Vajda Attila: Jól tudom, érhetnek meglepetések a válogatón

Vágólapra másolva!
2011.05.18. 13:15
null
Kovács Gergely munka és sérülés miatt kevesebbet edzett (Fotó: Tumbász Hédi– NS-archív)
Címkék
Péntektől vasárnapig a Maty-éren versengenek legjobb női kajakosaink és kenusaink, hiszen a férfi kajakosok után számukra is megkezdődik a világbajnoki válogató. A férfi kenu szakágban csak az olimpiai számokban Eb- és vb-válogató ez a hétvége. A sérüléssel, majd betegséggel bajlódó olimpiai bajnok Vajda Attilának 1000 egyesben méltó kihívói lehetnek, éppen ezért ő is számít a meglepetésre.

Két héttel ezelőtt a szegedi tájékoztató versenyen szép számmal vettek részt kenusok, sokan vélték úgy, jó, ha a válogató előtt felmérik, hol tartanak, és mit tud jelenleg a hazai mezőny. Akadtak azonban olyan versenyszámok, amelyekben az elmúlt évek legjobbjai távol maradtak, így a válogató előtt sokakban vannak még kérdőjelek az esélyeket illetően.

Ilyen szám a C-1 1000 méteren is, amelyen két héttel ezelőtt betegség miatt nem indult a szegediek olimpiai bajnoka, Vajda Attila és a szám Európa-bajnoki bronzérmese, Sarudi Pál sem. Távollétükben a győri Varga Dávid nyert, aki idén új párral – méghozzá Vajda Attilával fut neki a válogatónak.

„Köszönöm, jól vagyok, bár kissé elhúzódott ez a betegség, körülbelül a hét eleje óta érzem azt, hogy minden rendben van velem – mondja Vajda Attila a válogató előtt. – Tavasszal én általában nem szoktam olyan jó formában versenyezni, így jól tudom, érhetnek meglepetések ezen a válogatón. Az ellenfeleim közül igazából senkiről semmit nem tudok: nem tudom hol tart Sarudi Pali, és azt sem, hogy Dávid mire lesz képes egyesben ezen a versenyen. Nekem az a fontos, hogy nagyon jó pályát menjek, mert már nagyon hiányzik ez az érzés. Ha most az elvárásaim szerint versenyeznék, az egy kis önbizalmat és sok-sok lendületet adna az idényre.”

„Nincsenek elvárásaink – árulja el Vajda Attila a párossal kapcsolatosan. – Foglalkoztunk vele, de nem annyit, hogy hatalmas célokat fogalmazzunk meg. Dávid remek partner, jól kiegészítjük egymást, meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Sokak számára furcsa, hogy párossal is próbálkozom, pedig korábban Joób Marcival ifjúsági Európa-bajnokok voltunk, és U23-ban is szereztünk egy ezüstérmet. Szóval ez egyáltalán nem idegen terület a számomra.”

C-2 1000 méteren Vajda Attila mellett még egy „újrakezdő” páros akad. Kozmann György csaknem két éves kihagyás után tért vissza a sportágba, hangolódott ismét össze olimpiai bronzérmes párjával, Kiss Tamással.

„Két héttel ezelőtt Tamással megnyertük a tájékoztatót, ráadásul olyan első pályával, ami valamelyest már hasonlított az olimpiai szereplésünkre – magyarázza Kozmann György. – Jó érzés volt újra felvenni a fonalat, és látni, hogy jól működik a párosunk, hiszen tél végén, tavasz elején a csoportunkban én még a sor végén kullogtam. Türelmesnek kellett lennem, és mindig tudatosítottam magamban, hogy ennyi kihagyás után ez természetes, idővel visszajönnek a régi érzések. Így is lett, ma már az élbolyban vagyok, és egy olyan fickóval alkotunk jó párost, aki az elmúlt évek során fiatal kiscsikóból érett, magabiztos versenyzővé vált. Mondhatom azt is, mostanra kiegyenlítődtek az erőviszonyok a hajón belül, és azt hiszem, ez a javunkra válik. Persze, ez a válogató nagyon is többesélyes, biztos vagyok benne, hogy nagyon meg kell dolgoznunk az első győzelemért.”

A harmadik olimpiai számban C-1 200 méteren is óriási ütközet várható. A tájékoztató versenyen Bozsik Attila egyesben és Horváth Gáborral párosban is győzött, vagyis megmutatta: kiválóan sikerült számára a tavaszi felkészülés.

„Valóban jót tett, hogy Vécsi Viktor csapatával közösen edzőtáboroztunk Portugáliában, jobban megyek, mint tavaly ilyenkor, de ettől még nem bízom el magam – mondja Bozsik Attila. – Amióta olimpiai szám lett a kétszáz méter, sokat erősödött a magyar mezőny, ma már négy-öt versenyző is esélyes arra, hogy megnyerje ezt a válogatót. Számolni kell Horváth Gáborral, Foltán Lászlóval, és persze azokkal a versenyzőkkel, akik nem indultak el a tájékoztatón: Nagy Petivel vagy Kovács Gergellyel is.”

Utóbbi megeshet, ezúttal sem indul el a versenyen.

„Körülbelül egy hónapja küzdök egy makacs könyöksérüléssel, ami elég lassan gyógyul – mondja Kovács Gergely.– Sajnos a klubomtól négy hónapja nem kaptam fizetést, a sárga csekkeket pedig ki kell fizetnem, így meglehetősen sokat kellett dolgoznom az edzések mellett, és ezt – úgy tűnik– a szervezetem már nem tolerálta. A válogatóra neveztem, ott is leszek Szegeden, ám csak pénteken döntöm el, hogy rajthoz állok-e. Természetesen szeretnék elindulni, hiszen két válogató, több mint egy, de ha nem vagyok olyan állapotban, akkor kénytelen vagyok mindent egy lapra feltenni, és ezen a hétvégén is pihenni fogok. Ha mégis rajthoz állok, hatalmas bravúrra lesz szükség.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik