Szuper, Mihály és Vas Márton kapta a legjobb osztályzatot

Kapusunk 8.53-as osztályzatot kapott – szokásainknak megfelelően ezúttal is egytől tízig lehetett értékelni –, Mihály Árpád 8.34-gyel lett a második, Vas Márton 8.19-cel a harmadik.

A magyar keret tagjai közül Hári János és Vas János kapott még nyolcasnál jobb kalkulust, a többség 7 és 8 közötti osztályzatokkal zárt. Jóindulattal ide sorolhatjuk a két mérkőzésen lehetőséghez jutó hálóőrt, Rajna Miklóst (6.98), valamint a miskolciak egyik védőjét, Szirányi Bencét (6.92).

A rutinos Horváth Andrásnak (6.8) minden valószínűség szerint volt már sokkal jobban sikerült vb-je, az viszont egyelőre kérdéses, hogy lesz-e még – miután 37 évesen nem nyilatkozott, folytatja-e válogatott szinten a jégkorongot vagy sem. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy korosztálya tagjai közül Szélig Viktor elköszönt, Ladányi Balázs és Tokaji Viktor viszont marad. A csapatkapitány úgy érvelt, egyre nehezebb volt összeegyeztetni francia légióskodását, családját és a válogatottat, ráadásul inkább mondják azt róla, maradt benne két-három vb, mint hogy azt hallja vissza: már két-három éve vissza kellett volna vonulnia. A 43 éves Sille Tamás információnk szerint az öltözőben elköszönt a társaktól, nyilvánosan azonban még nem vállalta fel a döntését. Az osztályzós sort két fiatal, a fehérvári Pozsgai Tamás (6.77) és a miskolci Gőz Balázs (6.59) zárja.

Szurkolói és szakmai szempontokat is figyelembe véve érdekes vb-n van túl a magyar együttes. Előzetesen egy biztos (Dél-Korea), egy keserves (Nagy-Britannia) és egy kínkeserves (Japán) győzelemre számíthattunk, valamint a favoritok ellen egy tisztes vereségre (Kazahsztán), valamint egy esetleges bravúrra (Olaszország). Ez önmagában alighanem feljutást is ért volna.

A britek elleni nyitány a terveknek megfelelően megvolt (4–2 ide), utána azonban máris borítottuk a papírformát, miután Dél-Koreától kikaptunk a szétlövésben (5–4 oda). Lehet azon morfondírozni, de talán fölösleges, hogy az akkor elveszített két pont a végelszámolásnál mennyire hiányzott. Nagyon. Pusztán a matematikát segítségül hívva az feljutáshoz segített volna minket. De... A sport már csak ilyen: az utóbbi évek legnagyobb hokis csalódását követte a legnagyobb bravúr, amely előbbi nélkül aligha sikerült volna . Igenis kellett az a többlet a játékosoknak, hogy ki akarják javítani a hibájukat, meg akarják mutatni az őket minden körülmények között a tenyerén hordozó közönségnek: az csupán egy kisiklás volt! Ilyen lelki többlettel – és persze remek taktikával – sikerült legyőznünk végül Kazahsztánt (2–1), de az olaszoktól hasonló helytállással már kikaptunk (2–1). Ha az utolsó fordulóban a csoport rangadójának nemcsak a kazahok, hanem az olaszok számára is tétje lett volna, alighanem ott is másként alakulnak a dolgok. Bár abból a minitabellából jól kijöhettünk volna a nullás gólkülönbségünkkel, az is érdekes lett volna: győzelmi kényszerben mihez kezdtünk volna az egyébként rágós falatnak bizonyuló Japánnal, mennyire görcsöltünk volna rá a lehetőségre?

A 2012-es ljubljanai vb-n a két feljutótól simán kikaptunk, az akkor házigazda Szlovéniától 4–1-re, Ausztriától 7–2-re. Ahhoz képest a mostani szereplésünk lényegesen több. Rich Chernomaz – aki már jelezte, megtetszett neki a munka és a válogatott, adott esetben szívesen folytatná is, amit elkezdett – tétmeccsen jól mutatkozott be a magyar válogatott élén, kamatoztatni tudta a sportágban szerzett rutinját és szakértelmét. Talán a Dél-Korea elleni vesszőfutás kapcsán vetődik fel az ő felelőssége is, hiszen vezetőként nem volt képes úrrá lenni a helyzeten. Hiába húztunk el 4–1-re, az utolsó harmadban hagytuk kiegyenlíteni az ellenfelet. Kapkodás, tanácstalanság, pánik jellemezte a mieink játékát, ami abból fakadt, hogy már az elején sem koncentráltunk eléggé, noha így is sikerült meglépnünk. Ez aztán elkényelmesítette a magyar játékosokat, a folytatásban pedig nem találtunk vissza önmagunkhoz. Akkor az egy három egyes, Chernomaz által meghonosított, bár az idő rövidsége miatt kellően nem begyakorolt taktikai hadrend is csődöt mondott. A fordulat a keddi szünnapon következett be. A kanadai szakember beszélgetések során rendet tett a fejekben, és remek taktikai változást eszközölt, amellyel kifogtuk a szelet a kazah vitorlából. Sőt aztán Olaszország ellen is elég jól működött. Itt jegyezzük meg, hogy a magyar drukkerek keddi edzésen való megjelenése és villámbuzdítása is serkentőleg hatott a mieinkre. Na nem mintha elfelejtették volna, hogy az ország velük van, de azért jó erre emlékeztetni is olykor....

Kapusposzton nagyon jól jött Szuper Levente beugrása, ám Rajna Miklós is hozta magát, aligha lehet az ő számlájára írni a Dél-Korea elleni betlit. Amilyen furcsán alakul eddig Hetényi Zoltán légióskarrierje, legalább akkor kérdőjel, válogatott szinten mi lesz a Szuper-utódnak tartott tehetséggel, aki már a 2009-es A-csoportos vb-n is kapott megelőlegezett bizalmat az akkori szövetségi kapitánytól, hogy később fiatalként két vb-n se tudja elviselni a terhet a legfontosabb mérkőzéseken. Bálizs Bence és Gyenes Dávid is kerettag, de nekik alighanem több forró hangulatú ütközetre van még szükségük, hogy kiderüljön, mi az ő legmagasabb szintjük.

A védelemben a rutinos bekkeket fiatalok egészítették ki, itt bizony nagy átalakítás vár a jövő szövetségi kapitányára. Szélig már elköszönt, vélhetően Sille sem marad, és alighanem Horváth sem. Három fiatal hátvédünket a szurkolói osztályzatok alapján a rangsor utolsó négy embere között találjuk, ami aligha véletlen. Miként az sem, hogy az első soros centerből, Vas Mártonból védő lett a vb-n.

Apropó, az idősebbik Vas fivér, aki 1+5 pontjával a kanadai táblázaton a legelőkelőbb helyen végző magyar lett (holtversenyben a második). Őt Ladányi és Sofron mellett Bartalis István volt hivatott pótolni, de ez csak részben sikerült. Az első sor eredményessége, ponttermése az elmúlt években meghatározta a magyar válogatott teljesítményét, Vas Márton munkabírása, ponterőssége, de leginkább összeszokottsága érezhetően hiányzott a másik két társnak. Svédországi légiósunk helye a képességei alapján megkérdőjelezhetetlen a válogatottban, akár az első sorban is, lendülete, cselei megsüvegelendők, az összeszokottságot azonban csak sok közös meccsel lehet elérni.

Gólvágóink, a honosított Mihály Árpád és Sikorcin Ladislav hozták magukat, de Nagy Gergőre sem lehet panasz, egy picivel több szerencsével meglehetett volna nekik az az egy-egy plusz gól, ami adott esetben jól jöhetett volna. Az előkészítő emberek közöl Vas János kiegyensúlyozottan játszott, kulcsemberünk volt, miként a mezőnyben óriási munkát vállaló, zavaróként sokat korizó Kovács Csaba, Hári János páros is. Utóbbi a cseleivel, fordulékonyságával is rendre zavart keltett, egy picivel több hatékonyság hiányzott belőle, hiszen a jégkorongot is gólra játsszák. Azt meg a sarokból ritkán lehet szerezni... Magosi Bálint, de különösen Benk András mezőnyben nagy területen rengeteget vállalt; játékuk szürkének tűnhetett, de a munkájuk akkor hiányozna igazán, ha kivennénk őket a csapatból. Nagy űr keletkezne utánuk is.

A válogatottban tehát további frissítések várhatóak, Chernomaznak – ha ő marad – viszont nem kell a nulláról kezdeni, hiszen bő kerettel dolgozhatott a lengyelországi torna, és a vb előtti hetekben is. További fiatalok beépítése várható, a csatároknál megvannak a beugrásra kész kiszemeltek, hátul pedig várhatóan a fehérváriak most kimaradt bekkjeire – Orbán Attila, Hetényi Péter – lehet számítani, mégiscsak az EBEL-ben edződnek. És ha már szóba került az osztrák liga. A magyar bajnok és Mol Liga-győztes Dab.Docler öt játékost adott a bő keretbe, közülük azonban egy sem lehetett tagja a vb-keretnek. Esetükben az EBEL jelentheti azt a lépcsőt, amelyet a fehérvári játékosok megléptek évekkel ezelőtt, mert az ő szintjükön most a győzelmek ellenére stagnálnak. Persze, mindez nem rajtuk, hanem elsősorban az anyagi lehetőségen múlik. Ebben az esetben akár a csatársor összetétele is jelentősen megváltozhat, különben pedig elöl nagyjából ugyanazokkal megyünk csatába, akikkel most.

A hol egyelőre kérdéses, erről az A-csoportos vb-n döntenek majd hamarosan, mindenesetre Dél-Korea már jelezte: szívesen lenne házigazda. Ők vendégként is megvillantak, rendezőként, egy év rákészüléssel még inkább megnehezíthetik a riválisok dolgát. Japán továbbra is kellemetlen ellenfél lesz, és Ukrajna sem szívesen zárna ismét kiesőként, mint tette 2012-ben. A legnagyobb favorit így is látatlanban az A-csoport két idei kiesője lesz, jöjjön onnan a hatosunkba bármely két csapat. Amennyiben a közelmúlt feljutóit nézzük, akkor Ausztria és Szlovénia esik majd ki.

Miért? Mert az elmúlt divízió 1-es vb-ken páratlan évben Kazahsztán és Olaszország jutott fel (2009, 2011, 2013), a páros években viszont Ausztria és Szlovénia (2010, 2012). Hogy a számsor jövőre is folytatódjon, ahhoz a két EBEL-es szomszédnak kell kiesni idén. Ami nekünk ennél sokkal fontosabb azonban, hogy jó tudni: bravúrral, no meg egy kis szerencsével akár 2014-ben is feljutó lehet a magyar válogatott. Rendezzék bárhol a vb-t. Viszont nem megfelelő felkészüléssel és ráhangolással kellemetlen meglepetés is érhet minket, no persze ehhez pechesnek is kell lenni. Nem rossz dolog, hogy utóbbiban azért több a bizonytalansági tényező, mint az előbbiben...