EHF-kupa: a címvédő és a házigazda sem jutott döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 18:39
null
Raphaël Caucheteux 12 góllal repítette döntőbe a csapatát (Fotó: EHF Twitter)
A férfi kézilabda EHF-kupa final fourjának elődöntőjében a francia Saint-Raphaël nagy csatában megverte a házigazda Magdeburgot, míg a 2015-ös győztes Füchse Berlin visszavágott a tavalyi fináléban elszenvedett vereségért az előző két sorozatot egyaránt megnyerő Göppingennek.

A Saint-Raphaël a mérkőzés korai szakaszában négygólos előnybe került, ám a Magdeburg gyorsan ledolgozta a hátrányát, sőt, még az első félidőben fordított is. Egálról kezdődött a második játékrész, a csapatok ekkor már nem tudtak elszakadni egymástól.

Daniel Sarmiento-varázslat

A végén a franciáknak kellett kapaszkodniuk, előbb egyenlítettek (27–27), később Artsem Karalek 15 másodperccel a vége előtt gólt lőtt (28–27), majd zárásként Mihail Catalin Popescu védése biztosította be a győzelmüket. A mérkőzésen kiemelkedett a Saint-Raphaël játékosa, a 12 gólos Raphaël Caucheteux.

A Magdeburg egymás után második alkalommal maradt alul az EHF-kupa elődöntőjében, míg a francia együttes az első döntőjére készülhet európai kupasorozatban.

Ugyan a második elődöntő első félidejének nagy részében a Göppingen járt előrébb, 12 perccel a vége előtt már a Füchse Berlin támadott azért, hogy hárommal vezessen. Ez a terve ekkor még nem valósult meg (ám végig tartotta 1-2 gólos előnyét) és 27–24-re győzött.

A rekordgyőztes, előző két sorozatot egyaránt megnyerő Göppingen a harmadik helyért küzdhet meg vasárnap, a Berlin a 2015-ös siker, és a tavalyi döntő után ismét fináléban szerepel. Érdekesség, hogy ez lesz a harmadik francia–német döntő az EHF-kupa történetében.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
FINAL FOUR, MAGDEBURG
ELŐDÖNTŐ
Saint-Raphaël (francia)–Magdeburg (német) 28–27 (13–13)
Göppingen (német)–Füchse Berlin (német) 24–27 (13–13)

MÁJUS 20., VASÁRNAP
A HARMADIK HELYÉRT
12.45:
Magdeburg (német)–Göppingen (német) (Tv: Sport2)
DÖNTŐ
15.15: Saint-Raphaël (francia)–Füchse Berlin (német) (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Gáncs-Pető Máté nagy utat tett meg az utóbbi hetekben

Utánpótlássport
21 órája

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
2025.04.15. 20:04

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 16:10

Kézilabda: megnyerte a Négy Nemzet-tornát az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:45

Kézi: a következő évadban már a dán élvonalban szerepel Fazekas Virág

Utánpótlássport
2025.04.11. 16:52

Kézilabda: sorsoltak az U19-es fiú-világbajnokságra

Utánpótlássport
2025.04.11. 14:01

Kézilabda: tesztmódban az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.09. 14:53

Kézilabda: bíznak a fiatalokban a férfi NB I-es Gyöngyösnél

Utánpótlássport
2025.04.07. 17:01
Ezek is érdekelhetik