Kajak-kenu: B-próbát kér a doppingügyben érintett versenyző

Vágólapra másolva!
2011.10.12. 18:23
Címkék
A doppingügyben érintett versenyző jogi képviselője arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy a sportoló vitatja a doppingvétség elkövetését, és kéri a B-minta analízisét – közölte szerdán az MTI-vel az MKKSZ.

A szervezet szeptember végén hozta nyilvánosságra, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) tájékoztatása szerint a sportág egyik felnőtt versenyzője pozitív vizeletmintát produkált egy tavaszi ellenőrzés során.

„Az érintett sportoló idén egyetlen jelentős világversenyen, így természetesen a szegedi világbajnokságon sem szerepelt a magyar válogatottban” – közölte akkor az MKKSZ, amely a jogszabályi előírásoknak megfelelően már felfüggesztette a sportoló versenyzési engedélyét, és az intézkedés a doppingeljárás végéig mindenképpen érvényben marad.

A szerdai közlemény hangsúlyozza: a személyiségi jogok védelme miatt, a versenyző jogi képviselőjének kérésére a sportolót nem áll módjukban megnevezni.

Legfrissebb hírek

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
1 perce

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
7 perce

Megszűnt az eltiltott kuvaiti sejk NOB-tagsága

Egyéb egyéni
14 perce

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
25 perce

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
31 perce

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
1 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
1 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik