Férfi kézi: megműtötték N. Karabaticot, hosszú kihagyás jön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 12:19
null
Nikola Karabaticra négy-hat hónap kihagyás vár (Fotó: AFP)
Lábműtét miatt négy-hat hónap kihagyás vár Nikola Karabaticra, a franciák kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok irányítójára, aki így nem léphet pályára a januári világbajnokságon.

 

A L'Équipe információja szerint a klasszis már hosszú ideje a nagylábujj ízületénél kialakult bütyökkel (hallux valgus) küzd, de csak most szánta rá magát a műtétre.

„Az első gondok 2016 decemberében jelentkeztek, de mostanra a fájdalom olyan erős lett, hogy nem tudtam játszani és edzeni – idézte a francia sportnapilap Karabaticot. Ez lesz az első olyan nemzetközi verseny, amelyen nem veszek részt a válogatottal, nehéz lemondani erről. Ugyanakkor tudtam, hogy nem lenne esélyem a játékra, csak teher lennék a csapat számára. Tisztában voltam vele, hogy a halogatással súlyosbodna az állapotom, és talán be is kellene fejeznem a pályafutásom.”

 




 

Nikola Karabatic mellett Romain Lagarde (Nantes) sem lehet ott a vasárnap Aix-en-Provence-ban kezdődő összetartáson, így Mathieu Grébille (Montpellier) kapott meghívást a keretbe.

A francia válogatott a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőit október 25-én Litvánia ellen kezdi meg, majd három nappal később Kolozsváron Románia vendégeként lép pályára.

Legfrissebb hírek

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

A fiatalabbik Karabatic is elköszönt a francia kézilabda-válogatottól

Kézilabda
2025.02.25. 13:00

A férfi kézilabda-világbajnokságon is helytállt a magyar játékvezetői páros

Kézilabda
2025.02.19. 09:36

Chema Rodríguez szerint furcsa, hogy a hét az öt elleni játékunk ekkora hangsúlyt kapott

Kézilabda
2025.02.06. 13:09

Ilyés Ferenc: A helyünkön vagyunk, talán még kicsit felül is teljesítettünk

Kézilabda
2025.02.04. 13:56

Videó: tűzijátékkal fogadták a vb-ezüstérmes horvát kézilabda-válogatottat Zágrábban

Kézilabda
2025.02.04. 10:18

Férfi kézilabda-vb: Dánia adta a torna legjobbját és gólkirályát

Kézilabda
2025.02.02. 20:07

Dánia nem hagyott kérdést arról, hogy ki a legjobb, világbajnok lett

Kézilabda
2025.02.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik