Kerékpár: Dósa és Buruczki az első SuperCross legjobbjai

Vágólapra másolva!
2011.01.03. 15:07
null
Tokaji Nagy Csaba nyerte a master 2-es kategóriát (Fotó: Babka Szabolcs)
Címkék
A Motorex-Karancs Kupával Salgótarjánban zárult vasárnap az I. SuperCross Sorozat. A hölgyeknél Dósa Eszter (Vitalitás SE), míg férfiaknál a szlovák Glajza Robert (CK Banská Bystrica) volt a leggyorsabb. Az ötfutamos sorozat összetettjében a nőknél szintén Dósa, míg férfiaknál – a záró futamon Glajza után kettő másodperccel, legjobb magyarként célba érő – Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) végzett az élen.

 

Az első rajtnál lényegi kérdés csak a master 3-as kategóriában merült fel, de ott sem sokáig, hiszen Terbe Dezső olyannyira magabiztos előnnyel érkezett már az első kör végén, ami minden kétséget szertefoszlatott győzelmi esélyeivel kapcsolatban – az összetettet nézve is.

A következő startnál már élesebb volt a küzdelem, bár itt mindhárom kategóriában már biztos összetett győzelemmel a zsebében állhatott fel a rajtvonal mögé egy-egy versenyző: Dósa Eszter, Fenyvesi Péter és Kolb Tamás is. Egyiküknek sem ment igazán jól, hiszen Dósa rögtön a rajt után bukott, aztán több kisebb hiba után végül fél távot elhagyva vette át a vezetést Módos Gabriellától, amit aztán már ki sem engedett a kezéből.

Fenyvesi is küzdött az elemekkel, de a szlovák Bodis Viliam mögötti második helyét nem veszélyeztette senki. Kolb Tamásnak már a verseny elején adódott probléma: letört a nyerge, így a hiba orvoslása után már csak az élmény kedvéért teljesítette a futamot. Helyét Tokaji Nagy Csaba foglalta el, aki mögött ketten a rendező egyesület színeiben következtek: Huszár Norbert és Verebélyi Zsolt.

A 13 órás rajtot Buruczki Szilárd vette a legjobban, aztán már az első kanyarban volt egy kisebb megcsúszása a jeges talajon. Ezen a szakaszon kevés olyan versenyző volt a mezőnyben, aki ne esett volna el legalább egyszer. Az első két kör zűrzavarossága után már tisztábban látszott, hogy Buruczki–Glajza párharc lesz az élen. A 40 éves szlovák még mindig magabiztos és meggyőző teljesítménnyel, technikai tudással haladt előre egészen a legvégéig, de Buruczkit egyszer sem tudta igazán leszakítani. Azt már nem fogjuk megtudni, sor kerülhetett-e volna sprintre, Buruczki közvetlen a befutó előtt összeakadt a lekörözött Vertich Tamással – aki nem mellesleg a hobbi felnőtt kategória győztese volt.

Az eliteknél harmadikként a nagyrészt egyedül tempózó Haring Martin ért célba, míg abszolútban újra a második legjobb magyar teljesítményt nyújtva – ezzel a verseny master 1-es kategóriáját és az összetettet is megnyerve – Vinczeffy Zsolt érkezett. Kiemelendő és gondolatébresztő még a mindösszesen egy kör hátrányban, az abszolút 23. helyén célba érkező Longauer Ladislav teljesítménye, aki 61 évesen állt rajthoz Salgótarjánban.

 

AZ I. SUPERCROSS GYŐZTESEI 
Női U15: Kapott Szonja (Kazincbarcika)
Férfi U15: Kiss Hunor (E-lift.hu)
Női U19: Brogli Réka (X2S – Kona Team)
Férfi U19: Fenyvesi Péter (X2S – Kona Team Ironclad)
Női felnőtt: Dósa Eszter (Vitalitás SE)
Férfi U23/felnőtt hobbi: Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE)
Férfi U23/felnőtt elit: Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC)
Férfi master 1: Vinczeffy Zsolt (zerge.info)
Férfi master 2: Kolb Tamás (Blue Scorpions MC)
Férfi master 3: Terbe Dezső (Ózdi KE)
Csapat: Salgótarjáni HKE (Huszár Norbert, Sejben Anita, Vertich Tamás, Verebélyi Zsolt)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik