a Red Bull-sportbirodalom nagymenője, miként azt korábbi bejegyzéseinkben említettük. Ide jött át Pat Cortina helyére a Salzburgban megutált-megismert Pierre Pagé, és nyomban átformálta a csapatot a saját képére – nem feltétlenül előnyére. Sofron éveket játszott a Salzburg ellen, most pedig a Münchennel is megküzdött, szóval illetékes az ügyben: szerinte is ugyanazt a kulturálatlan stílust játszatja Pagé, nem a mi szemünk káprázott.
Krefeld mérete és elhelyezkedése okán némi túlzással Düsseldorf-külsőnek is nevezhető,a képzeletbeli háromszög csúcsát adó Gelsenkirchen dettó. Az itteniek szerint a Schalke városa nem nagy szám, Kevin-Prince Boateng is Düsseldorfba költözött Milánóból, hogy a modellkedő asszony, Melissa Satta is elégedett legyen. A környéken lakik a mi csatárunk, Szalai Ádám is, Sofron István is csak kőhajításnyira, szóval, tobzódnak errefelé a sztártámadók. |
De hogy ez a módi sikeres, az nem vitatható. A Salzburg is nyerte a bajnokságokat, és most is úgy alakult a bajnoki, hogy ha a Pinguine kapusa, Lukas Lang nem véd úgy az elején, akkor 0–4 az első harmad és vége a dalnak. De ő „úgy” védett és csak 0–2 volt, ahonnan a Krefeld briliáns öt percnek hála fel tudott kelni a harmadik harmadban – ekkor drukkoltunk nagyon –, és 3–2-re nyert a München ellen.
Sofi ehhez mérsékelten járult hozzá: nagyjából az ötödik-hatodik percben tudott bejönni egyáltalán, mert addig emberhátrányokkal foglalatoskodtak a csapattársak. Aztán viszont felvette a munkát, méghozzá a negyedik sor bal szélén, mert két fordulóval ezelőtt átköltöztették a másik palánkhoz. Ahhoz a palánkhoz, amelyet tegnap a Pagé-féle stílustól begorombuló egyik hazai majdnem kidöntött: úgy odakente a riválisát, hogy attól a sarokban összeugrott az egész mezőny…
A hoki egyébként magas színvonalú a DEL-ben, nem feltétlenül rohanós, mint az EBEL-ben, de a játékosok sokkal ügyesebbek és iskolázottabbak, honfitársunk tehát jó helyen van.
És mi is.