A Győri ETO új beállójának 30 éves korára mindkét álma teljesült

– Nem volt könnyű elérni.
– Igen, mert éppen vonattal utazunk Brestbe, ahol szombaton fontos Bajnokok Ligája-meccs vár ránk. A bejelentés után csak a Metz honlapjának és a L'Équipe-nek nyilatkoztam, de azt gondoltam, ez egy jó lehetőség, hogy a magyar szurkolók is megismerjenek – válaszolta csütörtök délután a Nemzeti Sportnak a 30 éves olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok francia beálló, Béatrice Edwige, aki a nyártól két évig a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát erősíti.

– Meglepte a győriek megkeresése?
– Amikor tavaly júliusban felhívott a klub elnöke, megdöbbentem, az egész olyan hihetetlennek tűnt. Nagyon boldog voltam, de egyből közöltem, hogy a Metz vezetőségével kell tárgyalni, mert 2020 nyaráig érvényes szerződés köt a csapathoz.

– Bosszús volt, hogy akkor nem engedték el?
– Inkább csalódottságot éreztem, de megértettem a klubom álláspontját, hogy már nem tudott volna megfelelő helyettest találni. A Metznek is nagy tervei voltak az idényre, így elfogadtam, hogy maradnom kell. Nem is számítottam újabb ajánlatra, aztán decemberben megint jelentkezett a Győr, és ezúttal már a két klub is meg tudott egyezni egymással. Úgy készültem, hogy Metzben fejezem be a karrieremet, ha más csapat érdeklődött volna irántam, valószínűleg nem is foglalkozom vele.

– Ezek szerint nem is volt kérdés, hogy belevág, és karrierje során először légiósnak áll?
– Fiatalként az volt az álmom, hogy a Metzben játszhassak, mert szerintem ez a legjobb klub Franciaországban. Miután elkezdtem követni a Bajnokok Ligáját, a Győr lett a másik vágyálmom, de nemigen hittem benne, hogy egyszer sikerül. Őrület, hogy harmincéves koromra mégis mindkettő megvalósult. Érdekes lesz ennyi idősen légiósnak állni, de könnyebbséget jelent, hogy nem én leszek az egyetlen francia az ETO-ban.

– Beszélt is Amandine Leynaud-val a döntése előtt?
– Természetesen, és nagyon örült neki, amikor megtudta, hogy szeretne átigazolni a Győr. Ugyan akkor még nem volt hivatalos az ő maradása, de csak jókat mondott a csapatról és a körülményekről. Én is megkönnyebbültem, hogy most már tudom, nem leszek egyedül, számíthatok rá is.

– Meséljen egy kicsit a kezdetekről: egyenes út vezetett a kézilabdához?
– Párizsban születtem, de utána tizenegy éves koromig Dél-Amerikában, Francia Guyanában éltünk a családommal. Miután visszatértünk, négy évig atletizáltam, és csak viszonylag későn, tizenöt esztendősen kezdtem el kézilabdázni. Társasági ember vagyok, így a csapatjáték sokkal közelebb állt hozzám, új barátokat is szereztem. Mivel le voltam maradva a többiektől, mindent gyorsan kellett megtanulnom.

– Nagy utat tett meg ahhoz képest, hogy négy és fél éve még a francia másodosztályban szerepelt akkori klubjával, a Dijonnal. Mekkora ugrást jelentett, amikor 2016-ban a Nice-ből a Metzhez került?
– Sok szurkoló nem is értette, mit keresek a Metzben, amikor csak a védekezéshez értek, és még a labdát sem tudom rendesen megfogni. Nem sértődtem meg ezeken a kijelentéseken, hanem sokkal keményebben kezdtem el dolgozni, hogy magamnak és mindenki másnak is bizonyítsam, képes vagyok a legjobb francia csapatban játszani. Nagyon sokat kaptam a csapattól az utóbbi három évben, a védekezésem is javult, de leginkább támadásban léptem előre, már nem jövök zavarba az ellenfél kapuja előtt sem. Az edzőm sokat segített abban, hogy elhiggyem, jó játékos vagyok. Ha nem igazolok Metzbe, biztos vagyok benne, hogy most a győri szerződésemről sem beszélhetnénk. Tudom, hogy az ETO-ban újra meg kell mutatnom, érdemes voltam a bizalomra, de nem félek, mert képesnek tartom magam a rám váró feladatok megoldására.

– Felkészült rá, hogy győri játékosként milyen elvárásoknak kell megfelelnie?
– A Metzben már hozzászoktam a nyomáshoz, hogy minden meccsen csak a győzelmet fogadják el tőlünk, így ez nem lesz újdonság. Mint ahogy az edzéseken is folyamatosan meg kell szakadnunk, különben élesben sem megy a játék. Ezek a tapasztalatok is hozzásegítettek, hogy készen álljak a kihívásra.

– A következő idényben elég erős védőpárost alkothatnak a brazil Eduarda Amorimmal.
– Emlékszem, miközben 2013-ban néztem a brazil–szerb világbajnoki döntőt, arra gondoltam, én is úgy szeretnék védekezni, mint Amorimék. A védőik állandóan kiléptek az ellenfél játékosaira, de jó ütemben vissza is zártak, utóbbi legalább olyan fontos, mert fellépni nagyon könnyű.

– Mit szeret a védekezésben?
– Számomra a védekezés rendkívül egyszerű, egyébként is az egész elsősorban akarat kérdése. Persze a taktika ismerete is fontos, de mindennek az alapja a hozzáállás. Lehet egyeseknek furcsán hangozhat, de imádok védekezni, és meggyőződésem, hogy a kézilabda alapja a jó védekezés. A francia válogatottal is ennek köszönhetjük a sikereinket.

– Milyen volt decemberben hazai közönség előtt megnyerni az Európa-bajnokságot?
– Rengeteget segített a szurkolóink, a családunk és a barátaink támogatása, nem nyomott össze minket, hogy hazai pályán játszhatunk, hanem inkább megsokszorozta az erőnket. Kicsit már untunk, hogy mindig a férfiválogatott van a reflektorfényben, az utóbbi években aratott sikerek révén mi is ki tudtunk lépni az árnyékukból. 2016 óta minden évben nyertünk valamit, ez hihetetlen. Nagyon összetartó társaság alakult ki, nemcsak csapattársak vagyunk, hanem barátok is egyben. Az életünket adtuk volna a pályán a másikért. Emlékszem, egy nap az édesanyám valahol azt olvasta, semmit nem fog elérni velem a válogatott, most meg itt vagyok világbajnokként és Európa-bajnokként...

– Különleges lenne, ha összefutnának a Győrrel még ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában – akár a budapesti final fourban.
– A középdöntő első fordulójában hazai pályán legyőztük a Rosztovot, ami a szurkolóinkat is nagyon felvillanyozta, de továbbra is csak a következő meccsre koncentrálunk. Nem beszélünk még a final fourról, most csak a Brest jár a fejünkben. Az elmúlt két idényben a negyeddöntő jelentette a végállomást, jó lenne most továbbjutni, de ráérünk ezzel foglalkozni. Mindenki azt mondja, egyáltalán nem látszik rajtam izgatottság az átigazolás miatt, pedig ez nem igaz. Csak jelen pillanatban próbálok minden energiámmal a Metzcel előttem álló feladatokra figyelni. Ha májusban véget ér az idény, másnap már elkezdhetek a Győrrel foglalkozni. Ettől függetlenül szeretném megköszönni a magyar szurkolóknak a kedves üzeneteket, amelyeket az utóbbi napokban küldtek.