Kajak-kenu: csak négy 200 méteres döntőben lesz magyar hajó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.21. 16:36
null
A női kenusoknál Marschalkó Alexandra is bejutott a fináléba (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Címkék
A szombat délutáni selejtezőkből a hét magyar egység közül csak négy jutott be a 200 m-es táv vasárnapi döntőibe a poznani kajak-kenu világbajnokságon.

A férfiaknál a kajakos Molnár Péternek és a Dombi Rudolf, Beé István duónak, a kenusoknál pedig a Kovács Gergely, Végh Attila párosnak nem sikerült kvalifikálnia magát a legjobb kilenc közé.

A címvédésre készülő Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó megnyerte előfutamát, ezzel megspórolta magának a középfutamot, ugyanis ebben a számban az első hely egyből finálét ért.

Az első fordulóban a tavalyi vb-n egyesben is győztes Janics (K-1) szintén elsőként haladt át a célvonalon, de akárcsak a férfiak hasonló számában érdekelt Molnár és a kenus Kovács G. (mindkettő 2. hely), valamint a kajakos Dombi, Beé (3.) és a kenus Kovács G., Végh (5.) duó esetében, ez csak a középfutamos folytatást jelentette.

Ötödik lett előfutamában a vb-n ezúttal debütáló női kenu egyes számban versenyző Marschalkó Alexandra is, aki ezzel szintén „pótvizsgára" kényszerült. Az utóbbi szám első futama egyébként igencsak nagy derültséget okozott a lelátón és a parton, az angolai résztvevő ugyanis sokadszorra sem tudott beállni a rajtgépbe, emiatt pedig mintegy tíz percet állt a viadal.

A középfutamok során aztán Janics ismét elsőként, Kovács G. másodikként, Marschalkó pedig harmadikként haladt át a célvonalon – ez mindegyikük esetében finálét ért.

Molnár ugyanakkor csak negyedikként, a Kovács G., Végh kenupáros pedig csupán hatodikként ért be középfutamában, s ez nem volt elég a legjobb kilenc közé kerüléshez, míg a Dombi, Beé kajakos duó röviddel a cél előtt beborult a vízbe, így kiesett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik