Kajak-kenu Eb: öt egységünk futamgyőztesként máris döntős Belgrádban

Vágólapra másolva!
2011.06.17. 11:44
Címkék
Megkezdődtek a küzdelmek Belgrádban a kajak-kenu Európa-bajnokságon. A péntek reggeli műsorban az 1000 méteres távokon hét versenyszám előfutamaira került sor. A magyar egységek kivétel nélkül továbbjutottak, öten futamgyőztesként azonnal a fináléba kerültek, ketten a középdöntőből még megtehetik ugyanezt.

A sort a K-1-esek kezdték (25 induló), a fiatal, tavaly még ifista Dombvári Bence 3:39.150 perces eredménnyel futamában a harmadik helyen végzett, és továbbjutott a középdöntőbe.K-1-esek kezdték (25 induló), a fiatal, tavaly még ifista Dombvári Bence 3:39.150 perces eredménnyel futamában a harmadik helyen végzett, és továbbjutott a középdöntőbe.

Vajda Attila a 17 fős C-1-es mezőnyben nem tréfált, saját futamát 3.55.803 perces eredménnyel megnyerve azonnal bejutott a döntőbe. Mivel az első futam gyorsabbnak bizonyult, összességében ez a negyedik időt jelentette a magyar olimpiai bajnok számára.

A női K-1-ben Kovács Katalin még ennyit sem engedélyezett ellenfeleinek, 3:56.872 perces eredménye nemcsak a selejtezős futamának a megnyeréséhez, hanem egyben a 12 sportolót felvonultató mezőnyben a legjobb időhöz is elég volt. Aligha kell mondani: ez is azonnali döntős részvételt ért.

A párosok közül a Dombi Rudolf, Kökény Roland K-2-es egység 3:12.348-cal futamában első lett, összességében tizenhét duó közül a harmadik. A következő megmérettetés esetükben is a döntő lesz.

C-2-ben a Széles Gábor, Nagy Péter alkotta duó 3:34.585-tel futamában negyedik lett, de a középdöntőben még javíthat. Ebben a számban tizenegy egység állt rajthoz.

A nőknél K-2-ben a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos egység nagyszerűen versenyezve 3:40.196-tal magabiztos – picit talán már kényelmes – győzelmet aratott futamában, az időeredmény összesítve a negyedik volt a tízes mezőnyben. A női páros is bejutott a döntőbe.

A reggeli programot a férfi K-4-sek előfutamai zárták. A Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely alkotta hajó futamát megnyerve jutott be a döntőbe. A mieink a rossz rajt után a pörgősre sikerült hajrából a legjobban jöttek ki – 2:51.445 –, nagy csatában megelőzve az olasz és a cseh kvartettet. A másik előfutamban a németek tudtak a tizennégy hajós mezőnyben egyedüliként az álomhatárnak számító 2:50 alá kerülni, de a magyaroknál jobb időt tudott az ott második portugál és a harmadik fehérorosz kvartett is.

„A rajtnál kicsit korábban megindítottam a hajót, ami fennakad a rajtgépen – mondta háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán a Nemzeti Sport Online-nak. – Sajnos, az elejének az alját jól megkarcoltuk, de utána jól tudtunk menni. Színvonalas előfutam volt, jól éreztük a hajót, a befutó pedig nekünk sikerült a legjobban. Jó lenne elkapni a döntőben a németeket, de legalább valami jó formát mutatni, jó időt letenni az asztalra, mert akkor biztos ebben a felállásban folytathatnák a munkát a világbajnokságra."

A C-4-es egységnek nem kellett selejtezne a döntőért, miután csak a fináléban lesz jelenése.

STORCZ BOTOND ELÉGEDETT A „BELGRÁD-TENGEREN” LÁTOTTAKKAL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik