Kozák és a Kovács, Csipes páros is aranyérmes 500 méteren

Vágólapra másolva!
2011.06.19. 10:24
null
Kozák Danuta szállította az első vasárnapi aranyérmet Belgrádban (fotók: Tumbász Hédi)
Címkék
A Belgrádban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon Kozák Danuta imponáló versenyzéssel és fölénnyel nyerte meg a női K–1 500 m-es számot. Az 500 méteres döntőket a magyar csapat négy éremmel – két-két arannyal, illetve ezüsttel – zárta. A női egyesen kívül a Kovács Katalin, Csipes Tamara alkotta K-2-es egység végzett még első helyen, az Obermayer Dorina és Takács Kincső páros második lett a női kenu párosok fiatal számában, míg a női K–4-es csapat a fehéroroszok mögött ért célba.

A délelőtti 500 méteres program a női C–2-es döntővel kezdődött. Obermayer Dorina és Takács Kincső jó rajt után az élre állt, fél távig tartotta is pozícióját, bár már akkor nagy csatában volt a fehérorosz duóval. Utóbbiak aztán fokozatosan megléptek, így a mieink a végén hiába nyitották meg a hajrát, már nem tudták szorossá tenni a befutót. A szeles idő ellenére mind a négy egység sikerrel teljesítette a távot, amely a fiatal szakág esetében nem elhanyagolható szempont a jövőt tekintve.

Következett az első olimpiai versenyszám, a női egyesek fináléja, benne az új kajakkirálynőnkkel – szerencsére van belőlük jó pár –, Kozák Danutával. A magyar lány az ötös pályán visszafogott rajt után tartotta a lépést a mezőnnyel. Mellette jobbra-balra is bekezdtek, de aztán el is lőtték a puskaport, fél távhoz érve elpilledtek.

Nem úgy Kozák, aki akkor indult meg igazán. Az utolsó kétszázon nagy csatát vívott az ukrán Inna Oszipenko-Radomszkával, majd az utolsó százon már csak saját magával. Az olimpiai és világbajnoki címvédőnek, aki pedig „kapart” rendesen, nem kevesebb, mint egy hajót adott a magyar kiválóság.

A C–1-es döntőben a hatos pályán versenyző Korisánszky Péter csak a táv elején tudott lépést tartani a mezőnnyel, az utolsó kétszázhoz érve hátránya már akkora volt, hogy látszott: nagy hajrával sem tud beleszólni az éremcsatába. Becsületére legyen mondva, nem adta fel, nem csapott fel túrázónak, amit lehetett, kihozott magából. Más kérdés, ez is csupán a kilencedik helyhez volt elegendő.

K–1-ben Kugler Attila a roppant kiegyenlített és erős iramú döntőben végig a mezőnnyel jött, ha az utolsó ötven méterre picit több ereje marad, az éremszerzésre is lett volna esélye, így viszont maradt számára a nyolcadik hely.

Csipes és Kovács is első helynek örülhetett
Csipes és Kovács is első helynek örülhetett

A Kovács Katalin, Csipes Tamara összetételű, igazából új páros remek versenyt hozott össze K–2-ben. A lengyel riválisuk tulajdonképpen a rajt után nem sokkal az élre állt, majd repült a győzelem felé, mígnem a hajrában megindult a magyar hajó. Csipes Tamara elképesztően húzott, Kovács Katalin félelmetesen tolt, így fokozatosan közelítettek meg az éllovast, már csak azért kellett szurkolni, hogy ne fussanak ki a távból. Az időzítés pompásan sikerült, nagyjából 499.5 méternél fogták be a lengyeleket, akik talán még most sem hiszik, hogyan tudta olyan rövid távon ledolgozni a bő fél hajóhossznyi hátrányát a magyar páros.

A C–2-es fináléban gyorsan két részre szakadt a mezőny. A Vasbányi Henrik, Németh Szabolcs alkotta magyar páros sajnos a második társaságban jött. Az élen öt hajó nagy csatát vívott egymással, majd bő hajóhosszal lemaradva érkezett újabb három egység, amelyben a magyarok végül a „második”, de igazából a hetedik helyet szerezték meg.

ÉREMTÁBLA (500 M-ES DÖNTŐK)
ország arany ezüst bronz
Fehéroroszország 3 0 1
Magyarország 2 2 0
Azerbajdzsán 2 0 0
Oroszország 1 0 2
Lengyelország 0 2 1
Ukrajna 0 1 1
Románia 0 1 0
Svédország 0 1 0
Szlovákia 0 1 0
Dánia 0 0 1
Németország 0 0 1
Portugália 0 0 1
CSAK AZ 500 M-ES OLIMPIAI SZÁMOK ALAPJÁN
Magyarország 2 1 0
Fehéroroszország 1 0 0
Lengyelország 0 1 1
Ukrajna 0 1 0
Németország 0 0 1
Oroszország 0 0 1

A Tóth Dávid, Kulifai Tamás összeállítású K–2-es magyar hajó jól jött a mezőnnyel, de a táv kétharmadát követően már nem tudta a lépést tartani a riválisokkal, esetükben a végén így értelmét veszítette a hajrá. A hatodik helyen értek be a célba.

A női K–4-es egységhez nagy reményeket fűztünk, még akkor is, ha Kárász Anna személyében egy újonc is forgatta a lapátot a hajóban, illetve Kozák Danuta nem sokkal korábban egyesben csapott oda a komplett mezőnynek.

A rutinos Szabó Gabriellával és Benedek Dalmával kiegészülő egység a várakozásoknak és a papírformának megfelelően rögtön az élbolyba került, remekül jött, de ugyanezt elmondhattuk a német és a fehérorosz kvartettről is.

A mienk mellett a nagy rivális németek érkeztek, akiket sikerült is lehajrázni, viszont a két nagy árnyákéban felnövő, máris több mint trónkövetelő fehéroroszok mindkét hajót megelőzve szerezték meg a győzelmet.

Az 500 méteres döntőket a magyar csapat négy éremmel – két-két arannyal, illetve ezüsttel – zárta. 12.20-tól a 200 méteres döntőkkel folytatódik, majd 15.08-tól az 5000 méteres finálékkal ér véget a szerbiai kontinensbajnokság.

KRASZ EMIL (BELGRÁD)

MEGIJESZTETTEM A TÖBBIEKET – KOZÁK DANUTA

KAJAK-KENU EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
500 MÉTERES DÖNTŐK
NŐI C–2
1. Heraszimenka, Tulupava (Fehéroroszország) 2:10.264 perc
2. Obermayer, Takács K. 2:11.884
3. Ganina, Bardak (Oroszország) 2:14.554
NŐI K–1
1. Kozák Danuta 1:51.552
2. Oszipenko-Radomska (Ukrajna) 1:53.154
3. Wojnarowska (Lengyelország) 1:54.204
C–1
1. Demyanenko (Azerbajdzsán) 1:50.681 perc
2. Baraszkiewicz (Lengyelország) 1:50.693
3. Harazsa (Fehéroroszország) 1:50.939
…9. Korisánszky Péter 1:56.627
K–1
1. Posztrigaj (Oroszország) 1:39.418 perc
2. Gustafsson (Svédország) 1:39.532
3. Bleibach (Dánia) 1:39.550
…8. Kugler Attila 1:41.314
NŐI K–2
1. Kovács Katalin, Csipes Tamara 1:40.207 perc
2. Mikolajczyk, Konieczna (Lengyelország) 1:40.339
3. Salakova, Szergejeva (Oroszország) 1:41.671
C–2
1. Bezuglij, Prokopenko (Azerbajdzsán) 1:41.641 perc
2. Dumitrescu-Lazar, Mihalachi (Románia) 1:41.689
3. Kruk, Rynkiewicz (Lengyelország) 1:41.959
…7. Vasbányai, Németh Sz. 1:44.209
K–2
1. Pjatrusenka, Maknyev (Fehéroroszország) 1:30.355 perc
2. Gelle, Vlcek (Szlovákia) 1:30.601
3. Ribeiro, Silva (Portugália) 1:30.739
…8. Tóth D., Kulifai 1:32.725
NŐI K–4
1. Fehéroroszország 1:33.088 perc
2. Magyarország (Szabó G., Kozák, Kárász, Benedek) 1:34.006
3. Németország 1:34.834
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik