Kajak-kenu: Van az az érzés, amiért visszaszállnék – Vajda

Vágólapra másolva!
2019.08.23. 17:00
null
Vajda Attila világbajnoki éremnek örülhetett edzőként (Fotó: Tumbász Hédi)
Nyolc esztendővel ezelőtt versenyzőként lett világbajnok Szegeden, most edzőként pacsizhatott össze tanítványával, Hajdu Jonatánnal az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila, aki Molnár Gergellyel közösen készíti fel a Dunaferr kenusát.

A PÉNTEKI NAP GALÉRIÁJA ITT!

A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám alkotta duó néhány perccel korábban ezüstérmes lett C-2 500 méteren, s bár az egység felkészítésének javát Martinkó Gábor végzi, ott van a versenyzők mellett a stábban Peking aranyérmese is.

„Rettenetesen jó érzés, hogy itt vagyok Szegeden magyar edzőként, úgy nézhetem végig a versenyt, hogy van tanítványom, akinek ráadásul a nyakába akasztanak egy érmet, ez a legtöbbet adja egy trénernek. Boldog vagyok nagyon, de legfőképpen büszke a srácokra, akik megtapasztalhatták azt az érzést, hogy milyen hazai közönség előtt nyerni. Ha visszagondolok a versenyzői énemre, a nyolc évvel ezelőtti világbajnokságra pontosan ez az érzés az, amiért szívesen visszaszállnék a hajóba. Szükség van ezekre a pillanatokra, mert ez ad motivációt ahhoz, hogy az ember ismét bele tudjon kezdeni a munkába, ez tud átlendíteni a szürke hétköznapokon” – mondta a Nemzeti Sportnak Vajda Attila.

Legfrissebb hírek

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Kajak-kenu vb: Kőhalmi Emese 5000-en is világbajnok lett!

Kajak-kenu
2024.08.25. 14:59

Kajak-kenu vb: újabb három magyar egység a döntőben

Kajak-kenu
2024.08.24. 15:46

Kajak-kenu vb: három magyar érem az első döntős napon, Kőhalmi örökös bajnok lett

Kajak-kenu
2024.08.24. 11:48

Kajak-kenu vb: mindkét magyar vegyes négyes döntős

Kajak-kenu
2024.08.24. 09:09

Kajak-kenu vb: újabb négy magyar hajó jutott a döntőbe

Kajak-kenu
2024.08.23. 15:39

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

Kajak-kenu vb: négy párizsi olimpikon a magyar csapatban

Kajak-kenu
2024.08.19. 14:47
Ezek is érdekelhetik